Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)

Sz. Bányai Irén: A Béri Balogh Ádám Múzeum archívfotó gyűjteményének történeti tanulságai

A családi fényképek között mindig akad egy-egy olyan csoportkép, amely egy-egy családtag különböző kapcsolataira, valamilyen közösségekhez való tartozására utal. Ez a közösség gyakran az iskolai osztály, s a tanév vége, különösen az iskola végleges befejezése a megörökítésre legméltóbb alkalom. Az iskolai osztályképek nem műteremben, szinte mindig az iskola udvarán készültek, s az iskola épülete a háttér. A csoport elrendezése is konvencionális: középen ül — a gyerekek között — az igazgató és a tanító. A falu nagy ünnepeit nem örökítették meg ilyen következetességgel; különösen nem azokat az ünnepeket, melyek szervezés nélkül az évnek mindig ugyanarra a napjára estek. Ha mégis megmaradt pl. egy aratási ünnepről készült felvétel, azt alkalmilag az uraság fényképeztette le. A búcsúkról, körmenetekről, vásárokról készült fényképek is csak ritkán bukkannak fel a parasztcsaládok fényképei között. Igen nagyszámú viszont a szüreti felvonulást, illetve a résztvevők csoportjait megörökítő fotók száma. Magát a népünnepélyt is — a műkedvelő színjátszás elvei szerint — alaposan megszervezték, s a szervezéshez tartozott, hogy fényképészt is hívattak. Aki részt vett a felvonuláson, rendelhetett magának fényképet. Mivel a szüreti bálok zömmel általánosan ismert „forgatókönyv" szerint készültek, alig van különbség egyik vagy másik falu szüreti menetei között. Ahogy az 1930-as években a falvak és mezővárosok fiataljainak körében igen divatos műkedvelő színjátszást megörökítő csoportképek is kevés egyedi érdekességűt mutatnak. Meglepően sok „kosztümös" csoportképet küldtek be a pályázók, mindegyiken különböző népszínművek szereplői láthatók. Az adatokból a divatos népszínművek sorrendjét is össze lehetne állítani. összefoglalva az elmondottakat: a parasztcsaládok általában sorsfordulókon, nevezetes alkalmakkor fényképeztették magukat. Ez a XX. századi, társadalmilag erősen differenciált közösség normái közé tartozott. A közösségi alkalmak közül viszont csak azokat örökítették meg. amelveket egyébként is alaposan megszerveztek (szüreti bál, szereplés). Ezek az alkalmak viszonylag kis létszámú, társadalmilag homogén kollektívát érintettek. Ezért hiányoznak a spontán szerveződő szórakozásokról, közös együttlétekről készült fotók, majdnem olyan mértékben, mint a hétköznapokról készültek. Pedig ha múltunkat láttatni akarjuk, azt csak az ünnepek és hétköznapok arányait érzékeltetve tehetjük. Ezért becses számunkra az olyan kép is, amely más „apropóból" készült, s csak „mellékesen" örökíti meg a paraszti élet jellemző jegyeit. Amikor leszállt a repülő a sióagárdi réten, s kifutottak megnézni a környékbeli gyerekek, a fényképezés a repülő jelentette nagy eseménynek szólt. De rajta vannak a képen a vászonpintős, mezítlábas agárdi lánykák is, mindegyikük fején kendő. Kásmir szoknya — a mai „népviselet" kelléke — egyiken sincs! Különösen szerencsésen, a hétköznapokat és ünnepeket egyaránt érzékeltetve állította össze egyik pályázónk beküldött kollekcióját. A német nemzetiségű Szakadáton lakó középiskolás a családi fényképek közül azokat válogatta ki, melyek a család egyik tagját ünnepi és hétköznapi viseletben egyaránt bemutatják. Az egyik felvétel 1920-ban, esküvő alkalmával készült. A menyasszony fekete ruhát viselt és a kezében szalaggal díszített rozmaringot tartott, öltözete a Szakadáton elfogadott „közösségi normát" tükrözi. Egy öt évvel előbb, 1915-ben készült képen ugyanez a fiatal nő falubeli asszonyok társaságában látható. Ez a hétköznapi kép a mi számunkra jelképi értékű! Mezítlábas, kopott ruhájú asszonyok, lányok, kezükben favillát vagy cséphadarót tartanak. Az első sor végén két tíz év körüli fiúgyermek, mögöttük az egyetlen középkorú 250