Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)

Gaál Zsuzsanna: Országgyűlési képviselő-választások Tolna megyében (1875–1905)

19 megyei adatok, amelyek az 1848-1865 közötti időszakból származnak (87). Az időbeli különbséget is figyelembe véve a Tolnában benyújtott felszólamlások száma lényegesen magasabb, mint amennyi Csanád megyében volt. A névjegyzékek elleni felszólalások tekintélyes hányadát alkotják azok az észrevételek, amelyek ajegyzékbe került véletlen vagy szándékos (?) elírások kijavítására vonatkoztak. Ilyen jellegű hibák általában az életkor, a jogosultsági alap, a foglalkozás megjelölésében, a nevek írásában mutatkoztak. Idetartozik az a beadvány is, amelyben Apponyi Géza grófi címének névjegyzékben való feltüntetését kéri (88). Az esetek többségében a központi választmány jóváhagyó döntést hoz. A viszonylag kisszámú elutasító határozat alapját nem ritkán alaki kifogások képezték: a személyazonosság kellő igazolásának elmulasztása, máskor a határidő be nem tartása. Előfordult az is, hogy az illetékesség hiányával indokolták az elutasító határozatot, mint pl. a hőgyészi elöljáróság esetében, mikor a névkiigazításra vonatkozó kérelmüket a központi választmány elvetendőnek ítélte meg annak okán, hogy a községi elöljáróság nem jogosult a névjegyzék elleni felszólalásra (89). A döntés a választójogi novella 44. § alapján kétségtelen jogszerű, hiszen a törvényi rendelkezés azt mondja ki, hogy „mindenkinek jogában áll azon választókerületben, melyhez tartozó valamely község névjegyzékébe felvétetett, bármely jogtalan felvétel vagy kihagyás miatt a névjegyzék ellen felszólalni" (90). Ez a megfogalmazás közvetett módon azt is tartalmazza, hogy jogi személyeknek - következésképpen a községi elöljáróságoknak - a törvény nem biztosítja a felszólalás lehetőségét. Mindezt hangsúlyozni azért szükséges, mert a Tolna megyei központi választmány joggyakorlatában a 44. § értelmezése meglehetősen ingadozó volt. Az idézett hőgyészi példával szemben az őcsényi (91) és a szekszárdi elöljáróságok (92) hasonló tárgyú beadványát a választmány elfogadhatónak ítélte. A felszólalások másik csoportját alkották azok a beadványok, amelyek az előzőekhez hasonlóan ugyancsak a jegyzékben szereplő adatokat kifogásolták azzal a nem csekély különbséggel, hogy ezúttal nem a választójog biztosítása, hanem megvonása volt a cél. Ezeknek száma - ahogy táblázatunkból kitűnik - nem volt kirívóan magas, s a helyt adó döntések száma is jóval alacsonyabb, mint az előző felszólalások esetében (93). Az elutasított kérelmeket rendszerint azzal indokolták, hogy a felszólalók beadványaikat a megfelelő igazolásokkal nem látták el. Hasonló indokkal elvetett kérelmek tucatját találjuk a reklamációk harmadik csoportjában, amelynek az a sajátossága, hogy valamennyi beadvány a névjegyzékbe való felvételt kéri. Ajegyzékbe kerülésnek reklamáció útján történő biztosítása azonban gyökeresen különbözött a szokványos úttól. Az összeíró bizottságok tevékenysége során - ahogy erről más vonatkozásban már szó esett - ajegyzékbe vétel automatikusan történt, ugyanis a hatóságok az összeírok rendelkezésére bocsátották a korábbi választói jegyzékeket, az egyenes adók községi főkönyvét, a catasterecet, s ahol a tagosítás megtörtént, a telekkönyveket is. Ajegyzékbe kerülés szokványos útja tehát nem igényelte az állampolgár aktivitását. Nem így a reklamációk esetében. A felszólalóknak maguknak kellett megszerezni azokat az igazolásokat, ame87. Ruszoly, 1978. 193. 88. TtnL. kv. jkv. 1901/27. 89. TmL. kv.jkv. 1893/3. 90. 1874:33. te. 44. § 2. bekezdés. 91. TmL. kv.jkv. 1895./29. 92. TmL. kv. jkv. 1896/20. 93. lásd IV. táblázat. 175