G. Vámos Mária – Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 4-5. (Szekszárd, 1975)

Kozák Károly: A szekszárdi bencés apátság feltárása III.

JEGYZETEK 1. Kozák K. A szekszárdi bencés apátság feltárása I—

II. A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Evkönyve I. (1970). 155—180. 1. és II—III. (1971—1972'). 229—269. 1. 2. Kozák K., A szekszárdi apátság és a Megyeháza története, kutatása és építéstörténete. Magyar Építőművészek Szövetsége és az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium „Építészeti Tanulmánypályázata" 1973. 4. sz. pályamű. (Kézirat). 3. A „cselédlépcső" még állt az i960, évi feltárás idején (Kozák K., i. m. [1970], 190—161. 1., 6. és 7. kép). Az apátsági templom itt említett sekrestyéjét megtaláljuk az 1794es felmérési rajzokon. (Kozák K., i. m. 11970], 156—158. ].., 2. és 4. kép, valamint Kozák K-, i. m. (1971—1972) 230. 1. 1. sz. kép.) 4. Kozák K., i. m. (1970). 169—170 1., 25—26. kép. — Vendel I., Szekszárd megyei város monográfiája. Szekszárd, 1941. 39. 1. (Mérey Mihály 1694-ben Szekszárdra költözött, s a maga számára 4—4 szobából és konyhából álló emeletes házat építtetett az apátság romjai helyén a Megyeház D-i részénél.) 5. A kivitelezési munkát az Országos Műemléki Felügyelőség Pécsi Építésvezetősége végezte, H. Nándori Klára építész tervei és művezetése alapján. 6. Vendel I., i. m. 44—46. 1. (Trautsohnt 1717-ben nevezték ki Mérey mellé coadjuttorá, majd annak halála után [1719] ő lett a szekszárdi apát.) 7. Szekszárd, Megyei Levéltár. Tervanyag. — 2. sz. jegyzet. 8. A középkori vakolat alsó vonala mintegy 40—50 cm-rel mélyebben volt, mint a szentély barokk-kori téglapadlója, amelynek egy részlete e helyen is előkerült. 9. A palmettás kő díszített oldalai közül a hosszabb oldal 38 cm, a rövidebb pedig 34 cm. A kőfaragvány vastagsága kb. 2í) cm. E kőfaaragvány díszítése nagy hasonlóságot mutat az egyik visegrádi vállkővel, amely az I. Endre által alapított bazilita kolostorhoz tartozott. A visegrádi vállkövek és a szekszárdi kőfaragványok közti hasonlóságra, rokonságra már e most bemutatott kőfaragvány előkerülése előtt felhívtuk a figyelmet. (Kozák K., Adatok Kacs történetéhez. Herman Ottó Múzeum Évkönyve VII. [Miskolc, 1968]. 245—250. 1. — V. ő. XI—XIII. századi egyházi építészet Veszprém megyében. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 8 [Veszprém,1969]. 223—234. 1., 3—4. kép.) 10. A DK-i pillér köpenyfalának elbontása után jól láthatóvá váltak a másodlagosan beépített nagyméretű római téglák. A pillér ÉNY-i sarka melletti, csekély magasságú falmaradvány elbontásakor néhány római- és újkori tégla (15x26x6 cm) és egy hosszú, puha homokkőből faragott, díszített kőtöredék (40x20x23 cm) került elő. Ez a falazat, valamint az ÉK-i sarok melletti 27 cm széles falmaradvány erős habarccsal épült. Ez utóbbi falmaradványban egy 2Oix20x4 cm-es padlótéglát, két tenyérrel lesimított felületű középkori (Ilx20[?]x5 cm) és egy másik. 15,5x25x6 cm-es méretű téglát találtunk. A pillér köpenyfalai, hozzáépítései a fenti adatok figyelembe vételével a hódoltság megszűnte utáni időszakra tehetők. E későbbi részletek elbontása után lehetővé vált a XI. századi pillér hiteles formában történő helyreállítása. 11. A feltételezett szentélyrekesztö É-i falának nem mutatkozott nyoma. Ez azonban nem zárja ki annak lehetőségét — miután e terület az újkori, nagyméretű téglacsatornával, esővízelvezető- és villámhárító téglaépítményeivel, korábbi .bolygatásokkal átszabdalt volt —, hogy egykor volt itt is egy szentélyrekesztő zárófal. Annál inkább sem, mert a D-ről szükséges, hasonló falnak értékelhető maradványok ismeretesek a DK-i pillér és az attól K-re eső falpilléír közti területen. (Itt említjük meg, hogy a 19-es számmal feltételesen jelzett sír is e területen található. E ,.sír" É-i oldalát egy fal képezi, amelynek alja lépcsőzetesen szélesedik D-i irányba. Ezt a falat is elvágták az újkori téglacsatornával. Az itt talált bolygatott helyzetű két koponya és más csonttöredékek miatt jeleztük sírszámmal e részletet [24. képj). 12. Szentélyrekesztővel kapcsolatiba hozható falmaradványok és kőfaragvány-töredékek ismeretesek Székesfehérvárról, Somogytúrról, Zalavárról. Pécsváradon is felmerült annak lehetősége, hogy néhány töredéket ilyen megoldásként alkalmazott mellvédkőhöz, illetve annak pilléréhez, vagy más tartórészéhez soroljunk, kapcsoljunk. Az említett példákkal kapcsolatban említett helyeken (Aquileia, Pomposa. Velence) kívül még Görögországban, Bulgáriában és Jugoszláviában is találunk hasonló megoldásokat, illetve azokra utaló maradványokat. (Dercsényi D., A székesfehérvári királyi bazilika. Budapest, 1943. 78—79. 1., 18—19. kép. — G, Entz, Un Chantier du Xle siècle a Zalavár. BulleHn du Musée Hongrois des Beaux-Arts N°24 Budapest, 1964. 17—124 1., 14—15 es 27—31. kép. — Kozák K., A székesfehérvári királyi bazilika legkorábbi építkezési korszaka. Székesfehérvár Évszázadai l Székesfehérvár, 1967. 141—155. 1. 3. kép. — K. Mijatev, Die mittelalterliche Baukunst in Bulgarien. Sofia, 1974. 188—193). 13. Horváth M., Magyarország történelme. I. (Második kiadás). Pesten, 1860. 150. 1. és 202. 1. — Kralovánszky A., A székesfehérvári középkori bazilika. Székesfehérvár, 1968. 24. 14. A lelet megtalálásáról a Honművész 1833. évi nov. 24-i számában a következőket írták az 544. oldalon: ,,. . . itt helyben 1818-ban némelly Szekszárdi lakos pinczét ásván két ujnnyi szélességű, gyöngyökkel 's drágakövekkel ékesített, arany koronát 's ugyan ollyan királyi pálezát ásott ki. Magyar koronának csak azért is állíthatni, mert a' helyen több magyar pénzek is találtattak, 's &' korona magyar szabású volt. . .". 201