Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)
Gaál Attila: A Dombóvár–békatói XVI–XVII. századi temető
leg korábban odatemetettél szemben a sírhely megvásárlását a halott igazolni tudja . Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben egy késői magyarázatkeresésről van szó, hiszen az obulusadás eredete sokkal régebbi időre nyúlik vissza, mint a temetők bezáródása és zsúfolttá válásának ideje 56 . Lényeges az obulus-adás szempontjából az is, hogy nemcsak ismert forgalmi értékű pénzt adhattak a halottal, hanem a hangsúly valamilyen pénz adásán volt. Erre utalnak a területen talált és a halott mellé helyezett vagy dobott római pénzérmék is. Temetőnk időbeli behatárolása miatt ugyancsak lényeges e pénzek datáló ereje is. Az 1576-1612 között készülhetett hamis weispfennig, a török ezüstpénzek - a korábban említett nürnbergi zsetonnal egybehangzóan - a Dombóvár-békatói temető használatának idejét a XVI. század második felétől felfelé határozzák meg. A weispfennig korabeli hamisítványát ugyanis a dekompozíciós vizsgálatokkal a harmadik periódusba sorolt sírok egyikében találtuk. így az első két periódus összesen 141 sírja biztonsággal helyezhető ez elé, a szerencsénkre nem túl tág határokat jelentő időszak elé 57 . A hamisítvány feltehetően Rudolf uralkodásának utolsó időszaka alatt készült. Állatcsontot mindössze három sírban találtunk, a 100. sír gyöngyös fejdíszt viselő gyermekhalottjának bal combcsontjánál, a 256. sírban fekvő férfi bal felkarcsontja alatt, valamint az erősen bolygatott és roncsolt 63. sír csontjai között. Ez utóbbit egy őskori gödör földjébe ásták, így a csontok sírba kerülése véletlen is lehet. Az őskori és római kori gödrök közelsége miatt a szándékosságot a másik két sír esetében sem látjuk bizonyítottnak 58 . 3. A település történetére vonatkozó adatok: A jelenleg Dombóvárhoz tartozó Tüske-puszta helyén állottak a XIII-XVI. században a dárói Majos-ok kegyurasága alá tartozó Ábrahám-i cisztercita apátság temploma és épületei 59 . Ezektől délre, a Kapósig húzódó terület az apátság birtokaihoz tartozott, s jelentett egyben többszöri vitaforrást az apátság - majd a török kiűzése után a pécsi püspökség - és a környéket birtokló világi földesurak között Békató település, melyhez temetőnk tartozott, éppen e vitás területen feküdt, sőt a forrásokból az is kiderült, hogy már létrejöttével e viták egyik okozója volt. A birtokperek iratanyaga így egyik legfontosabb forrásanyagunk volt. Az általunk ismert első ilyen birtokvitát a Ábrahám-i apát a megye más területein is birtokos györgyi Bodók-kal folytatta a XV. század közepén. Ennek fejleményeit XVIII. századi átiratokból követhettük nyomon; a fontosabb részletek kivonatait itt közöljük: 1443. december 20. Szekszárdi konvent 1443. december 20-án megjelent előttünk egyfelől Geurgh-i Bodó Gergely - testvérei: Bodó Miklós fehérvári prépost és Bodó János képviseletében is, másfelől pedig Péter, az Abran-i Szűz Mária monostor apátja, és előladták: A korábbi hadas időben Bodó Gergely a Kapós folyó mellett illetve annak közelében, Abran birtok igaz határai között magának több földet, erdőt, berket, rétet és legelőt elfoglalt, sazon a területen Bekhato, más néven: Újfalu néven új falut telepített és a Kapóson magának hidat csináltatott. Emiatt a nevezett Péter apát őt, testvéreit és fiát a mafcsói bánok törvényszéke elé idézte, s ellenük ott pert kezdett, mely ott több terminuson keresztül forgott. A báni törvényszék végül is Bodót marasztalta el, fogott bírák azonban egyességet hoztak létre a két vetélkedő fél között a következő feltételekkel: 55 Sarosácz György: i.m. II. 160. 56 A halotti obulus-adás eredetével és elterjedésével, a Kharon-Styx- Jordán hiedelemkörrel és az ehhez fűződő kutatások jelenlegi állásáról is áttekintést ad Bárdosi Edith: i.m. 57 A sírok periódusonkénti megkülönböztetését lásd temetőtérképünkön. 58 Amennyiben a lelőkörülmények egyértelműbbek lennének, készséggel fogadnánk el mellékletként ezeket, hiszen a baranyai délszlávoknál, - ha némileg módosult formában is, - napjainkig él a halottnak való élelemadás szokása: a temetés másnapján a hozzátartozók inni- és ennivalót visznek a sírhoz. (Sarosácz: i.m. I. 162. és III. 288.) 59 Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. III. 413. - Feltételezett helyén 1975 nyarán végeztünk hitelesítő ásatást, de csak XVI-XVII. századi temetőjét sikerült megtalálnunk. Helyét meglehetős pontossággal jelzi az 1734-ben készített helyszínvázlat (3. kép). 176
