Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1. (Szekszárd, 1970)
Parádi Nándor: Az etei XVI. századi kincslelet
A lëlëttél kapcsolatosan az a kérdés is felvetődik, hogy milyen okok és körülmények kényszeríthették rá a tulajdonost pénzének és ékszerének elrejtésére? Ezt a kérdést néhány adattal közelebbről szeretnénk megvilágítani. Említettük, hogy a dél-dunántúli mezővárosok fennmaradásának feltételei a török hódoltság első évtizedeiben még nagyjából megvoltak. Viszonylag jobb helyzetük azonban korántsem jelentette nyugalmukat. A Szigetvár elestét megelőző években nagyobb méretű török hadjáratra nem került sor. Az évi adó behajtásán kívül a törökök részéről az eteieket valószínűleg nagyobb sanyargatás nem érte. Fennmaradtak viszont olyan adatok, amelyek a — legtöbbször fizetetlen — végvári katonaság sorozatos sarcolásairól számolnak be. Ete ekkortájt megnehezedett sorsát jól érzékelteti az a panaszos levél, melyet az „eteiek szegény megnyomorodott népek" Horváth Márk kapitánynak, „kegyelmes és nagyságos uruknak, az fölséges király képének Szigetbe lakozandónak" küldtek. 24 A levél nincsen keltezve, de annyi megállapítható róla, hogy 1558 és 1561 között írták. A levélben említett Nádasdy Tamás nádor 1562-ben, a címzett Horváth Márk pedig 1561 augusztusában halt meg. 25 Horváth Márk 1558-ban fogadta el másodszor a szigeti kapitányságot, s az eteiek leveléből megállapíthatóan, azt kéri számon tőlük, „hogy ez el múlt esztendőbe mennyi fizetésük volt." Mindennek figyelembevételével levelüket valószínűleg 1558-ban vagy 1559-ben írták. 26 Az eteiek panaszából kiderül, hogy az előző esztendőben hányszor sarcolták meg őket, s mennyi pénzt és egyéb értéket vittek el tőlük. Először Nagy Gáspár üzent rájuk, hogy „ha meg nem sarcolnak neki, városukat megégeti, megdúlja és szablyára hányja őket." 236 forintot, két báránybőrrel bélelt istamét mentét, 27 ezekre való négy ezüst horgot, utána Nagy Sebestyén 92 forintot, két köpönyeget és két jó féket vett el tőlük. Ezután Balog Tamás, Almási Gyurkóval nemcsak „megdúlta, megégeté a várost," hanem 110 forintot és egy ezüst horgot is kierőszakolt tőlük. Furottas Demeter és Kalmár András 54 forintot, Morsoló Máté, Fekete Bence és Major Ambrus 25 forintot, továbbá két ruhára való istamét posztót és egy istamét dolmányt, Sárközi Boldizsár pedig 8 forintot hajtott be tőlük. Az eteieket egy év alatt hatszor sarcolták meg, s összesen 525 forintot vettek el tőlük, ami akkoriban igen nagy összeg volt. Elrejtett pénzleletünk értékének sokszorosát tette ki, nem számítva az egyéb holmit, amit elvittek. A levélben elpanaszolják, hogy „mennyi sok nyomorúságot tettek rajtuk, hogy immáron az városnak jobb része elpusztult és az kik rajta laknak is annyira juttatták őket; hogy az, kinek tíz ökre volt, négy maradott benne, az, kinek hat ökre volt, kettő vagyon benne. Az kinek ökre volt, egy sincsen benne." A következőkben elmondják azt is, hogy Balog Tamás, aki Nádasdy Tamás szolgájának mondja magát, ismét másfélszáz forintot és egy gránát dolmányt követel rajtuk. Ekkor azzal is megfenyegette őket, hogy „feldúlja és megégeti a várost, lakóit pedig szablyára hányja." Közülük egyet megfogott, és azt megkötözve elvitte, a többieket pedig azzal fenyegette meg, „hogyha meg nem sarcolnak neki, az embert megsüti." Levelük végén arra kérik Horváth Márkot, „viseljen gondot reánk, mert el pusztult az város, el kell róla futnunk, pusztán kell hagynunk az várost, mert soha ennyi sok fizetést el nem győzünk." A levélben elmondott panaszok jól példázzák az eteiek állandó félelemmel, veszélyekkel teli sorsát a XVI. század hatvanas éveiben. Ez azonban korántsem egyedülálló eset volt. A dél-dunántúli falvakkal együtt a mezővárosok is ekkortájt a végvári katonaságnak az étéihez hasonló sarcolását szenvedték végig. 1559-ben a csurgói erősség portyázó katonái törtek be Tolnára és az összes marhát, hajtóikkal együtt elrabolták. 28 Horváth Márk a szekszárdi bégre megharagudván, 1560 november 11-én katonái az Étéhez közelfekvő Szekszárdot vették körül és rabolták 232
