Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanulmányok - Rosner Gyula: Avar kerámiaközpont Szekszárd környékén

rostélyt feltámasztó farudak is kiégtek, így a rostélyon lyukak keletkeztek, melyek a „füstjárat" szerepét töltötték be. A kemencék esetleges sérülései miatt a falat újból és újból kisározták, így végül vastag réteg képződött rajta, Ezen a telepen előkerült három kemence eredetéhez kétség nem férhet, hiszen a nagy mennyiségű kerámiatöredék, mely a gödröket kitöltő rétegekből előkerült, nagy biztonsággal határozza meg a lelet korát. Az avarkor korai szakaszának végén kezdődött el tehát a termelés, és a régész külön szerencséje, hogy a III. számú kemence előteréből, a letaposott járószintben egy ezüst lemezes kisszíjvég is előkerült (III. tábla 1). A temetőben lévő mintegy 200 edény, valamint a telepen talált több mázsa töredék és a kemencék környékén szétszórt selejtanyag ezrei az eddig alkotott véleményünket némiképp módosítják. Technológia A csatári agyag égetés közben sárgára ég, és nagyjából azt a színt kapjuk, mely a késői avar anyagban korhatározó jellegű. Scher er Péter keramikus vegyészmérnökkel folytatott megbeszélések után el kellett attól tekintenünk, hogy a szürke színt valamely vegyi anyag hozzáadásával érték el a korai avarkor fazekasai.

7 Ifj. Fusz Lajos fazekas — népművész — felhívta a figyelmemet arra, hogy szürke kerámiát előállítani nem lehet, mert ha a hőmérsékletet emeljük, zöldes-szürke színt kap — „megfolyik" — az edény, túlégetett lesz, és használhatatlanná deformálódik.

8 Az elméleti és a gyakorlati szakember egybehangzó véleménye a korai szürke kerámiával kapcsolatban tehát egyértelmű : a technikát a népi gölöncsérek által is jól ismert füstölési eljárások között kell keresnünk. A törésfelületek nagyítóval történt megvizsgálása közben figyeltünk fel arra a jelenségre, hogy az edényfal két széle felé sötétebb az elszíneződés, mint a fal közepén. Különösen jól látszik a színek váltása azoknál az edényeknél — s ez nem kevés mennyiség —, melynek égetése nem sikerült, kevesebb hőt kapott, szinte szétmállik a nedvesség hatására. Ezeken az edényeken még az is gyakran előfordul, hogy a fal közepe, sőt a nagyobbik része rózsaszínű, vagy sárga, s csak a külső és belső oldal vékony rétege világosszürke. Ezek a jelenségek figyelmünket a szénbeépüléssel alakított kerámiaszínezés kutatása felé fordították. A kérdés az, hogy milyen módszerekkel építhették be a szenet az edények falába? Duma György kutató vegyész a következő megállapításokra jutott: „A fekete színű mázatlan kerámiák között vannak olyanok is, melyek színüket nem valamely fémoxidtól nyerték. — .... Az ilyen kerámiák anyagában vizsgálataink során minden esetben számottevő mennyiségben mutattunk ki szenet. A szén a felületi rétegek felé dúsult. Mivel ez a jellegzetes széntartalom nem volt az anyag természetes szennyezése, szenet, vagy más szerves anyagot a nyersgyártás során az alapanyagba nem vittek be, kétségtelen, hogy a felhalmozódott szén csak a sajátos égetési technológia során kerülhetett a kerámiákba".

9 Ezek a megállapítások a fekete kerámiával kapcsolatban íródtak le. Ennek ellenére mi a világos szürkére égetett kerámiával kapcsolatban is érvényesnek tartjuk. Az általunk vizsgált anyag felületein észlelhető a sötét szín, vagyis a szén dúsulása, s így ebben az esetben is szénbeépülésről van szó. 7 Scherer Péter szíves szóbeli közlését ezúton köszönöm. 8 Ifj. Fusz Lajos szíves szóbeli közlését ezúton köszönöm. 9 Duma Gy. : Szénbeépüléssel készült fekete kerámiák. Építőanyag, 12 (1962) 463—470. 101