Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)

G. Vámos Mária: Einige Bieträge zur Frauentracht der Landschaft Sárköz

egységes álláspont kialakítása nem igen sikerült, hisz a szélsőséges vélemények egyeztetése komoly feladatot jelentett. A bizottság működésének eredményét figyelembe véve csak másfél évtized múltán, 1806-ban jelent meg: az új - a második - Ratio Educationis. Ez alapállásában már végleg fel­hagyott az előző, részint a németesítés, részint a katolizálás gyanúját keltő tendenciákkal. Az elsőhöz hasonlóan hangsúlyozta, hogy minden nemzetiséget, ha lehet, saját nyelvén kell ok­tatni. És egy novum: valamennyi tanítónak beszélnie és értenie kell a magyar nyelvet is, hogy azt majd tanítani tudja. Elveti az iskolák felekezeti megkülönböztetését, azonban a gyakor­latban ezt most sem biztosították, mivel az iskolafenntartók továbbra is a felekezetek marad­tak és - kivált az alsófokú oktatásnál - mindvégig szigorúan tiltották egymás iskoláinak láto­gatását. A fejlődés bizonyítéka, hogy kimondta a szabályzat a tankötelezettséget a 6-12 éves gyermekek számára (ha szükséges a szülők testi fenyítéssel való büntetésének terhe alatt), és elrendelte az ismétlő iskoláztatást, ez utóbbi azonban a gyakorlatban szinte semmi ered­ményt nem hozott. Az iskolafajták típusba sorolása hasonló az első Ratio beosztásához, de meghatározásaik most már konkrétabbak. A rendelkezés a lányok oktatásáról sem feledke­zik meg. Az új rendelkezés a tanítóktól megkívánta az erkölcsi és műveltségbeli alkalmasságot. Javasolta nekik, hogy a nagyobb gyermekeket a reggeli órákban tanítsák, míg a kisebbeket délután, ők ugyanis „koruknál fogva még nem tudnak szüleik segítségére lenni". E módszer alkalmazása főleg nyáron ajánlatos, amikor a nagyobb gyerekekre otthon, a gazdaságban szükség van. Figyelembe véve a protestánsok tanügyi autonómiáját, a hivatalos kormányzat a református és evangélikus iskolákra nem tartotta kötelezőnek az új rendelkezést, csak azt kívánta, hogy tanterveikben a szaktudományok tananyagát igazítsák az új Ratio megfelelő részeihez 7 . Az 1820-as években kibontakozó reform-mozgalom liberális köznemesi politikusainak egyik fő követelése volt: polgári jogokat adni az adózó népnek, és egyúttal lehetőséget az is­kolázásra, művelődésre. Már az 1825-27. évi országgyűlés felterjesztést intézett az uralko­dóhoz, amelyet magyarul is kiadtak „A nép Tanítása eránt való kenetéből a Statusoknak"'cím­mel. Az 1839-40. évi diétán pedig egy bizottságot küldtek ki azzal a céllal, hogy tervezetet dolgozzon ki a népnevelés országos újjászervezésére és korszerűsítésére. E bizottság elnöke a Tolna megyei, liberális szellemű, a népnevelés ügye iránt fogékony Bezerédj István volt. Az általuk kidolgozott tervezetet 1843-ban tették közzé nyomtatásban 8 . 6 Az uralkodó család tagjainak véleménye is megoszlott. Magyarországon a király képében intézkedő nádor, Sándor Lipót főherceg 1795. évi memorandumában a magyaroroszági viszonyokat elemezve arra hívta fel az uralkodó figyelmét: „hogy az iskolák a pa­rasztoknak olyan ismereteket nyújtanak, amelyeket ők nem is igényelnek és amelyek nem fogják őket boldoggá tenni. Az írás és ol­vasás a falusi népnek, véleményem szerint, itt nem szükséges. Hacsak valamivel is többet tanul, máris nem akar paraszt maradni, hanem azonnal tovább akar tanulni. A tapasztalás azt mutatja, hogy a paraszt, ha írni és olvasni megtanult, nem annyira a rája tar­tozó gazdasági teendőkkel foglalkozik, hanem újságok és egyéb könyvek, röpiratok olvasására adja magát és így megrontja saját gondolkodását, ez pedig csak kárt okozhat." Ezért javasolta, hogy szüntessék meg a falusi iskolák állami támogatását, és ennek hiá­nyában a községek és földesurak maguktól fogják elsorvasztani azokat, nem viselve egyedül a fenntartási terheket. E vélemény megfogalmazódásában komoly szerepet játszott a történelmi szituáció: pár hónappal előbb végezték ki a Martinovics Ignác által szervezett magyar jakobinus mozgalom vezetőit, mely méltán kelthetett aggodalmat a birodalom vezető köreiben Magyarország stabilitását illetően. (Sándor Lipót főherceg nádor iratai 1790-95. Szerk: Mályusz Elemér. Bp. 1926. 808-851.)-Még a következő évtized elején is hasonló felfogású memorandumot terjesztett fel a nádor (már József főherceg) a királyhoz: „A paraszt gondolko­dóbb és tanultabbá lett - írja -, mivel az újságoknak a falusi korcsmákban való olvasása által olyan fogalmakat szívott magába, me­lyeket azelőtt nem ismert. A népiskolák megsokszorozódása következtében több ismeretre tett szert, mint ami ahhoz szükséges, hogy a maga társadalmi rendjében boldog legyen." Ő is azt javasolja, hogy az iskoláztatást nem kell erőltetni. (József nádor iratai. Kiadta és magyarázatokkal kísérte: Domanovszky Sándor I. kötet 1792-1804. Bp. 1925.396-418.) - Szinte egyedül állt véleményé­vel Károly főherceg, a haditanács elnöke. Szerinte: legfontosabb a népiskola, amely a lakosság legnagyobb részét van hivat­va jó emberekké, munkás és hasznos állampolgárokká nevelni". Ezért komoly gondot kell fordítani az itt oktató tanítók kiválasztá­sára, mivel tőlük függ a jövő nemzedékének hű állampolgárokká nevelése. „Hajói kiképzik a tanítójelölteket, hajó és derék tanító­kat alkalmaznak, a tárgyakat és a tanítási módot jól szabályozzák, akkor ezek az egész országban a parasztok és a polgárság közt el­terjesztik a hasznos ismereteket s az emelkedő műveltségnek megadják az állam érdekeinek megfelelő irányt." (József nádor. . . i. m. 417.) 7 Ratio educationis publicae totiusque rei literariae per Regnum Hungáriáé et provincias eidem adnexas (Ed. 2.) Budae. 1806. - To­vábbá: Vörös: i.m. 225; Mészáros István: A magyar nevelés története 1790-1849. Bp., 1968.65-76.; Kiss Áron: A magyar népisko­lai tanítás története. I. füzet. Bp., 1881. 46-56. SMészáros: i. m. 154-162. 331

Next

/
Thumbnails
Contents