Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)

Sz. Bányai Irén: Ozorai iparosok vagyonleltárai a XVIII. század végéről

hoz is elegendő információt ad!

0 Figyelemre méltóbb ennél, hogy olyan tárgyakat is leltárba vettek, melyeket általában nem szoktunk jellemzőnek tekinteni a paraszti háztartásokban, így pl. 14 darab „öveg alatt lévő képet", s külön 4 „vászonyra írt képet", többféle - összesen 14 darab - üvegpoharat, egy kávés kannát, egy „ruha seprőt". Ezek a tárgyak már polgárosodottabb igényszintről árulkodnak. Az 1787-ben meghalt Balanics János kalaposmester hagyatéki leltára (5. sz.) még egyértelműbben bizonyítja, hogy az iparosok egy része határozottan elkülönült - életmódban, a polgárosodáshoz való viszonyban - a mezőváros földműveseitől. Ami legelőször feltűnik: a kalapos raktárra termelt és vásározott. A padláson a 4 mázsa gyapjú mellett (ez a nyersanyag raktározását bizonyítja) 350 festetlen kalapot találtak, s a műhelyben is volt 106 darab kisebbnagyobb fekete kalap.

11 Természetesnek tekinthetjük ezt a nagy készletet, hiszen Balanics legényekkel dolgozott, akiknek szállásáról is maga gondoskodott. A vásározás tényét bizonyítja, hogy „sátorfa ponyvástul székestül" is leltárba került, és közvetve az árutermelés bizonyítéka az is, hogy 263 Ft készpénzt találtak az almáriumban, s egy pécsi kalapos tartozásaként további 130 Ft-ot jegyeztek fel. A bútorzat, az agyi ruha egy része a kalaposnál is parasztos volt, de ilyen - polgári igényekről árulkodó - berendezési tárgyai is akadtak: „sárga posztóval bé húzatott kar székek" - „Pohár szék forma olmáriom" - „Üvegben való kis kép" - Rámás kép öreg" stb. A piacra termelő iparos sem szakadt el teljesen a paraszti munkáktól: a „létzbül baromfi katrocz", a 2 fejős tehén borjastól, az 1 üsző borjú az állattartásra utal. Számottevő lehetett gazdaságában a szőlőművelés. Az egyik darab szőlőhöz 21 akós kád és 21 akónyi hordó, a másikhoz - ahol a pince is volt - circa 16 akós kád és 111/2 akónyi hordó, s még külön 22 akó hordó tartozott. Ennek a hét iparosnak a hagyatéki leltára természetesen nem ad lehetőséget a nagyvonalú általánosításokra. Ezért a fentiekben csak benyomásainkat, ötleteinket rögzítve igyekeztünk ráirányítani a figyelmet a későbbi elemzés néhány lehetséges szempontjára. XXX Közlésünk betűhív; amennyire nyomtatásban megoldható, az iratok formai, szerkezeti beosztását is igyekeztünk követni. Néhány helyen azonban célszerű volt egyszerűsíteni: ahol külön rovatban megismételték a tárgy becsértékét és az érte befolyt összeget, az azonos két számot nem közöljük kétszer. Esetenként (mivel amúgy sincs komoly információs értéke) az iratra felvezetett, alig olvasható neveket - a vásárlókét - elhagytuk, csak a tárgy vételárát közöljük. Ahol az irat szakadozott volta vagy az olvashatatlanság miatt hiányosan közöljük a szöveget, a hiányt (...) jellel jelezzük. A közölt hét leltár leltári száma a „Járási Múzeum, Ozora" ideiglenes leltárában: 1. sz.: A 60.163. (360/1960) -2. sz.: A 60.155. (352/1960) -3. sz.: A 60.165. (362/60) -4. sz.: A 60.164. (361/1960) - 5. sz.: A 61.334. (580/1961) -6. sz.: A 60.170. (367/1960) -7. sz.: A 60.171.(368/60). 10 A szomszédos területek népi építkezéséről 1. : Imre Mária: Adatok Szenna népi építkezéséhez. Somogyi Múzeumok Közleményei, I. (1973) 229-245; Knézyjudit: A favázas lakóházépítkezés emlékei a belsősomogyi Csököly, Gige, Rinyakovácsi és Kisbajom községekben. Somogyi Múzeumok Közleményei, 1. (1973) 209-227. 11 Ennek a készletnek az értékéről valamelyest tájékozódhatunk a soproni I imitációk alapján. 1724-ben egy jó gyapjú kalapot 1 Ft 40 dénárért, egy alább valót 1 Ft-ért készítettek. Az 1812-es limitáció a legjobb kalap értékét 2 Ft-ban, a középszerűjét 1 Ft 30 xr-ban szabta meg. ( V. ö. : Domonkos Ottó: Ár- és bériimitációk Sopron városban és Sopron megyében. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához, 8. sz. Budapest, 1980. 69, 90.). 427