Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)

Vadas Ferenc: Faddi dohány

A takarót kétféleképpen készítik: a) drót vagy dohányzsinór közé fonják, b) csaptató fák közé szorítják. A takarókészítés első fázisában a nádszálakat metszőollóval egyenlő hosszúságúra vágják, olyanra, hogy a takaró a palántást keresztben jól átérje. Ezután a méter-méterhúszasra vágott szálakból szőnyeget készítenek: a szélektől számított arasznyi távolságban dróttal vagy zsinórral összefonják őket. A csaptató fás takarókészítésnél a hajlékony kötőanyagot a két-három méter hosszú ágak, vékonyabb husángok helyettesítik, amelyeket a szemközti oldallal méterenkint dróttal, fűzfavesszővel fogatnak össze, hasonlóan, mint a palántás oldalfalainak készítésénél. A fonott azért előnyösebb, mint a csaptató fák közé szorított, mert az utóbbinak le- és föltevése nehézkesebb. A fonottat össze lehet hajtani, ennélfogva egy személy könnyen be- vagy kitakarhatja a palántást, míg a másikhoz - merevsége miatt - ket. ten is kellenek. 4. Palántáságy a ház mögött A zsúp- és gyékénytakarók lassan kikopnak a használatból. Azoknak a gazdáknak, akik a molinót rendeltetési céljának megfelelően használják fel, a szellőztetésre nincsen különösebb gondjuk, csak a meleg déli órákban szükséges a takarót leemelni, hogy az apró növény több napfényt kapjon. Az üvegkeretes takaró - bármennyire is előnyös is - több munkát, nagyobb figyelmet és törődést kíván: árnyékolni kell a napsütés ellen, hogy a még mindenre érzékeny növénykéket a nap heve tönkre ne tegye és szellőztetni kell, hogy a palánták be ne fül287