Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)
Tanulmányok - Sz. Bányai Irén: Az I. világháború szóbeli emlékanyagának értékelési lehetőségei
Azt mondták ott, hogy Nyikitának öt lánya volt, és mind az öt európai emberhez ment hozzá, nem is akárkihez. Azt is beszélték, hogy Nyikitának volt egy nádpálcája, és azonnal igazságot szolgáltatott, ha erre szükség volt: 25-öt húzott a bűnösre. Innen a Skutari tavon hajóztunk át. Soha életemben annyi vadkacsát, annyi vadlibát nem láttam, mint ott. Így jutottunk el a székhelyre, Skutariba. Ott sokáig nem voltam. Érdekes volt, hogy sok olasz család élt ott. Akkor nekünk már nem voltak ott hadműveleteink, már a iront odébb volt. Itt nagy veszély volt, hogy az ember megkapja a maláriát. Nagyon rosszul kosztoltak már bennünket, reggel, délben, este kukoricamálét adtak. Megfőzték a kukoricalisztet vízben, belerakták a csajkába, az pedig felvette az edény formáját. Amikor kihűlt, vágni lehetett. A tisztek ugyan kaptak kenyeret is, de az olyan volt, mint a sündisznó, mert benne volt a pelyva is. Még az volt a szerencse, hogy az albánoknál érett a dinnye. Dohányuk is nagyon sok volt. A dohányt az albánok úgy árulták, mint itt nálunk a túrót, meg a tejfelt. Itt már Magyarországon keveset kaptunk, ott meg tele volt a bolt is, meg a piac is. Én itthon szivaroztam. Azt vagy végigszívja az ember, vagy eldobja. Adtak nekem ott cigarettapapírt, sodortam is jó kövéret, de a negyedik cigarettánál elkezdtem csuklani kegyetlenül. Alig tudott elmúlni a csuklásom. A malária nem ragadós betegség, de a Skutari tó tele volt szúnyoggal. Sohase lehetett tudni, mikor csípi meg az embert a maláriát terjesztő szúnyog. Körülbelü; 10—12 nap múlva óriási lázam lett, három nap ki is esett az életemből. Az ennivalómat megette a tisztilegényem. Amikor felébredtem, azt láttam, hogy a falon egy skorpió van. A szomszédban a békéscsabai gimnázium vallástanára volt. Mondom a tiszti legényemnek: menjél át hozzá, ő gyűjti ezeket. Át is jött, örült neki, mert egy valóban szép példány volt. Olaszországban is sok skorpió volt. A cserepek között húzódott meg, nagyon lusta állat ez. Egy volt a hiba: felmászott az ágyra is. Amíg az ember meg nem mozdult nem volt baj. de ha megmozdult, azt hitte, hogy bántják és rögtön megmarta az embert. Albániában nagyon sok embert a skorpió marása miatt kellett eltemetni". 20 Említettük korábban, hogy a visszaemlékezés sajátos történelem-elemzés is. Az elbeszélő nem csupán történetet formál a maga élményéből, hanem ezzel egyidejűleg történelem-szemléletének megfelelően „értékeli" is az eseményeket. 27 Különösen jellemző ez a „csendes szemlélők" emlékezéseire. Csak úgy tudnak szólni az eseményekről, ha értékelő megjegyzéseket is fűznek hozzá. Éppen ezért a történeti elemzés szempontjából ők szolgáltatják a leghasznosabb anyagot. Közöttük találjuk azokat, akik a háború értelmetlenségét először ismerték fel, fokozatosan öntudatosodtak, s ettől kezdve ez határozta meg cselekedeteiket : „Én századosi rangban voltam, és tábori lelkészként szolgáltam, mint premontrei. Még írtam is, és osztottam szét a katonák között, azért, hogy legalább legyen nekik mit olvasni, ha már ott feküdtek, ki kéz nélkül, ki láb nélkül. Aztán a kórházat kibővítették, egy javítóintézetbe helyezték el a kórházat. A fejlövésesek ahol voltak, az egy borzadály volt. Mielőtt bementem, az izzadság, a gyengeség kijött rajtam. Ott olyan bűz volt, hogy az förtelmes volt, mert ha ezek a nyálkahártyák megsérültek, bűzt árasztottak. A temetéseket is nekem kellett csinálni. Az emberek lelkéhez oda tudtam férkőzni. A barakk-kórházba is kijártam, ahová hozták a Vereckei szorosból azokat a szerencsétleneket, akik álltak ott papírtalpú bakancsban. Persze lefagyott a lábuk, és amputálták térdből, combból. Ilyet az ember békébe nem lát. Ami nagyon megrendített a barakk-kórházban és sohasem felejtem el. Láttam egy sebesültet... Azt hiszem srapner golyó, ami bement itt a mellén és hátul a faránál jött ki. Az egész emberen keresztülment. Beszélgettem vele, tudott még beszélni. Mondja nekem: óriási fájdalmai vannak, nem tud aludni. Ezt még eltűrné, hanem az a borzasztó, amikor az orvosok felül, maró orvosságot, folyadékot tesznek a sebbe, és az őt végigmarja. Természetesen nem sokáig élt, csupán négy-öt napig. M Saját gyűjtés 1977-ben Szekszárdon (A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Történeti Adattára). H Vö: Szilágyi: i. m. (A Tanácsköztársaság . . .) 277. 191
