Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)

G. Vámos Mária: Einige Bieträge zur Frauentracht der Landschaft Sárköz

nemzetiség; a szerbek a XVIII. század elején jórészt elköltöztek. Táblázatunkból a magyarosítás „eredményessége" is kiolvasható: Év Magyar Német Szerb Szlovák Zsidó Bizonytalan Év iskola tanító iskola tanító iskola tanító iskola tanító iskola tanító iskola tanító 1769 ? 57 ? 46 ? ? ? 4 1789 67 81 59 70 2 2 2 2 1847 84 121 62 89 6 6 2 2 16 25 A számszerű adatok arra a kérdésre nem adnak választ, hogy milyen volt az oktatás tárgyi feltétele. Az összeírások mellett meg kell tehát szólaltatnunk a leíró jellegű forrásainkat is. Az iskolaépületek állapotáról igen sok információt tartalmaznak az összeírások szöveges részei, valamint a korabeli egyéb - gyakran peres - iratok. A művelődéstörténeti és helytörténeti összefoglalókból, résztanulmányokból is egyértelműen kiderül, hogy az iskolák néptelenségét, az „iskolakerülést" sokszor a helyiségek hiánya, csekély látogatottságukat pedig a tanítás céljaira szolgáló helyiség szűk, alkalmatlan volta okozta. Agyakori tűzvészek, árvizek miatt előfordult, hogy az iskola háza leégett vagy rombadőlt, s felújításával évekig senki sem törődött. Az iskolák túlnyomó részében külön tanterem nem is volt: a tanító egyetlen szobájában folyt az oktatás, gyakran a mester háziállatainak társaságában. A XVIII. században (hasonlóan a parasztok lakóházaihoz és gazdasági épületeihez) még fából és vályogból épített, szalmatetős iskolaházak voltak a jellemzőek. Az 1789. évi összeírás szöveges részének megjegyzéseit összegezve: Tolna megyében az iskolaépületek 50%-a alkalmatlan volt funkciójának betöltésére, mindössze 23%-a volt olyan állapotban, melyben nyugodtan - ha nem is kényelmesen - taníthatott a mester. A többi csak azért „elfogadható", mert nincs más. Az agárdi tanító feljegyzése szerint a faluban: „az Oskola Házat újonnan kelletik építeni. A mostani dűlt félben lévő Oskolákban Sem padok, sem Asztal nintsen tsupán tsak egy Tábla vagyon". Bátán „az Oskolához építeni kellene 1. Klassist ujjat 2. Ajelen valót jobbítani. 3. A belső eszközök közt kivévén egy Fekete Táblát, Semmi alkalmatos nints. 4. A Segítő Mesternek Háza nints." Pilisen csak „a puszta hellyé van az oskolának 3rom esztendőktől fogva és így egészen épittendő, belső eszközeiis mind szereztetendők". A legtöbb helységnek új iskolaépületre volna szüksége. Másutt ilyen megjegyzésekkel találkozunk: van ugyan iskola, de a padok és a tanítói asztal javításra szorulnak; csak tanítói lakás van, külön iskola nincs. Szinte mindenütt kicsi, szűk, rossz, alacsony, rozzant, hitvány stb. jelzőkkel minősítik az iskolát. A gyönki magyar iskolákban is igen sanyarú helyzetben szoronkodtak a gyermekek. Areformátus tanító szerint iskoláját minél előbb reparálni kell, mert különben leszakad a mennyezete. Az evangélikusoknál „Oskola nem hogy különös volna, de olly Szűk a Mester háza, hogy magok is nehezen férnek el benne, mégis a Gyermekek abban Szoronkoznak. Olly ház pedig, hogy minden órán a falai kidűlnek, s. v. a Sertések már-is a Konyhájának falain majd által s-meg által járhatnak, a födele olly rongyos hol tsak egy kis eső esik, nehezen maradhatnak békével, a Tél éppen rajok szakasztya". Alig van olyan helység mint Szentlőrinc és Bonyhád, ahol szinte teljesen új az épület. Az utóbbiról a mesterazt írta, hogy „igen Szép és alkalmatos valamin a Normális Regula kívánja, mint a Templomban szokott lenni a székek."

44 Kedvező helyzetben vagyunk Szekszárd mezőváros esetében. Rendelkezésünkre állnak az iskolaépítésre vonatkozó iratok, s ezekből rekonstruálni tudjuk egy iskolaépület létrejöttének minden mozzanatát, a terv megszületésétől kezdve a megvalósulás pillanatáig. 4*TmL. Vegyes Összeírások 1789. Ö. 459. 341