G. Vámos Mária – Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 4-5. (Szekszárd, 1975)
Gaál Attila–Kőhegyi Mihály: Tolna megye Pesthy Frigyes helynévtárában II.
Gaál Attila—Kőhegyi Mihály TOLNA MEGYE PESTHY FRIGYES HELYNÉVTÁRÁBAN II. Közleményünknek az a célja, hogy a Helynévtár Tolna megyére vonatkozó anyagát hozzáférhetővé tegyük a kutatók, elsősorban a megyei helytörténészek számára. A hatalmas, 636 nagyalakú oldalt magában foglaló gyűjtemény nem teszi lehetővé egyszerre történő közlését. Ez ideig — ábécés rendben haladva — Dunaföldvárig látott napvilágot a községek leírása (A Szekszárdi Balogh Ádám Múzeum Évkönyve, 1971—1972. 271—332), jelenleg pedig Murgáig jutottunk el. Arra törekszünk, hogy a Megyei Múzeum Igazgatóságának támogatásával, a többi helység leírása is megjelenjék ebben az Évkönyvben. A közlés betűhű, még az eredeti szöveg következetlenségeit is megtartottuk, hiszen a legtöbb esetben nem tudtuk eldönteni^ hogy egyazon névnek különböző módon történő lejegyzése közül melyik volt a közhasználatú helynév. Ha a latin szövegben hibák voltak, azokat úgy adtuk vissza, hiszen ez is jellemző a lejegyzőre. A szövegbeosztást sem változtattuk meg. A dőlten szedett helynevek az eredetiben aláhúzással szerepelnek. Nem jelöltük viszont a hosszú ékezeteket, ha szemmel láthatóan csak az írás lendületéből adódtak, s a szöveg helyesírása nem követeli meg azokat. Itt-ott a hosszú (kettős) mássalhangzókat föléjük húzott vízszintes vonallal jelölték. Ezt feloldottuk. DUNA SZENT GYÖRGY 1. A' megyének, kerületnek, járásnak, széknek neve sat, Duna Szt György község van Tolna megyében 's tartozik a' Duna földvári járáshoz, Székhely Dföldvár. 2. A községnek hányféle neve él most? sat. Egy neve Duna Szt György. 3. Volt-é hajdan a' községnek más elnevezése? Volt igen is a' mohácsi vész előtt Tolna Szent György, egyrésze Rácz Szt. György. 4. A' község mikor említetik legkorábban? A szerencsétlen Mohácsi vész után a' törökök által a' község elpusztíttatván puszta volt 1740 k évig, ekkor telepíttetett meg — ezen időtől fogva viseli a' község a' Duna Szt György nevet, 5. Honnan népesítetett? Nyitra, Bars, Veszprém, Gömör, Zala megyékből. 6. Mit lehet tudni köztudomásból, hagyományból, írott vagy nyomtatott emlékekből a' név eredetéről, értelméről? Hagyományból csak enyi tudatik, miszerint a' második megszállás épen Szent György napján történt — Duna Szt György nevét pedig a' Dunától vette — fél óra járásra fekszik a' dunától. 297