Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)
Vadas Ferenc: Faddi dohány
12 A földbirtokosok dohány iránti nagyobb érdeklődése az ötvenes évek végétől érezhető jobban, amikor a gabonának egyre nehezebben tudtak piacot találni, a dohányt viszont nagy mennyiségben is könnyen lehetett értékesíteni. A nagygazdaságok térnyerésével arányosan szorulnak a kicsik fokozatosan vissza, mert a kincstár a földbirtokosok érdekében szabályozza a termelést és a felvásárlást. Amilyen ütemben készülnek a nagybirtokokon a dohánypajták, simítóházak, olyan mértékben csökken a kisgazdaságok részvétele a termelésben. Az 1887. évi XLIV. törvénycikk az ültetési területek minimumát egy tagban lévő egy katasztrális holdban szabta meg. 'Tojna községben a törvény kibocsátásának évében 83 egész telket vettek számba, ezekből csak a plébánosé feküdt egy tagban, a 4-5 holdas telkesek birtoka meg - maximum 1200-öles magyar holdakban - szétszórtan 8-10 helyen volt Ennélfogva, amíg a hetvenes évek elején 8-900 termelő is jelentkezhetett termelési engedélyért, 1889-ben már csak száz, közülük is jó, ha minden harmadik ültethetett dohányt (80). A kistermelőket sújtotta a törvénynek a szárító és simító pajtákra vonatkozó előírása is. Ugyanis a kisgazdaságok ilyenekkel nem vagy csak elvétve rendelkeztek, többnyire az épületek, fészerek alatt és a padlásokon szárítottak. A nagybirtokosok érdekeit védő rendelkezések - annak ellenére, hogy a területkorlátozások nem vonatkoztak rájuk, mert finom kerti leveleket termeltek - a faddiakat is válságba sodorták. A hatvanas évek közepén még évente 5-6 ezer mázsát termeltek. („Ha a termelés korlátozva nem lenne - írják a község vezetői - legalább 10 000 mázsára rúgna az évi termés" (81) „Volt év, mely Faddon a dohányért 100000 forinton felüli jövödelmet hozott", (82) a századforduló előtt ennek az összegnek a felét sem kapják. „Már most hallani a panaszt - írja a Szekszárdon megjelenő újság -, hogy sokan azért nem járnak az Isten házába és sokan azért nem képesek gyermekeiket iskolába járatni, mert nincs ruhájuk... Csak vessenek egy pillantást a dédelgetett nagytermelők mellett akis emberekre is, mert Faddon a dohánytermelésre alkalmas területek többsége apró birtokosok közt oszlik meg; tehát itt a nagytermelés a becses faddi anyagot nem állítaná elő kellő mennyiségben" (83). Mégis... amíg a kistermelők parcelláiról majdhogy ki nem veszik a dohány. .., addig a Bartal uraság 1200 holdas ugyancsak faddi birtokán a század utolsó évtizedében nő duplájára a termés (84). A magyar dohány a jobbágyok és zsellérek kertjeiből indult hódító útjára. A XDC század végére viszont a termelés mindenütt a nagybirtokosok kezében összpontosult, országosan is alig maradtjó minőségűjelentős kerti dohány. Ahíres dohánytermelő községek lakossága elszegényedett. Afaddiak közül is sokan hajósnak szegődtek, mások a fővárosba mentek, munkát kerestek. A világháború idején a dohánytermelők száma évről évre apad, a csökkenés még a háború utáni években is tart A gazdák az alacsony felvásárlási árak miatt panaszkodnak, a szakemberek a holdankénti hozamok felére, harmadára csökkenésében vélik felfedezni az okokat, a kevésbé intenzív művelést és a kedvezőtlenebb időjárást hibáztatják (85). Az igazság valahol a kettő között lehet. Annyi bizonyos, 80 Dohánytermelésünk hanyatlása. Szekszárd és Vidéke, 1889. 9. sz. 81 Gaál Attila-Kőhegyi Mihály: Tolna megye Pesty Frigyes helynévtárában. A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum évkönyve, 1973.-1974, 303. 82 A faddi dohánytermesztés érdekében. Tolna megyei Közlöny, 1898. 6. sz. 83 Uo. 84 TmL A Bartal család gazdasági iratai, 1894-1900. 85 A tolnamegyei dohánytermelés nagy jövője (Tömöry Kálmán államtitkár nyilatkozata) Tolnamegyei Újság, 1921. dec. 10. 276
