Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1. (Szekszárd, 1970)

Égető Melinda: Egy szekszárdi parasztcsalád „levéltára” a reformkortól napjainkig

Égető Melinda: EGY SZEKSZÁRDI PARASZTCSALÄD „LEVÉLTÁRA" A REFORMKORTÓL NAPJAINKIG Családi levéltárakat említve általában főúri, esetleg gazdag polgárcsalád hoszszabb-rövidebb idő alatt — gyakran évszázadok során — felgyülemlő tekintélyes iratanyagára gondolunk. Ezrk egyben elsőrendű forrásai történetírásunknak. Az általunk paraszti levéltárnak nevezett iratköteg nem hasonlítható sem terjedelemben, sem jelentőségben e nagy magánlevéltárakhoz. Mégis tanulságosak lehetnek azok az iratok, amelyek egy mezővárosi parasztcsalád életével, gazdaságával kapcsolatban keletkeztek, illetve megőrződtek. A végrendeleteket, adásvételi és csereszerződéseket, nyugtákat, váltókat stb. parasztcsaládaink féltetten őrizték. A törvényekben és rendeletekben különösen járatosak nem lévén, de tudván, hogy hivatalos helyen csak „írással" bizonyíthatják igazukat, a régen érvényüket vesztett papírokat is gondosan őrizték — hátha még egyszer szükség lesz rá! A házban külön helyük volt: a pénzzel együtt legtöbbször a „tisztaszobában", a ládafiában tartották. Egyes vidékeken külön e célra kicsiny ládát alkalmaztak, mely formailag teljesen megegyezett a ruhanemű tartására szolgáló „tulipántos" ládával csak éppen attól mintegy hétszerte-nyolcszorta kisebb volt. A Cseri család iratai 1968. nyarán, néprajzi gyűjtés alkalmával kerültek elő a decsi Hunyadi u. 42. számú ház sublótjának fiókjából. A ház utolsó tulajdonosa, Könczöl János, néhány héttel korábban hunyt el. E „leveles ládában" teljes összevisszaságban hevertek a különböző adásvételi szerződések, fizetési meghagyások, hivatalos végzések, adóívek, telekkönyvi kivonatok, becslevelek, váltók éppúgy, mint gabonavásárlási igazolvány 1941-ből, gabonalap 1951/52-ből, 1954-es mezőőri nyugta, vámőrlési nyugták, felszólítás a beadási kötelezettség huszonnégy órán belüli teljesítésére stb. Az iratok rendezése után kiderült, hogy zömük a szekszárdi Cseri család egyik ágához kapcsolódik, amelyiknek az egyik utolsó egyenesági leszármazottja Decsre ment férjhez. Vele kerülhettek az iratok is a faluba. Az anyag kisebbik része a szekszárdi Csötönyiésa decsi Könczöl családdal kapcsolatos, akik házasodás révén kerültek rokonságba a Cseri családdal. E két utóbbi iratanyaggal nem foglalkozunk, mivel túlságosan töredékesek, s önmagukban nem is jelentősek; jórészt csupán fizetési meghagyások, néhány takarékpénztári kötelezvény és adóív. Mivel idők folyamán a Cseri-féle anyagból is sok elkallódott, sajnos a család birtoktörténetét nem lehet összeállítani. Annál is inkább, mivel Szekszárd régi községi levéltári anyaga — kevés kivétellel — szinte teljes egészében hiányzik. így a családi anyagot csak a conscriptiokból és az egyházi anyakönyvekből merített adatokkal, valamint a család még élő leszármazottainak visszaemlékezéseivel egészíthettük ki.

1 Úgy hisszük, mégsem lesz hiábavaló ennek az iratcsoportnak az ismertetése. A kiinduló pontot egy 1835-ben kelt végrendelet képezi, amelyben Cseri Pál jobbágy felosztja vagyonát gyermekei között. A Cseri családnév az 1712-es összeírásban fordul elő először Szekszárdon.

2 Mégsem tudjuk eddig visszavezetni a családot, mivel a szekszárdi Református Egyházközség megmaradt legrégibb anyakönyve 1784-ben kezdődik, így csak innentől tudjuk azonosítani. Ebben az esztendőben az 252