Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)

Gaál Zsuzsanna: Országgyűlési képviselő-választások Tolna megyében (1875–1905)

hogy időközben mintegy félszázezren dőltek ki az élők sorából azok közül, akik még a régi nemesi jog alapján választók voltak (24). Ajogosultak számának 1874 utáni jelentős visszaesése vitathatatlan, de a csökkenés mértékéről viszonylag keveset tudunk. A számbavételt elsősorban az nehezíti, hogy az 1848-as szabályozás alapján jegyzékbe vettek aránya, vagyoni helyzetük alapján, lényegesen kisebb volt a választásra jogosultakéhoz képest, mint a választójogi novella megalkotása utáni időszakban. Az összehasonlítást torzító arányeltolódás hátterében az áll, hogy az 1874:33. te. a névjegyzékek összeállítását hivatalból készítendőnek minősítette, s a jegyzékbe való felvételt - a korábbi gyakorlattól eltérően - nem kötötte személyes megjelenéshez (25). E rendelkezés következtében 1874 után a bejegyzettek száma tehát már nem a választások iránti érdeklődés fokmérője, hanem sokkal inkább a vagyoni helyzet sajátos szempontú tükröződése. Mivel a névjegyzékbe vettek száma nem ugyanazt jelenti az 1848-1874 közötti időszakban, mint a későbbiek során, az adatok összehasonlítása is téves eredményre vezethet, különösen, ha az összevetés célja a választójogi novella korlátozó hatásának kimunkálása. Reálisabb - de nem megcáfolhatatlan - eredményre jutunk, ha 1848-1874 között a potenciális választóképesek számát tekintjük mérvadónak. Vegyünk egy példát: Csizmadia Sándor becslése szerint 1848-ban az ország összlakosságához képest a névjegyzékbe vettek aránya 6,5% volt, ugyanakkor a potenciális választóképesek száma megközelítette a 10%-ot (26). Abejegyzettek számát alapul vevő számítás szerint az 1874:33. te. hatása ajogosultak körének kb. 0,5%-kal való csökkenését eredményezte. (1880-ban a bejegyzettek aránya 6% volt.) (27) Az irreálisan alacsony fél százalék számottevően növekszik, ha az 1848-as potenciális választókat (10%) vesszük figyelembe. Az így nyert 4% úgy tűnik, hívebben tükrözi a valóságot, de bizonyos, hogy nem fedi pontosan, mert a számítás hitelét nagymértékben rontja, hogy a potenciális választók aránya - vitára is alapot adó - becsült érték csupán, arról nem is szólva, hogy az 1874 után névjegyzékbe vettek száma sem egyezik pontosan a vagyoni helyzet alapján elvileg jogosultak arányával. Rövid összehasonlító elemzésünket azzal zárjuk, hogy az 1874:33. te. tanulmányozásakor bizonysággal csak a választójogot szűkítő hatás ténye, nem pedig mértéke állapítható meg. így értelmezendők a mellékletben feltüntetett Tolna megyei adatok is. Az 1874:33. te. értékelésekor a lényeget egyébként sem az 1848-hoz képest bekövetkezett változások jelentik elsősorban, sokkal inkább az, hogy - miközben Európa számos országában (1906-ban Ausztriában is!) megvalósul az általános választójog -, ez a vagyoni cenzuson alapuló törvény Magyarországon 1913-ig érvényben marad (28). A közel négy évtizeden keresztül hatályos törvény érvényesülését a következőkben a megyei adatok tükrében vizsgáljuk. A tanulmányunldioz csatolt táblázatok öt időmetszetben, kerületenként tartalmaznak részletes kimutatást a választók számáról, arányáról és jogosultságuk alapjáról (29). (Ha szükséges, természetesen kiegészítjük őket az országos kimutatásokból vett összegzésekkel is). 24. Mot., 1979. 1212. 25. 1874:33. te. 29 § és 36. §. 26. Csizmadia, 1963. 105. 27. Statisztikai Évkönyv, 1914. 460. 28. Csizmadia-Kovács-Asztalos, 1978. 355. 29. lásd I—III. táblázatok. 11* 163