Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)

Vadas Ferenc: Faddi dohány

38 A szárítókban a fonalakat, a felfűzött dohányzsinórokat szárítófák-m (szëdriafák-m), állások-m aggatják. Először a fölsőket töltik meg, aztán következnek az alatta lévők. A leveleken is igazítanak még egy kicsit, ha netán azok szállítás közben egymásra csúsztak volna. Ha a szárítóhelyiségnek kapui is vannak, azokat két-három napig zárva tartják, hogy a sötétben a dohány besárguljon. Narancssárgára nem egyszerre, hanem fokozatosan színesedik. Mivel egy-egy gazdának nincs annyi fedett szárítója, amely a termés befogadására képes lenne, azért a száradó fonalakat a pajta fölsejébe rakják és a padlásra szállítják, rendszerint a következő szedés előtti napon. A felső szedriafákról, azokról, amelyeket kezükkel nem érnek a földön állva el, egy villás rúddal, az adogató-vdX szedik le, maj d négy rétbe hajtva viszik hármasával, négyesével a száradó füzéreket a padlásra. A régebbi házak utcára néző tűzfalaira ajtókat is vágtak, hogy szellőztethetőek legyenek a padlások, meg hogy az ajtókon át törés nélkül és kevesebb fáradsággal kerüljön le és föl a dohány. (Vannak, akik a füzérek felhúzását és leeresztését zsinór végére kötött kampóval végzik.) A padláson a zsinórokat ismét kihúzzák, a kakasülőkre és a szarufákra aggatják. A pajták, fészerek megüresedett helyeire frissen szedett és fűzött fonalak kerülnek. A száradás gyorsítása érdekében - ha kevés a födött szárítóhely - a szabadban is szárítanak. A napszárító földbe ásott oszlopokból, ágasfákból készül, ezek tartják a szedriafákat, amelyekre a zsinórokat aggatják. (A zsinórokat általában kint is, bent is aggatják, csak igen ritkán kötözik. Korábban a kötözés gyakoribb volt.) Nemegyszer a környező épületeket és a fákat is felhasználják. Ezekkel nemcsak az oszlopokat és az ásással járó munkát takarítják meg, hanem az épületek és a fák árnyékot is adnak, az árnyék pedig kedvezően hat a száradásra. A napon történő szárítás viszont nemcsak több munkával, hanem több veszéllyel is jár. Ha esőre van kilátás, zivatar közeleg, akkor a fedél nélkül száradó dohányt tető alá kell vinni. Gyakran afalajja, az ajtók előtt végig futó nyitott folyosó a biztos menedék. Afalajja egyébként szárítóhelynek is alkalmas, erre a célra könnyen átalakítható: a szárítófák (szedriafák) egyik vége a falba vésett lyukba kerül, a másikat a szarkaláb tartja. (A szarkalábak comb vastagságú faoszlopok, vagy ágasok, amelyek a folyosó nyitott felén állnak.) A napszárító készítése, a szabadban történő szárítás többletmunkát, fokozottabb gondoskodást kíván. A többletmunkát, fáradságot viszont kárpótolja, hogy a dohányt szabad levegő, a harmat, a reggeli pára és a megfelelő mennyiségű napfény szép színűre szárítja. A leszedett dohány a szárítóhelyiségekben három hét alatt szárad meg. Száradás közben egyszer minden bizonnyal átrakják, a pajtában magasabbra teszik, vagy a padlásra viszik. Szükség van a helyre, újabb és újabb levelek érnek s várnak a szedésre, fűzésre, a száraz zsinórok viszont kisebb helyen is elférnek. Nem minden idő alkalmas az átrendezésre. Száraz időben a levelek az aggatás és hajtogatás közben porrá törnének, hogy mindezt megelőzzék, megvárják a gazdák a borús, párás időt, amikor a levelek nedvességgel telítődnek és megpuhulnak. A megpuhult füzéreket aztán négy rétbe hajtva veszik ëty kampóra (az egyik kampót a zsinórról leveszik, a csatot a megmaradottra kötik). A négy rétbe hajtott, egykampóra szedett zsinórok a padlás fölsejébe, a szelemën-bt vagy a padlás végébe kerülnek. Az utolsó szedés, a hegydohán nem utazik annyit, mindaddig a pajtában marad, amíg az első deres reggel be nem köszönt. Ha a pajta zárható, akkor nincs külö302