Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanácskozás a népviseletről - G. Vámos Mária: Szakály női viseletének alakulása az 1880-as évektől a II. világháborúig

azét meg kiakasztottam a pap tetejire. Arra dobtam rá a pufándliját. Asztán szégyelte, mer látták a többiek". 1920 körül tűnik fel először az úgynevezett cifra öltözék, bár ekkor még nem tekinthető általánosnak. Nem minden lány szeretett cifrán öltözni. Kialakulása úgy kezdődött, hogy a kötény és a szoknya anyaga megegyezett ugyan — tehát például mind a kettő atlaszselyem volt — de a mintája nem. Apró virágos a szoknya, a kötény sima fekete. Vagy világosabb lila a ruha, sötétebb a kötény. Később aztán a selyemszoknyához már nemcsak a maga röpikéjét vették fel, hanem fehér madeérát, ahol az anyag maga inspirált arra, hogy színes — többnyire kék és rózsaszín — pántlikát húzzanak bele. Az egyik, most 76 éves, adatközlőm lány és fiatalasszony korában a következőképpen öltözködött fel 1920 körül: „Még akkó is legtöbbször egyforma vót ünnepen a röpi meg a szoknya. De ha valaki cifrábbra akart őtöznyi, akkó a lencsés kásmér szoknyáhó nem vót röpi. A szoknya vót oan nagyon cifra, piros vót meg fekete bogyók vótak benne, ahhó egy cifra fehér blujzt vettünk fő, ahhó egy ződ kötényt. Mer kötényt hordtunk akkó mindig még. Hogy még cifrább legyen. Például vót nekem egy ződ kázsmérszoknya, ilyen százszorszép, ahhó vót egy ződ puplin blujz, meg egy piros selem kötén. Ez megin oan cifra vót." Ekkor még a selyem együtteseket azonos színű anyagból készítették, legfeljebb a kötényeket varrták világosabb vagy sötétebb tónusú textíliából. 1924ben volt nagylány, majd nemsokára menyasszony az az adatközlőm, aki így emlékezett: „Akkor vót, tuggya, úgy, hogy vótak ezek a színessek, habár nekem az sohase tetszett. Vót kék selem egész ruha (egész ruha alatt azonos anyagból való szoknyát és röpit értettek), ahhó vót rózsaszín selemkötén. Meg vót úgy, hogy a szoknya kék vót, a röpi rózsaszín vagy fehér." A köznapi viselet alig változott ebben az időszakban. A régi szabású vászoning — különösen a szegényparasztságnál és a zselléreknél — még tartja magát, ünnepen azonban már ők is az újdivatú gyócsümögben járnak. Selyem és bársony nekik még ünnepi alkalomra is alig kerül. Ha ki is szorítanak jövedelmükből egyet-egyet, az akkor is csak silányabb minőségű. Leginkább menyasszony korukra és avatóruhának van egy-egy selemőtöző. Ezek szabásmitára követik ugyan a mindenkori divatot, de díszítőelemei jóval szerényebbek. 1930—45 között az átalakulás folytatódik. A szoknyák — különösen a fiatalabb generáció körében — fokozatosan rövidülnek, de a sok alsószoknya megmarad. Ebben az időszakban mind szélesebb körben terjed el a gépi hímzés. A szakályi lányok, asszonyok is varrótanfolyamon tanulják a technikai fogásokat. Kezdetben csak az ágyneműt, később a függönyöket, majd az ingeket, alsószoknyákat és az ünnepen délutános fehér kötényeket is dúsan kihímezik. Ekkortájt jelenik meg a kabát. Kabátnak nevezik a bársonyszoknya anyagából készült, csípőn alul érő, derékban övvel összefogott, hosszú bevarrt ujjú kihajtó galléros ruhadarabot. A selyemruhák már világosabb tónusúak, ekkor kezdődik — elsősorban a fiatal korosztály körében — a piros, bordópiros bársonyszoknyák divatja. Mivel a bársonyszoknyák anyagából most már kabát készül, selyemröpiket, mégpedig a legkülönbözőbb színű röpiket varratják hozzá. Nagyon kedvelt a rózsaszín. Kezdetben ezek hosszú ujjúak, már nem simulnak a testhez, és csak derékig érnek. Gumit húznak az aljába, így a ráncok arányosan eloszthatók. Később az 1940-es évekre a röpikék hosszabbak lesznek, úgynevezett különaljas röpike hódít. Derékban a gumi megmarad, és öv kerül rá. A röpike vagy rékli fejlődése lényegében ezen a ponton meg is állt. 16* 243