Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanácskozás a népviseletről - Horváth Terézia: Népi ékszerek

A gyöngyszemeket vásárban, búcsúban súlyra mérve vették, és házilag ké­szítették el a gyöngysorokat helyi ízlés és divat szerint. Egy-egy sort azonos anyagú, méretű és színű szemekből szokás fűzni és egyszerre több egyforma sort öltenek fel. Legkedveltebb a jellegzetes parasztos piros szín, ami főleg a Dunától keletre eső területeken maradt jelentősebb. A polgárosultabb Dunántúl már a 19. században eléggé általánosak a fehéres, ezüstös gyöngysorok. Később országosan elterjedtek a fehér gyöngyök, amiket a városias ízlést tükröző, már nem tarka, hanem fehér Mária-lány ruhákhoz és menyasszonyi ruhákhoz illesz­tettek például a matyók. A palócoknál a kék vagy zöld gyöngyök viselete gyászt vagy öregedést jelöl. A 19. században országszerte legalább 7—8, de inkább több sor gyöngyöt vettek egyszerre a nyakukba a nők. A 20. században már csak egy-két, de leg­feljebb 5—6 sort viseltek. A színesebb, dúsabb, gazdagabb népviseletekben az átlagosnál többet, 20—30 sort is felvettek. Felöltés módban az a hagyományos, ha szorosan a nyakhoz simulnak az azonos hosszúságú gyöngysorok. Ha sok sorból áll és nagyon széles a nyakék, akkor az alsó sorok fokozatosan egyre hosszabbak és tömött félkörívben leomla­nak a mellre is. Ujabb divat, amikor az összes gyöngysor lazán lelóg a mellre és nagyobb hézagokat hagynak köztük. Mindegyik viselésmód mellett előfordul, hogy az alsó sor közepére csüngőt helyeznek el, például fém szív alakot, csilla­got, művirágot, esetleg selyemszalagból kötött csokrot vagy pénzdarabokat. A több gyöngysorból álló nyakékeken a sorok végeit gyakran összedolgozzák egy­egy textildarabra és vagy kapcsot varrnak rá és azzal erősítik fel a nyakra, vagy színes, virágos pántlikával kötik össze, mint például a palócok, akiknél a szalag vége hátul hosszan lelóg. A Sárközben nem viseltek gyöngysorokat sem szorosan a nyakon, sem pedig a mellre leeresztve. Ezek helyett egy helyi specialitásnak mondható nyak­ékfajta, a gyöngygallér volt általános, amit gyöngyéknék is neveztek. Valószínű­leg textilből készült nyakfodrot utánoz. Cérnára vagy vékony fonalra fűzött és erősen megsodorva hálószerűén összevarrt vékony gyöngysorokból áll, melyeket apró, tömör üveggyöngyökből tarkán fűztek. Lehet például zöld-fehér-kék-bordó színű. Összefonását többféle alakban, többféle minta szerint végezték a falvak­ban a varróasszonyok. A gyöngygallér tenyérnyi széles fodorban omlik le körül viselője nyakáról. Kötőjét a felső kezdősor két végére erősítik vagy körül be­fűzik és így szabályozható a bősége. Általában csak a mellet fedi és a nyakra külön fehér gyolcs vagy csipke fodrot kötnek. Ritkábban a nyakat is takarja, ilyenkor a felső széléhez hozzá van varrva egy keskeny fodor. Bőujjú ingváll­hoz kimenőre és ünnepen viselték lányok és menyecskék. A Sárközön kívül ha­zánkban másutt csak szórványosan fordult elő ilyenféle nyakék. Hasonlót isme­rünk néhány szláv néptől. A gyöngyökön kívül a másik fő nyakékfajta a nyaklánc, amely egymásba kapcsolt kerek vagy ovális, többnyire fém gyűrűkből áll, melyek közé esetleg tö­mörebb díszítőtagokat illesztenek. Általában úgy viselik, hogy hosszú füzérben leomlik a mellre. Ez a viselésmód elsősorban a városi öltözékekben jellemző, de falun is gyakori. Többnyire csüngők is kerülnek a nyakláncokra: hatalmi vagy hivatali jelvények, pogány vagy keresztény amulettek, főleg keresztek. A nyak­lánc kedvelt volt már az európai bronz- és vaskorban. A magyar parasztság többségénél, mint polgáriasabb ékszerfajta, jobbára az első világháború után terjed el, gazdagoknál aranyból, szegényeknél dublébóL Férfiaknál inkább csak talizmánként, a ruha alá rejtve viselik; a nők viszont ékszerként, láthatóan. Csak 222

Next

/
Thumbnails
Contents