Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)

G. Vámos Mária: Néhány adalék a sárközi női viselet alakulásához

4-5. kép: A kendő megkötése kendermunkához (Fotó: Kapitány Ferenc) Ugyanez a korosztály hordta a csipkeszerűen feltűzött, bodros nyakú vagy nyaksis, és az e nélküli, csak a mellet takaró gyöngyöt. Az I. világháború után jött divatba a többsoros gránit, és a foncsorozott üveggyöngy. Ezeket is nyakbodorral viselték. Ékszerként gyűrűket és fülbevalót hordtak. Gyakori volt, hogy a gyűrűs és a középső ujjúkra is gyűrűt húztak (6. kép). A lázsiásról, azaz nyakban hordott felfűzött ezüstpénzekből álló ékszerről azt mondják, hogy azt „túl a Dunán" hordták. A legidősebb adatközlő egyetlen alsónyéki lányról tud, aki az I. világháború előtti időben hordott a nyakában ünnepeken ezüstpénzt. A VISELET TARTALMI ELEMEI A viselet korhatárok és állapotok szerint A sárközi viseletnek ez a leginkább kimunkált része, hiszen mind Kovách Aladár, mind Fél Edit a viselet kor- és állapotjelző elemeit kutatta elsősorban. Mi ezekhez az eredményekhez csupán a későbbi időszak vizsgálatának jegyeit tudjuk hozzátenni. Elsősorban is azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy az a korokat és állapotokat elkülönítő kristálytiszta jelrendszer, a népviselet klasszikus időszakának bomlásával egyidejűleg keveredik, egymással összemosódik, így lehetséges az, hogy ha ma a legidősebb generációtól a csa/h'wgjelentőségéről, mibenlétéről érdeklődünk, azt a választ kapjuk, hogy ahogy az asszonyok korosodtak, úgy viseltek egyre kevesebb csafringot; a középkorú vagy annál idősebb nő már csak egy párat kötött fel. Tehát a csafring állapotjelzőből korjelzővé lépett elő. Az 1910 körül született generáció már nem is hordott csafringot. 21* 323