Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)

Vendel-Mohay Lajosné: Négy Babits-kézirat

A két vers egyesített változatában, a Prológ első sorában találunk eltérést: Király, király közönség... helyett a sor : Mélyen tisztelt közönségre alakult. A további 73 sora a versnek változatlan marad, majd az alábbi két sor változtatásával kapcsolja Fiatal katona című verséhez a kéziratban: — a lelkünk egyre nála — s elmondom ezt a dalt: ... Ezután következik a Fiatal katona, írásképében ugyanúgy, mint a kötetben felvett formában ; a központozásban találunk mindössze némi eltérést : PROLÓG Mélyen tisztelt közönség, ezen a bus telén milyen versek köszöntsék szined az estelen? Zenész, amig zenéd szól, figyelve, hangtalan, tudunk-e mint egyébkor élvezni gondtalan? Ö zongorás, ma rajta, verd, verd a zongorát, hogy át ne halljuk rajta a fegyverek zaját! S te hegedűs, te gyermek, a hegedűt ríkasd, s nyújtsd bővön a kebelnek e rittató vigaszt, s a tompa dobra, mellyet szivünkben ver a gond, zenédből puha selymet csavarva jól bevond, hogy ne halljuk a dobszót, a tompa gond szavát, gyermekszivedből jobb szót bocsáss szivünkön át : nem tiéd igazában, ó harcok istene, e föld, mig a világon van gyermek és zene! — sa zene a patak — : De nem léhán felejtve, de nem mint bus madár, fejet a szárnyba rejtve, — a zene ez a szárny — de nem vakon mulatjuk időnket, balgatag, lebukva, léha hattyúk röpítsd, ó szárny, ragadva, ki tétlen csüggedett, s legyen viz a patakba locsolni a sebet. Ö zene, szent segítség, patak, mely zengve lejt, vizeid édesítsék a könnyek tengereit! Ó zene, szent segítség, tőled gyógyul a hit, te vidítod peregve katonák lábait, bezengve messze sikot, veszélyek mezejét, peregve te vidítod unt harcok ütemét : nekünk is zengve mélán vidítsad a valót: lásd, nem feledni léhán kívánunk takarót, hanem, hogy édesednek a bánat, a bajok, és lenne kincs az emlék, mely szivünkben sajog valamely kedvesünkről — kinek ne volna lent? — egy fiatal fiúról, ki értünk messze ment. Talán az [Tán édesjanyja mellett gyermek volt mostanig és most ki tudja merre szenved — ki tudja mit? A lelkünk egyre nála, minden emléke szent, 274