Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)
Szilágyi Miklós: A szárított hal (Halkonzerválási módok a magyar halászok gyakorlatában)
A káptalannak beszolgáltatott halmennyiségből 1551-ben Bécsbe is szállítottak az egriek: Oláh Miklós püspök asztalára is eljutott a Tisza-menti falvakban sózott és füstölt hal. 130 A XVI— XVII. századi urbáriumok adatait, s egyéb gazdasági feljegyzéseket értékelve Szederkényi Nándor általánosított: a halászi, nánai, kürti allodiális halászatok zsákmányának egy részét besózva, részben felfüstölve és hordókban tárolva szállították az uradalom központjába. 131 A hordóban tárolást bizonyítja az egri vár készletének 1551-es, valamint 1554—1557-es leltára. Az előbbiben „Sózott hal 12 hordókban", az utóbbiban „Sajtok, túrók, sózott halak bödönyökben és hordókban" leltári tétellel találkozhatunk. 132 A török hódoltság korában küldték a szegediek a királyi kamarának a halajándékot, elsősorban — a nagy távolság ezt mindenképpen indokolja — konzervált állapotban. 133 A XVII. században a ceglédiek szintén szolgáltattak földesuruknak valamilyen formában megszárított halat. 134 A sárospataki Rákóczi-uradalom halászainak XVII. századi rendtartása azt is elmondja, hogy milyen halakat szoktak szárítani. Részletezvén a halászattal szolgáló „réti halászok" kötelességeit, az 1632-ből, s 1648-ból való rendtartás így intézkedik : „az megholth halakat penigl az harmados halász Biró meghhasogattja, meg száraztya, behozza a várba". 135 1632-ben feljegyezték a kiskörei ékről, hogy „Földes uroknak esztendőnkent zaraz halakat" adnak. 136 A munkácsi uradalom inventáriuma (1645-ben) 139 darab szárított kecsegét is felsorol. 137 A diósgyőri vár tárházában 1629-ben „Egi száraz potika"-t és „Egi száraz harczat" is találtak. 137 / 3 Amikor a munkácsi uradalom Thököly fejedelem birtokába került, gazdasági utasítása emlegeti (1684-ben), hogy a halakat „aszaltatni is szokták volt a besózás után". 138 Ez utóbbi adatokról sajnos nem tudjuk egyértelműen eldönteni: milyen módszerrel „szárított" halakat emlegetnek. Abaúj vármegye 1669-ben limitációjába is felvette a sózással konzervált halat: „Az sós öreg halnak csukának, potykának stb. fontja 6 dénár". 139 A lőcseiek 1706-ban ugyanilyen áron limitálták a sós csukát és márnát. 139 / a Az „öreg" jelző ez esetben kétségtelenné teszi, hogy nagy halakat sóztak be. A limitálás ténye azt bizonyítja, hogy Észak-Magyarországon ekkortájt a kereskedelmi forgalomban is számon tartották az édesvizekben tenyésző és sózva értékesíthető halakat. Mályusz Elemér vizsgálatai szintén ezt igazolják. A turócszentmártoni vámszedő 1522—1523. évi fejlegyzéseit elemezve azt állapíthatta meg Mályusz, hogy a „forgalom legjelentékenyebb részét a halszállítás képezte". Főleg Besztercebányáról és a Zólyom megyei Radvánról vitték észak felé 130 Szederkényi Nándor, 1890. II. 125 ; 356. — Tiszahalász és a környező, hasonlóan halászattal szolgáló községek (Magyarád, Nana, Sarud) urbáriumait 1. Maksay Ferenc (szerk.) 1959. 704—706. 131 Szederkényi Nándor, 1890. II. 125. — Maksay Ferenc (szerk.), 1959. az egri uradalom falvainak urbáriumait közölte, s a részletes források megerősítik Szederkényi következtetéseit. — Újabban Szabó János Győző, 1974. foglalta össze e vidék középkori települési és birtoklástörténeti adatait. m Szederkényi Nándor, 1890. II. 122, 228. 133 Reizner János, 1899—1900. I. 148—149. V. 193—194. csak néhány adatot közölt a hal-ajándékról. Borovszky Samu, 1900. recenziójában nagytömegű ilyen adatot sorakoztatott fel. Kovács János, 1901. 200—201. azt is bizonyítja, hogy a XVIII. században szintén szokásban volt a Kamarának konzervált hallal kedveskedni. 134 Ovpel Jenő, 1908. 133. 135. 135 Makkal László (szerk.), 1954. 191, 265.; Bakos József, 1950. 19.; —, 1900. 347—348. ™ Makkal László (szerk.), 1954. 232. 1:17 Makkal László (szerk.), 1954. 332. 137 /a Czeglédy Ilona, 1968. 91. skk. 13S Lehoczky Tivadar, 1894. 160 ; Lehoczky Tivadar, 1870. 391. 139 Acsády Ignác, 1894. 88—95. 130 /a Demkó Kálmán, 1888. 191. 156
