Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)

Vendel-Mohay Lajosné: Négy Babits-kézirat

5. Szállj ki lelkem, keresd meg hazámat! 6. Ott a szőlőhegy, a tömzsi présház, 7. mely előtt ülve ha messzenéztem [dallá ringott] 8. [elhallgatott] bennem kétség és láz, 9. Amit láttam [édes] napsütésben, [tejszín] 10. mind hazám volt: lenn az utca híven 11. várta léptem mint a futószőnyeg 12. és a dombsor hullámzott mint szívem 13. halkan [tartva] [a Duna-] mezőnek hullva [végtelen] [égbekelt] [alföldi] [égignyúlt] égig a A két első versszakból is jól látjuk, hogy a vers külső képe, a versszakok végleges formája, sorszáma már kialakult. Érezhető, hogy nagy versnek készül, melynek hangsúlyos mondanivalóját, a költő szülőföldje iránt érzett ragaszkodását, nosztalgiáját a tíz szótagú sorok komoly, ünnepélyes trocheuszi ritmusa jelzi. Az egyes szakaszok — tételek — azonban még nem kapták meg külön címüket, melyeken a végső változatban szerepelnek. S már e két versszakban is megfigyelhetjük a nagy vers egyik sajátos szépségét: művészi módon viszi tovább a versnek az űrig táguló, majd a szülőföldre ismét visszatérő gondolatát ját a szakaszok refrénhez hasonlóan ismétlődő első és ötödik sora. Babits alkotásmódjához tartozott, hogy először magában formálta a verset, fáradhatatlanul járkálva, szobákban, kertben, séta közben, s nem egyszer volt rá eset, példának a Danaidákról mesélte ő maga, hogy előbb néhányszor előadta már, s csak azután írta le.

8 Illyés így ír erről: „Verseit szinte érzékszerveivel, fülével és nyelvével fogalmazta: nyilván azért lettek oly fület, nyelvet gyönyörködtetők. A másnak annyi gyötrődést okozó megírás nála jóformán puszta másolás volt: az alkotásban a kéznek csak egy-két percnyi dolga ha akadt."

9 Ha megfigyeljük az első versszakot, mely nagyon kis eltéréssel már a vers végleges szövege, itt is úgy érezzük, hogy magában már megformálta, szinte teljesen kész volt, amikor itt írásban rögzítette. A kéziratban csak egyetlen szót cserél, a végleges szövegben csak két szónál találunk eltérést, s mint láttuk, néhány helyen a központozásnál változtat. A végső szövegben „zöld kapuja" helyett „zöld zsaluja" formálódik: „zöld zsaluja / mögött halkul anyám mélabúja." Ezzel még pontosabban jelöli meg a helyet, a korán özvegységre jutott, sokat betegeskedő édesanyja szobáját, melynek ablakán mindig zöld zsalu volt. A másik szó változtatását már a kéziraton megfigyelhetjük. A „vágyaimból" áthúzva „éveimre" változik. „Éveimből, e fojtó romokból" írja Babits, még jobban érzékeltetve lelkiállapotát, melyet a Petőfi koszorúi költője az első világháború évei után vergődő országban érez. 8 Szabó Lőrinc: Babits műhelyében. Magyar Csillag, 1943. dec. 14. 24. szám, 703. 1. !) Hátrahagyott versei, i. m. Előszó, 3. 1. Enyhe táj ez! fesd elém hazámat! 17 Balogh Ádám Múzeum évkönyve 257