Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)

Gémes Balázs: A juhászok ládái és a juhászcéh kérdése Mezőföldön a XVIII–XIX. században

A céhprivilégium egy magyar és német nyelvű példányát — talán azokat, melyeket Károly János is látott — jelenleg a székesfehérvári István Király Múzeum Néprajzi Osztálya őrzi. A szöveg részletes vizsgálata alapján megállapíthattuk, hogy szó szerint azonos a mosoni juhászcéhnek a századfordulón publikált szabadalomlevelével.

39 Sem a magyar, sem a német példányon nincs nyoma a hivatalos hitelesítésnek, illetve záradékolásnak. Még arra sincs a szövegben utalás, hogy ezek a példányok Székesfehérvárhoz kapcsolódnának: a dátum és az aláírás is a mosoninak pontos másolata. Ez a privilégium tehát — ha nem véletlenül került a példány Székesfehérvárra — csak annyit bizonyít, hogy másolatot kértek egy, már működő céhtől a fehérváriak. Magának a céhnek működésére nem elegendő bizonyíték. A céhszerű szervezethez kapcsolható ládák, az irodalmi utalások és a Székesfehérváron felbukkant céhprivilégium ismeretében azt kell tehát részletesen megvizsgálnunk, hogy valóban működött-e itt juhászcéh. Ha igen, ennek milyen kétségtelen bizonyítékai vannak; ha nem, mivel magyarázható a ládák előfordulása. Gyűjtéseink során juhászcéhre utaló adatot nem találtunk. Ez önmagában is figyelmeztető, hiszen az iparos céhek (s ugyanígy a halászcéhek) 1872-es megszűnte ellenére, magáról a szervezetről, a legutóbbi időkig viszonylag részletes leírásokat olvashatunk.

40 Arról viszont tudnak az adatközlők, hogy Szent Mihálykor Székesfehérvárra gyülekeztek a juhászok. Ott misén, s a „juhászok zászlaja" alatt processzión vettek részt. Elmondják továbbá azt is, hogy ezeken az összejöveteleken — melyre kibérelték a Bárány és Korona vendéglőt — csak juhászok vehettek részt, más oda be nem mehetett. Ha netán bement volna, abból nagy verekedés kerekedett, amibe még az asszonyok is bekapcsolódtak. Ezekre az összejövetelekre több megyényi területről, minden juhász elment. Elmondták azt is, hogy erre a három napra az uradalomnak kellett gondoskodni a jószágállományról. Ezt a háromnapos „szabadságot" a megállapodáskor kikötötték a juhászok. Az egész család felkerekedett ilyenkor: vitték a feleségüket, gyerekeiket, s itt fogadták a bojtárokat. De itt adták férjhez a leányokat, itt nősítették meg a legényeket is. Mivel a céhre utaló adatot nem találtunk, s mivel a Szent Mihály napi öszszejövetelekkel kapcsolatban bukkan fel az első irodalmi adat, feltétlenül kapcsolatot kell keresnünk a juhászok összejövetele és az esetleges juhászcéh között. Ilyen kapcsolatot sejtet az a tény, hogy a „juhász templomból" kihozott „juhászok zászlaja" alatt körmenetben részt véve közösen misét tartattak. A zászló, az évi egyszeri körmenet és közös misehallgatás beilleszthető az iparos céhek szokásrendjéről megismert képbe/'

1 A székesfehérvári felsővárosi templomban — melyet juhászok templomának is neveztek, mert itt zajlottak a fentebb ismertetett események

42 — az adatközlők által emlegetett juhász zászló már nincs meg. A História Domus is elpusztult a háború alatt, s a püspöki levéltárban sem találtam olyan adatot, mely juhászok összejöveteléről biztos támpontul szolgálhatna. A közvetett adatokat kell tehát figyelembe vennünk. 39 Kárffy Ödön, 1902. 41—47. — Az István király Múzeum néprajzi gyűjteményében található, magyar nyelvű privilégiumot függelékben teljes terjedelemben közöljük. w Sólymos Ede, 1955. 446—447. ; 1965. 37. ; Nagybákay Péter, 1964. 342. 41 Itt most a zászlóval nem kívánunk részletesen foglalkozni, csupán azt jegyezzük meg, hogy gyűjtésünk során olyan adat nem bukkant fel, mely szerint a zászlónak valamilyen szerep jutott volna a juhászok temetésénél. (Vö : Nagy Szeder István, 1935. 34.) 42 Melyekről legutóbb Csatkai Endre írt az Alba Regiában (X. 1969. 173—174.) megjelent cikkében. 182