Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

I. A temetőelemzések helye és lehetőségei az ősrégészeti kutatásokban Az ősrégészet legnagyobb gondja abból ered, hogy nem élő embereket, közösségeket vizsgál, hanem azok tárgyiasult megnyilvánulásait. Az ősrégészet sokáig csak a tárgyi anyag alapján adhatott képet a vizsgált népességről, annak életviszonyairól. Míg a külső kép (életmód, temetkezési szokások stb.) gyakran egész pontosan felvázolhatok voltak, addig a „szellemi szférába" tartozó jelenségek (vallás és nyelv, gazdasági-társadalmi, vagyis szociálarchaeológiai viszonyok) közvetlenül nem voltak észlelhetők, és ez a helyzet manapság is. Mindebből következik, hogy az ősrégész a statisztika útján kapott anyagi egységeket a fiktív emberi közösségekkel (ethnikumokkal) azonosítja: a leletek rendszere válik történelemmé, ezt a rendszert azonosítják a valósággal, az őskori fejlődést a vaskorig háromperiódusos rendszerben helyezve el (ANGELI 1981, 3; GIRTLER 1982, 54). Egyetérthetünk W. Angelivel abban, hogy a praehistória tudománya önmagában nem változtathat alapvetően kutatási módszerein, saját erejéből nem nyerhet történeti kitekintést (ANGELI 1981, 4). A szociálarchaeológiai célú ősrégészeti kutatások első lépcsőjeként kronológiai rendszerezést kell végezni a rendelkezésre álló adatok között olyan logikai kritériumok alapján, mint pl. tipológia, stratigráfia. Erre épülhet a további elemzés, mint pl. az életmód, települési viszonyok, temetkezési szokások vizsgálata, rekonstruálása, amivel tágabb történeti kitekintés nyerhető, ha a rekonstrukció összhangban áll az összes elérhető adattal. Ezzel a kétlépcsős kutatási módszerrel sem annyira a történelmi valóság ragadható meg, hanem „csak" olyan modell alkotható, mely többé kevésbé közel állhat a történelmi valósághoz. Munkámban módszertani kísérletet végzek quantitativ elemzésekre statisztikai módszerrel, a régészeti eredményeket annak eldöntése igényével vizsgálva, hogy előfeltételként használhatók legyenek esetleges történetfilozófiai szándékú következtetések levonására is. A neolitikus gazdasági-társadalmi viszonyok legalább részbeni feltárását egyetlen forráscsoport, a neolitikus temetkezések elemzésével kísérelem meg, annak tudatában, hogy „teljes értékű modell" is csak teljes mértékben feltárt telepek és temetők párhuzamos analízisén keresztül nyerhető. Ilyen elemzésre azonban a jelenlegi kutatási helyzet, a rendelkezésre álló források alapján ma még nem vállalkozhatunk. Kérdés, hogy a neolitikus temetőelemzések mennyire alkalmasak a korabeli társadalom kutatására, még ha csak a modellalkotás szintjén is, mennyiben tükrözik az adatok az eltemetett egyén helyzetét és szerepét jelentőségét és hatalmát az egykori közösségén belül. Ezzel kapcsolatban Makkay János a következőképpen vélekedik: „Manapság már rendelkezésre állnak különböző elméletek és bonyolult számítások, amelyek a mellékletek statisztikai elemzésével mutatják ki az egyegy őskori temető, azaz az egykori közösség tagjai közötti különbségeket egy kialakulóban lévő hajdani ranglétrán. A kiindulópontot a mellékletekben megnyilvánuló gazdagság adja. Ezek a módszerek és számítások azonban... ma még nélkülözik a megbízható pontosságot" (MAKKAY 1985, 178). Makkay szerint még akkor is nehéz az egykor éltek egykori társadalmi helyzetét, szerepét, presztízsét, autoritását meghatározni, ha ismerjük az összes csontváz 9