Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1. (Szekszárd, 1970)

Parádi Nándor: Az etei XVI. századi kincslelet

a címerrel és nevének kezdőbetűivel ellátott gyűrűvel benyomott pecsét a tulajdonosát képviselte. S ezzel lényegében ez a pecsétminta mezővárosi, paraszti címerré is vált. Gyakoribb használatát ebből az időből, azok az étéihez hasonló díszítésű pecsétgyűrűk is bizonyítják, amelyeknek címerpajzsában szívből kinövő virág- és levélmintát találunk (3. kép 6—9).

19 A pecsétgyűrű egészen jó kiviteléből, készítőjét gyakorlott, mesterségében eléggé jártas ötvös személyében kereshetjük. A gyűrűfej díszítését bizonyára nagymértékben meghatározta, hogy készítője milyen poncoló vasakkal rendelkezett. A gyűrűfej lapjának díszítéséhez — keretezését leszámítva — három poncolót használt. Ez a poncoló-készlet természetesen alkalmas volt több, a fentivel egyező, vagy hozzá hasonló rajzú gyűrű elkészítéséhez is. Ehhez hozzátehetjük, hogy megrendelőiknek társadalmi helyzete is az étéihez hasonló lehetett. A címerpajzs fölött levő I és S betűt is poncolóval ütötték be a pecsétgyűrű lapjába. Első pillantásra szembetűnik, hogy az S betű az előtte levő I-nél kisebb, ami nyilvánvalóan annak tulajdonítható, hogy az ötvösnek nem volt azonos méretű I és S betűje. Ezt a méretbeli különbséget azzal igyekezett csökkenteni, hogy a gyűrűfejet keretező belső vonalat a szélétől beljebb, az S betűhöz közelebb véste be. A két betűt tovább szemlélve, az is kitűnt, hogy a gyűrűfejen olvasható S kezdőbetűt ütöttek be, holott éppen megfordítva, a gyűrűvel lenyomott pecséten kellene olvasható, szabályos S betűnek lenni.

20 Az előbb említett feltevésből kiindulva, lehetséges, hogy a gyűrűt készítő ötvösnek nemcsak egyforma nagyságú betűje, hanem a pecsétgyűrű készítéséhez szükséges fordított S betűje sem volt. A fentebb ismertetett körülmények mind arra utalnak, hogy a gyűrűt jó képességű, de kevés szerszámmal rendelkező ötvös készítette. Készítési helye minden bizonnyal a török hódoltság alatt álló vagy azzal közvetlenül érintkező országrészben volt. Figyelembevéve az elmondottakat, az alábbiakban az elrejtő személyére és társadalmi helyzetére próbálunk választ adni. A tárgyalt lelettel előkerült pénzek értéke 50 forintnál nagyobb volt, ami a XVI. század folyamán nem kevés értéket képviselt. Ekkora összeg bizonyára olyan személy kezén gyűlhetett össze, aki árutermeléssel és kereskedéssel foglalkozott. Az előkerült pénzek értékét úgy tudjuk felbecsülni, ha a korabeli árakkal hasonlítjuk össze. A XVI. század vége felé 1 hízott disznó értéke 5—6, 1 ökör 8—10, 1 ló 10—20 forint volt. 1 liter bor ára 5 dénár körül mozgott. Az abaposztó méterenként 27 dénárba, a külföldi 1 forint 92 dénárba került. Egy pár szattyán csizmáért 1, egy pár karmazsin csizmáért 3 forintot fizettek. A napszámbér 18 dénár körül volt. Hatökrös szekérrel végzett fuvarért napi 20, kétlovas szekérrel végzett fuvarért napi 40 dénárt fizettek.

21 Az etei pénzek értéke valamivel több volt a XVI. században elrejtett pénzleletek átlagos értékénél.

22 Az elrejtés helyét, körülményeit, a lelet mennyiségét és értékét, valamint figyelembevéve a dél-dunántúli mezővárosok előbbiekben röviden felvázolt helyzetét a XVI. század ötvenes—hatvanas éveiben, bizonyosnak látszik, hogy a lelet tulajdonosa és elrejtője Ete mezőváros vagyonosabb lakói közé tarozott.

23 Vagyona azonban valószínűleg több volt ennél. Az elrejtett összeg csupán a pillanatnyilag rendelkezésére állt készpénzét tartalmazta. Ezenkívül vagyonának egy része áruban (bor, élőállat, termény stb.) volt, de esetleg kölcsönadott pénze is lehetett. Mivel a leletben legnagyobb mennyiségben I. Ferdinánd pénzei fordultak elő, arra gondolhatunk, hogy kereskedelmi tevékenysége főként a királyi Magyarországgal és az ezzel közvetlenül kapcsolódó területre terjedt ki. A pénzek összetételéből, hogy az egyetlen török aranypénz kivételével, valamennyi dénár, lényegében aprópénz volt, arra is következtethetünk, hogy tulajdonosa nem nagy méretű és összegű kereskedelmet folytatott, ami egyúttal a mezővárosi kereskedelem korlátaira is utal. 231