Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)

Szilágyi Miklós: A szárított hal (Halkonzerválási módok a magyar halászok gyakorlatában)

csak egyszer vágtak disznót, inkább a száraz halat ették. Árpakásába, babba, krumplilevesbe főzték, vagy — ha fűtöttek a kemencében — megsütötték, megpirították a saját zsírjában.

91 A csongrádiak — 1953-ban gyűjtött adat szerint — 1901—1902-ben foglalkoztak utoljára halhasítással. A hasítás és szárítás munkamenete itt is olyan volt, mint Szeged környékén, de a három napszámos lány és egy asszony alkotta munkacsapat jóval kisebb mértékű szárításra mutat. Értékesítési körzetként is Temes és Arad vidékét emlegették a csongrádiak.

92 Az üzemszerű halszárítás befejeződésével kapcsolatos adataink legfőbb, s némi magyarázatot igénylő tanulsága, hogy az ármentesítés után feltűnően gyorsan felszámolódott a korábban virágzó „iparág". A kereskedők más vizeket kerestek, a helybeli halászok pedig csak a maguk szükséglete kielégítésére, s az elpusztuló halak „megmentésére" tartották fenn a régi konzerválási módot. A lecsapolásokkal annyira megfogyatkozott tehát a halállomány — következtethetjük — hogy élő állapotban is értékesíthető volt a zsákmány, nem jutott a távoli piacokra. Jóllehet az ilyen következtetés igaz,

93 mégis hozzá kell tennünk : nem csupán a halállomány csökkent a lecsapolások következtében, hanem a halászati gazdálkodás egész rendszere átalakulni kényszerült. Végsősoron ennek eredménye az üzemszerű halszárítás gyors megszűnése ! A megszűnés feltétlenül összefügg azzal, hogy sohasem a folyami halakat szárították. Tömörkény István ezt így fogalmazta meg: „Űgy olvasom,

94 másutt, a felső Dunán, még ma is állna ez a halhasítás, még volna hellyel-közzel a zsidó utca a valódi formájában is és hogy a folyó partján van a hasító tanya. Lehet, arrafelé más világ van, de itt az Alföldön a folyóvizeknek nem volt közük a szárított halhoz. A folyóban fogott halnak, a nagy fogyasztás folytán, mindig akadt elevenen is gazdája, ezt nem kellett ketté hasogatni és szárítgatni a napon. Itt a zsidó-utca madzagaira csak a tavihal és a kiöntések halai kerültek. Azok, amelyeknek tószaga vagy sárszaga volt s amiket a pompás tiszai halban dúskáló szegedi magyar a bográcsába semmi árért nem vetett volna".

95 A tavi hal lekicsinylése máig jellemző a tiszai halászok, általában a Tiszamelléki halfogyasztók ízlésére, a szárított állapotban történő értékesítés azonban mégsem magyarázható ezzel a sejthetően újabb kori értékítélettel.

96 Minden más közlés megerősíti Tömörkény sommás véleményét, anélkül, hogy a szárításra kerülő haltömeg „tószagát és sárszagát" felemlegetné. A Tisza-vidéki állóvízi halászat ugyanis nemcsak az értéktelenebb halak fogását jelentette: a folyót kísérő ártéri tavak halászata gazdálkodási rendszerként jellemezhető. A Tisza (s hasonlóan a Duna) mentének állóvízi halászata az évente ismétlődő áradásokra épült. A folyót és az ártéri tavakat fokok és erek kapcsolták össze. Ha az áradáskor a tavakba kiúszó halakat a fokokat és ereket elrekesztve ott tartották, nem engedték, hogy apadáskor visszaússzanak a folyóba, biztosí91 A szegediek szárított hal fogyasztását a helyi szerzők nem tagadják, de nem tekintik jellemzőnek. Az elkészíthető ételeket a fentiekhez hasonlóan ismerteti: Móricz Pál, 1901. 2—3.; Tömörkény István, 1902. 79. 92 Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum Adattára, Ltsz. 266—1965. 16—18. lap. — Molnár Balázs gyűjtése, 1953. Hasonló, erősen töredékes emlékeket jegyzett fel a csongrádi halászoktól Tóth Béla, 1968. 520. is. 93 A szegedi szerzők következetesen így értékelik a halállomány csökkenésének következményeit (V. ö.: pl. Reizner János, 1899—1900. III. 479.; Szűts Mihály, 1914. 386). — A halászati lehetőségek rohamos csökkenéséről 1. Répássy Miklós, 1902. ; Répássy Miklós, 1903 ; Fischer Frigyes (szerk.), 1931. 9

'' Sajnos nem tudjuk ellenőrizni, hogy milyen adatot idéz Tömörkény István. Talán valamelyik múlt századi napilapban vagy folyóiratban megjelent, s általunk nem ismert tudósításra hivatkozik. <* Tömörkény István, 1902. 79. 96 A tavi halakkal kapcsolatos értékítélet — gyűjtési tapasztalataink szerint — főleg a tenyésztett halakra vonatkozik. 149