Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)
Vendel-Mohay Lajosné: Négy Babits-kézirat
den összefügg, egy leírt sor kiegészítője lehet egy másutt megkezdett gondolatnak, az apró töredék is építőköve a nagy egésznek. Illyés Gyula Babits Mihály hátrahagyott verseihez írott előszavában így emlékezik: 5 „meglepetve néztem rá, amidőn egyszer kiadatlan ifjúkori verseinek tömbjét mutatta. Nagy kéziratkötet volt ez, szemre vaskosabb összegyűjtött verseinek köteténél is. De épp csak kezembe vehettem: a kötetet feleségének ajándékozta és senki másnak nem engedett bepillantást." Majd így folytatja: „Nem volt nála igényesebb magyar költő!" Igényessége önmagával volt legkövetkezetesebb. A töredékben maradt versek tán önmagának őrzött vallomások, legmélyről jövő érzéseinek, legszemélyesebb mondanivalóinak őrzői. Erre gondolunk, amikor a kéziratokat itt bemutatjuk. Az egyik fólián a költő Hazám! című nagy versének elejére, első két versszakára ismerünk. Egyik legszebb vers, melyet magyar költő a szülőföldről írt, s egyik legszebben felépített Babits vers, ezért is illőnek érezzük, hogy elsőként e fogalmazványt ismertessük. Babits Mihály Hazám! című verse a NYUGAT 1925. márc. 1—16. számában (I. kötet 251—253 1.) jelent meg először, majd ugyanebben az évben a költő felvette Sziget és tenger című verseskötetébe. 6 A szöveg s a központozás mindkét helyen egyezik, később sem változtatott rajta, így jelent meg a költő által sajtó alá rendezett Összes verseinek Athenaeum kiadásában is. 7 Ezt tekintjük tehát a vers végleges formájának, s a továbbiakban a kézirattal való összehasonlításkor erre fogunk hivatkozni. Kéziratunk bemutatásánál megőriztük lehetőleg a szavak, sorkezdetek eredeti írásképét. A költő által áthúzott szavakat, részeket szögletes zárójelben fogjuk jelezni. A központozás változását összevetve a vers végleges szövegével a jegyzetekben fogjuk ismertetni. I. 1. Röpülj lelkem, keresd meg hazámat! 2. Áll a régi ház még, zöld kapuja 3. mögött halkul anyám mélabúja, 4. ősz hajú, de gyermekarcu bánat. 5. Röpülj lelkem, keresd meg hazámat! 6. Itt a szoba, melyben megszülettem 7. melyet szemem legelőször látott 8. Itt a kert amelyben építettem 9. homokból az első palotákat. 10. Amit én emeltem, mind homok volt 11. de nagyapám háza bizton áll még éveimből 12. s [vágyaimból], e fojtó romokból 13. hogy révbe meneküljek, vár még. II. 1. Kelj fel lelkem, keresd meg hazámat! 2. nem egy szűk ház, az egész kis város archipelagusza köszönt Mint egy archipelagus 3. [minden útja otthonos és] nyájas vár nyájas zöldje közt tenger 4. [írjában] a [meghitt] akácfának 5 Babits Mihály hátrahagyott versei. Sajtó alá rendezte és az előszót írta Illyés Gyula 1941. Nyugat, 54 (1) 1. 6 Babits Mihály: Sziget és tenger, versek. Athenaeum, Bp. 1925. 100 1. 7 Babits Mihály összes versei. 1902—1937. Athenaeum, 1937. (B. M. összegyűjtött munkái I.) 256