Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)
Szilágyi Miklós: Az „ősi ártéri gazdálkodás” elméletéhez
ban nem az őskori kialakuláson, hanem a középkori „virágzáson" és a török hódoltság kori „hanyatláson" van! Ezzel kapcsolatos véleményét így summázza: „Aközépkorra kiépült, ma már méltóképpen megközelítőleg sem értékelhető, ártéri fok-csatorna-rendszer a törökvilág háborúi alatt gyors romlásnak indult. Nemcsak a további építkezés és a fokok, csatornák kezelése, tisztítása maradt el. Az ártérben élő népesség számára... egyre fontosabbá vált, hogy ...az ártér ...vadonná váljék." 7 Károlyi Zsigmond - lényegi egyetértését hangsúlyozva - figyelmeztet ugyan arra is, hogy a halászat török hódoltságkori hanyatlása viszonylagos, arra viszont ő is felhívja a figyelmet, hogy „a halászat fejlettebb módszerei és eszközei hamar háttérbe szorulnak, nemcsak a fokok, halastavak fenntartása szűnik meg az Alsó- és Közép-Tiszán, hanem a kerítőhalászat (gyalmos halászat) is kiszorul a török területről, fel a Középső- és Felső-Tisza határvidékére. " Ezzel együtt - folytatja gondolatmenetét - „a karbantartást nélkülöző fokok, erek, halasok és »nagy halasok« (morotvák) is fokozatosan elvadultak, feliszapolódtak"; a gondozatlan vizeken a „réti halászat" módszerei váltak uralkodóvá 8 . A hódoltság után (Andrásfalvynak is, Károlyinak is ez a véleménye) hozzákezdtek a régi fok-rendszer ismételt kiépítéséhez, de a középkori „virágzás" színvonalát meg sem közelítette a XVIII-XIX századi „ártéri gazdálkodás". A „VÍZÉPÍTÉS" ÉS A HALÁSZÓ VIZEK PUSZTULÁSA Az „ősi ártéri gazdálkodás" elméletét tulajdonképp spekulatív módon is megkérdőjelezhetjük. Központi jelentőségű Andrásfalvy és Károlyi gondolatmenetében a vízi munkálatok tervszerűsége, ami azonban a feudalizmuskori gazdálkodás gyakorlatának ismeretében csak viszonylagosnak minősíthető, ha a jobbágygazdaságok, a faluközösség, illetve a robotoltató feudális allodium cselekvési vezérfonalaként tudjuk adatolni ! Az eredetileg spekulatív következtetés cáfolhatatlan értékű adatokkal is jól igazolható. A halászó vizek pusztulása: elgazosodása, eliszaposodása, valamint a mocsarak terjedése nem feltétlenül - s általában nem!- a vízépítő munkák elhanyagolásának, hiányának következménye volt. A XIX század második felében lecsapolt nagy mocsarak - a Sárrét és az Ecsedi láp - korábbi története azt bizonyítja, hogy a tavak, és a tavakat táplklófokok és erek éppen nem azért iszapolódtak és gazosodtak, mert a török hódoltság bizonytalan viszonyai közepette a „vad természet" vette át az embertől az uralmat. Inkább azért változott meg a táj arculata, mert az emberi beavatkozás - a csatornák építése, a vízvezetés, a gátak emelése stb. szakszerűtlenül és tervszerűtlenül történt. Az egyes falvak és birtokosok között nem volt összehangolt; csak az egyéni érdek vezette azokat, akik a vizek folyását és az áradások levonulását befolyásolni igyekeztek 10 . Egyértelműen bizonyítják ennek az állításnak lényegi igazságát Takáts Sándornak a Szamos és az Ecsedi láp XVIII. századi szabályozási kísérletéről írott tanulmányai 11 . Ezek a korai vízszabályozási munkálatok olyan vidéken történtek, ahol a mocsarasodást csak kis részben lehet a török hódoltság rovására írni, s azt sem lehetne elfogadhatóan bizonyítani, hogy a vízi munkálatok hiánya, ennek következtében a mocsarasodás a népesség kipusztulásának következménye lenne. Éppen ellenkezőleg! A szabályozási terveket előkészítő és kö7 Andrásfalvy Bertalan, 1973. 52. 8 Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson, 1975. 73. 9 Andrásfalvy Bertalan (1965, 1973, 1975) az „ártéri gazdálkodást" a komplexitásra törekvő jobbágyparaszti gazdaság kereteiben vizsgálta. 10 A mocsarasodásról összefoglalóan írt Takáts Sándor, 1907. 150. - Osváth Pál, 1875. 14. szintén nyomatékosan utalt, a Sárrét terjeszkedéséről szólván, a malomgátakra. 11 Takáts Sándor, 1898; 1899. 300
