Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)

Sz. Bányai Irén: A Béri Balogh Ádám Múzeum archívfotó gyűjteményének történeti tanulságai

atyafiról egy szembenézeti és egy oldalnézeti képet készíttettek. Ezeket aztán Kovách Aladár múzeumőr adatolta, akit Jankó János, a Néprajzi Múzeum igazgatója tanított meg a tipológia gyűjtéshez szükséges fejméretek vételére.

30 Az 1900-tól nyomtatásban megjelent múzeumi jelentések táblázatain külön feltüntették a fotógyarapodást. 1904-ben 218 darab fotó volt a gyűjteményben, az évi gyarapodás csupán 18 darab, mert „megbízhatatlan működésű kölcsöngéppel" kellett dolgozniuk.

31 A saját fényképezőgép beszerzésének szükségességét így indokolta az 1904. évről készült jelentés: „Vármegyénk magyar népének régi építkezései, gazdasági szükségleteinek megfelelő magyar észjárással berendezett udvarterei, az udvarterek körülövezései, bőségesen kínálkozó anyagok a megörökítésre, különösen most midőn a legelzártabbnak hitt faluban is megvetette már lábát a kozmopolita irány. A nemzeti jellegnek az utókor számára való megörökítése elhalaszthatatlan. Ezen különösen fontos okból okvetlenül szükséges, hogy a múzeumunk egy használható, jó fényképező gépet a hozzátartozó teljes felszereléssel együtt beszerezzen, mert eltekintve attól, hogy a múzeum minden más osztályai anyagának tudományos feldolgozásánál és közlésénél is igen hasznos szolgálatot tesz — a néprajzi osztály anyag gyűjtésénél egyáltalán nélkülözhetetlen."

32 1907-ben — már múzeumi géppel — egy év alatt 120 fényképfelvételt készített Kovách Aladár. E fényképek jelentős részét elenyésztette a két nagy világégés, de ami megmaradt — főleg 1907—1913 közöttiek — a legjobban használható, dokumentációs céllal fotografált kitűnő riportok és városképi felvételek. A régészként számontartott Wosinsky Mór tehát világosan látta és megfogalmazta a fotóban rejlő forrásértéket, s ennek nemcsak a szekszárdi, hanem általában a magyar múzeumügy szempontjából is nagy jelentősége van. 1901-től, mint a múzeumok és könyvtárak országos felügyelője 61 múzeum szakfelügyeletét látta el. Lehetősége nyílt arra, hogy a múzeumszervezés és gyűjteménynyilvántartás területén széles körűen gyümölcsöztethesse tudását. Ásatási bemutatókat tartott, mindent megtett, hogy megtanítsa a rendszerint autodidakta múzeumőröket a gyűjtemény helyes „lajstromozására", gondolván a jövőre, az egymást váltó nemzedékekre.

33 Némi magyarázatra szorul, hogy Wosinsky és Kovách Aladár dokumentációs szándékú felvételeit miért soroltuk az archívfotók közé. Szóltunk már arról, hogy a műfaji határok nyitottak. Ugyanez a nyitottság tapasztalható a dokumentációs szárdékú, illetve archív fotók csoportja között. Bizonyítékul két példát idézünk: 1907-ben Kovách Aladár lefényképezett jónéhány, akkortájt általánosan jellemző szekszárdi utcarészletet, pl. így örökítette meg a Literező utcát is.

34 Ma már ez egyértelműen archív fotó: az utcák eltűntek, a téma megismételhetetlen, az utcanév is csak az öregek emlékezetében él. Az archivális értékűvé válást egy közelmúltban készült felvétel még jobban példázza. A szekszárdi Bőrdíszmű Vállalat (a régi „selyemgyár") épületegyüttesét 1976 tavaszán lebontották. Az épületet, majd a bontást rögzítő filmtekercsek egy soha nem látható városképet őriznek, a felvételek helytörténeti forrásértéke máris nyilvánvaló, az alig néhány hete készült kép „archívfotóvá" vált. 30 Gaál Attila : i. m. 37. 31 Kovách Aladár—Wosinsky Mór: Tolnavármegye Múzeumbizottságának 1904. évi jelentése. Szekszárd, 1905. 13, 15. 32 Kovách Aladár—Wosinsky Mór: i. m. 14. 33 Haugh Béla : i. m. 124. 34 Balogh Ádám Múzeum Néprajzi Fotógyűjteménye: 1379. sz. 240