Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)
Gaál István: A lengyeli kultúra a Dél-Dunántúlon
AII. szakasznak a Vinca-tellel való kapcsolatát a fehér festés jelzi: ez 3,2-1,2 m között fordult elő Vincán 43 a D-periódusban. Távolabb a Gumelnita- és Rachmani-kultúrákban játszott szerepet a fehér pasztózus festés, és megjelenik a Cucuteni-kultúra minden fokozatában is. 44 4. A HL szakasz a Dél-Dunántúlon Ebből a szakaszból ismerjük a legkevesebb lelőhelyet, Szlovákiában 5-6, a Dunántúlon 5; ebből csak egy található a Dél-Dunántúlon (Ságvár-Alirét). A kultúrának ez a végső, festetlen kerámiás szakasza, melyet Raczky Pál határozott meg 46 a Vinca-D2-periódus második felére helyezhető. 47 5. A kronológiai kérdések összefoglalása A lengyeli kultúra kronológiai kérdéseit főként a DK-dunántúli lelőhelyek alapján tárgyaltuk. Megállapítható, hogy a háromszakaszos fejlődésmenet érvényes erre a területre, és a leletanyag alapján a lengyeli kultúra korai (I.) szakaszában három periódusos fejlődésmenettel kell számolni (idősebb, középső, késői). A korai szakasz végén ez a fejlődésmenet megszakadt. A somogyi területek későneolitikus fejlődését az eddig előkerült leletanyag alapján nem követhetjük úgy nyomon, ahogy az Baranya és Tolna megyében lehetséges volt. Utóbbi területeken több, részben feltárt temető szolgáltatott adatokat a kronológiai vizsgálatokhoz, az eddigi somogyi feltárások mértéke viszont nem haladta meg a leletmentésekét, különösen kevés ott a hitelesen feltárt sír. Pedig a szórványanyag alapján Somogyban is sűrű lengyeli településhálózattal kell számolni, Makkay János szerint (saját terepbejárásai alapján is) a lengyeli lelőhelyek száma eléri a százat 48 az adatok és a leletanyag nyomán azonban csak 45 somogyi lelőhelyet állapíthattunk meg. A somogyi és a DK-dunántúli területek leletanyaga nemcsak a neolitikumban, hanem a későbbi korok folyamán is éles eltéréseket mutat. Az eltéréseknek elsősorban földrajzi okai lehettek. Míg DK-Dunántúl területe a lengyeli kultúra I. topográfiai csoportjához tartozik a korai szakasz idején 49 , addig a somogyi terület már a II. csoportba helyezhető, a Dunántúl Ny-i felével együtt. 50 A területek közötti eltérés nemcsak leletanyagban, hanem a sírok és telepek viszonyában is megmutatkozik 51 , igaz ezt csak nagyon kevés adat támasztja alá. 6. Kerámiaanyag összefoglalása Csőtalpas tálak: A lengyeli kultúra egyik legjellemzőbb edényfajtája, szakaszonként és területenként is változó jellegekkel. Megtaláljuk a profilait oldalú példányokat (1. kép 4.), melyek főleg a korai szakaszra jellemzők, a Dél-Dunántúlon legáltalánosabbak a gömbölyded oldalú, széles tálrészű típusok, lefelé szélesedő csőtalppal, mely alul kihajlik ( 1. kép 5 ; 10. kép 1,2.). kisebb méretekben is előfordulnak. Az általánosabb típusok között vannak egyedi formák is, így pl. a paradicsompusztai négyrészes edény (1. kép 1.), a teveli edényke ugyancsak párhuzam nélküli (9. kép 1.). A csőtalpas tál nemcsak a lengyeli kultúrában, hanem az egész festett kerámiás komplexumban elterjedt edénytípus. Butmir-edények: Aduplakónusos, behúzott szájú fazék is a dél-dunántúli lengyeli kultúrárajellemző, főleg a korai szakaszban. Az egyszerű kónusos alsó részű (7. kép 2; 10. kép 5.) 43 Kalicz 1969.201. 44 Lichardus-Tocik 1966.89-90. 45 Pavuk 1976.340. 46 Raczky 1974. 47 Raczky 1974.207. 48 Makkay 1978.12. 49 Kalicz 1975/76. 50 Kalicz 1975/76. 51 Makkay 1978.14. 26
