Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)
V. Kápolnás Mária: Tolna megyei adatok az 1949–1956-os évek egyéni paraszti gazdálkodásához
A búza termésátlaga az 1950-es években Tolna megyében egyszer sem érte el az 1930-as évek átlagát, ami igen lényeges volt, hiszen a kenyérgabona foglalta el a vetésterület 35-38%-át. A főbb növények terméseredményeit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a növénytermelés fejlődése az általunk vizsgált időszakban kismértékű volt, sőt stagnált. Az okokat az előző fejezetben kíséreltük meg tisztázni. Tekintsük át az egyes növényfajták évenkénti eredményeit (24. táblázat). Az 1949-1952-es évek adatai igen hiányosak, az itt közöltek is részben számítottak (1952). Ennek a statisztikai adatszolgáltatás hiányossága, pontatlansága és esetlegessége az oka. Részletesebb eredmények csak 1953-tól állnak rendelkezésünkre. A vizsgált időszakban két igen rossz termésű évvel kell számolnunk: 1952-vel és 1954el. Az időjárást, mint befolyásoló tényezőt, nem lehet figyelmen kívül hagyni: 1952-ben késői tavasz, aszályos nyár, 1954-ben árvíz és jégkárok, 1956-ban nagy árvíz befolyásolta a termelést. A két rossz év termésátlagát a búza 6,1 illetve 6,2-6,3 q/kh-as eredménye illusztrálja. A kalászosoknál holdanként 2-4 q-val takarították be kevesebb terményt ebben a két évben. Egyértelmű fejlődési, változási vonalat az általunk vizsgált 10 évre nem lehet megállapítani. Az egyéni gazdaságok termésátlagai nem rosszabbak az összes gazdaságénál, több helyen meg is előzik azokat. Lényeges, állandó különbség nincs a két kategória között; kalászosoknál holdanként 0,5-1 q-t jelent az eltérés. 1949 és 1956 között a terméseredmények nem mutatnak tartós emelkedést, számottevő fejlődésről nem beszélhetünk. A stagnálás fő oka a termelési feltételek kedvezőtlen voltában rejlik: nem volt biztosított a parasztság megfelelő érdekeltsége a termelés fejlesztésében. A növénytermelés fejlődése az állattenyésztésre is hatással van, az állatok etetéséhez, az átteleltetéshez szükséges takarmánymennyiség révén. Időszakunk alatt nem fejlődött érdemlegesen a takarmánynövények termesztése, sőt a vetésterületük csökkent, így nem volt biztosított az állattenyésztés fejlesztéséhez szükséges takarmánymennyiség. Az állatok számának változását a 25. táblázat alapján vizsgálhatjuk. A megye szarvasmarha-állománya időszakunk alatt egyszer sem érte el az 1935. évit; a legjobb évben is 7,5 ezerrel alatta maradt. Az egyéni gazdaságok szarvasmarha-állománya 1950-51 között 12 ezerrel csökkent (kb. 1/6-ával). Ez a tendencia 1954-ig érvényes maradt, 1954-55-ben viszont 11-12%-os növekedést tapasztalhatunk, 1956-ra az egyéni gazdaságok szarvasmarha-állománya a legalacsonyabb szintre esett vissza. Az egy parasztgazdaságra jutó szarvasmarhaszám, a rendelkezésünkre álló kevés adat alapján is egyértelműen csökkenő tendenciát mutat. Ugyanez mondható el a tehénállományról is, bár itt a csökkenés kisebb mértékű. A tehenek számbeli növelése a tenyésztés és tejtermelés szempontjából nagyon fontos lett volna, elhanyagolása viszont maga után vonta a szarvasmarha-állomány egészének stagnálását. A sertések számának alakulása Tolna megyében nem mutat nagy eltérést az 1935. évihez viszonyítva. Kivételt talán az 1951 -es év képez, amikor az előző és a következő évhez képest is igen nagy különbségeket észlelhetünk. Az egyéni gazdaságok sertésállománya 1955-ig csökkent, 1955-56-ban emelkedett. Az egy parasztgazdaságra jutó sertésszám is így alakult. Az egy parasztgazdaságra jutó kocaállomány igen alacsony, de ugyanezt mondhatjuk a többi szektorra is. A lólétszámnál feltűnő különbséget tapasztalhatunk az 1935-ös és az általunk vizsgált évek adatai között. Az 1949-es mennyiséget bizonyos fokig a háborús veszteségek és jóvátételi szállítások magyarázzák, de még az 195 l-es év adatai szerint is 6000 lóval volt kevesebb Tolna megyében, mint 1935-ben. A lovak számának folyamatos csökkenése - mint tendencia - 1955-56-ban változik meg. 1952-ig csupán 800-1000 ló volt más gazdálkodási egységek 393
