Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanácskozás a népviseletről - G. Vámos Mária: Szakály női viseletének alakulása az 1880-as évektől a II. világháborúig

1. Zsellérek (zsöüérek), föld nélküliek: megélhetésüket részben a környező pusztákon (Tüske, Ürgevár, Csernyéd stb.) napszámbérből, részben a módos gazdáknál helyben kepés aratásból teremtették elő. 2. Kisparasztok, akik 1—5 hold birtokkal rendelkeztek: jövedelmüket ugyancsak napszámból egészítették ki; részért aratni a saját falujukba nem szívesen mentek. 3. Középparasztok, 10—50 holddal, 4. gazdag parasztok, vagy ahogy ők mondják nagy gazdagok, 60—80 hold földterülettel rendelkeztek. Ennyi földje azonban csak 5—6 családnak volt. A falu zöme középparaszt és zsellér volt. A település rendjét a vagyon szabta meg. Ezzel a renddel a közösség minden tagja tisztában volt, és jól emlékszik rá máig. Egy volt középparaszt a következőket mondta ezzel kapcsolatban : — „Merre laktak a faluban a leggazdagabb családok? — Ügy hittak, hogy: Főszeg. Azok a templomon föjjü laktak. Még az utcájuk is más mint a mienk. — És a középparasztok? — Azok meg itt a templomon allu. Itt a Simon Sándorig. — A legszegényebbek? — Azok meg ezen allu. Hát a mi házunk vót az utolsó telkes ház. Itt még vót tehén. Arra má nem. A szőllőhegyen is a szegények laktak, meg a Herceg utcába. Talán ott laktak a legszegényebbek." Az egészen természetes, hogy az egyes rétegeknek merőben más volt az életnívója. Érdekes volt megfigyelni, hogy azok az adatközlők, akik korábban a vagyonos réteghez tartoztak, igyekeztek elkendőzni ezeket a nagyon is éles különbségeket. A következőket mondta nekem egyikük, aki 1903-ban született: „Egészen földnélküliek itt csak gyerekkoromba vótak. Azután aztán mind úgy igyekezett dógozni, mind vett magának egy szőllőt, vett egy darab kenderfődet. Nyíltan egyenesen a szemünkbe mondták — nekem is, pedig tudták, hogy én ki vagyok — egy fertálos emberre nem cserének meg! Mer — aszongya — nézd, elmegyek kepést aratni, a kenyerem megvan, emegyek a cséplőkhő, ott megin megkeresek 5—6 mázsa búzát, sőt van hogy 10-et is, mikor milyen termés van. Hát — aszongya — szőllőm van, ráérek megtakarítani, kukoricát megkapom a részesbű — nekünk nincs semmi bajunk." Gyűjtésemnek ez a részlete nemcsak azt tanúsítja, amiről a fentiekben szóltam, de azt is, hogy a legszegényebb réteg hogyan élt, miként és mennyit dolgozott a mindennapiért. Külön réteget képviselt a falu társadalmában az iparosság. Számuk nem volt nagy, önálló céhük sem volt, de — egy-két kivételtől eltekintve — szinte minden mesterség képviseltette magát. Szakályban is érvényes az az általánosnak nevezhető tény, hogy az iparosság — bár üzleti kapcsolatban állt a parasztsággal — azoktól elszigetelten élt. Más normák érvényesültek életükben, más volt a kultúrájuk, ezen belül viseletük is. A faluközösségen belül élesen elhatárolódtak egymástól az egyes rétegek. Más fonóházba, más korcsmába járt a módos gazdák lányaiból verbuválódott banda, ismét másba a középparaszt és a zsellérlány: „Akkó se jártunk ám egy korcsmába! Mer egyik banda az egyik kocsmáhó tartozott, a másik a másikhó. Ha a legények elmentek a szőlőhegyre a másik banda lányhó, akkó a másik este 238