Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1. (Szekszárd, 1970)

Parádi Nándor: Az etei XVI. századi kincslelet

E rövid áttekintésből is megállapíthatjuk, hogy a lelethez tartozó tárgyak, az elrejtése előtti néhány évtizedben, a XVI. század közepetáján készültek. így korban, de a gyűrűket stílusában is (ugyanis a reneszánsz forma és díszítőelemek gyakoribbak rajtuk), eléggé egységesnek tarthatjuk. A lelet mindhárom gyűrűje a XVI. században nagyobb mennyiségben készített és általánosan használt gyűrűkhöz hasonlít. A Nemzeti Múzeum középkori gyűjteményében több ilyen gyűrűt találunk (3. kép 4—9),

6 a pecsétgyűrűnkhöz hasonló, hosszúkás nyolcszögű fejjel és címerpajzsában szívből kinövő virággal díszítettet pedig a szekszárdi múzeum anyagában is.

7 A következőben azt a kérdést vizsgáljuk meg, hogy a lelet tulajdonosa és elrejtője ki lehetett? A terepviszonyokból, pontosabban abból a körülményből, hogy a lelet az alacsony dombháton húzódó középkori település alatti, mélyebben fekvő területen, tehát a település közvetlen közelében került elő, arra kell következtetnünk, hogy tulajdonosa és elrejtője a helyi viszonyokat jól ismerte, s így csaknem biztosnak vehetjük, hogy etei lakos volt.

8 Ezért szükségesnek látjuk, hogy Ete XVI. századi történetét részletesebben tekintsük át. Ete első említését 1334-ből, a pápai tizedjegyzékből ismerjük,

9 de a középkori település területén végzett ásatás Árpád-kori fennállását is bizonyította.

10 Birtokosa 1398-ban a váci káptalan volt, aki valószínűleg nem sokkal előtte csere révén szerezte meg a szekszárdi bencés apátságtól. A török hódoltság kezdetéig a váci káptalan tulajdonában maradt, akinek a Sárközben tpbb helyefl k volt birtoka. Sárközi birtokai között bizonyara Ete volt á legnépesebb és legjelentősebb település, mert gazdasági ügyeit is officiálisként egy kanonok innen intézte.

11 A török hódoltsággal az egyházi birtokok rövid idő alatt világi személyek tulajdonába kerültek. 1535-ben Étét tévesen a bátai apátság birtokaként említik. Nem sokkal később azonban Török Bálint foglalta el, utána Keserű Mihály kezére jutott, 1558-ban pedig Horváth Márk szigeti várkapitány kapta meg I. Ferdinándtól. Horváth Márk 1561-ben bekövetkezett halála után, az új szigeti kapitány, Zrínyi Miklós foglalta el magának.

12 A Dunántúl keleti és déli részén, a XVI. század harmincas—negyvenes éveitől kezdve — elsősorban a mezővárosok sorsában — mintegy három-négy évtizeden keresztül érdekes helyzet alakult ki. Buda 1541. évi elfoglalása körül a török ezt a területet is elfoglalta és 1543-ban már a török defterekben is megjelennek, tehát a rendszeres adózását is bevezették. A török gazdasági és társadalmi rend lényegesen különbözött és elmaradottabb volt a korabeli magyarországi feudalizmusnál, s egy alacsonyabb szinten álló rendszert kényszerített rá az elfoglalt terület lakosságára. A korábbi birtokviszonyokat megszüntette, az összes föld a szultán tulajdonába került, melynek nagyobbik részét ideiglenes hűbérbirtokként osztották ki. A meghódított terület lakossága mind a kincstárnak, mind a föld hűbérbirtokosának adóval és különböző szolgáltatásokkal tartozott. A török kincstár követelései a régebbinél általában nagyobbak voltak, a hűbérbirtokos pedig az ideiglenes és többnyire rövid ideig tartó birtoklás következtében jobbágyait valósággal kirabolta. A kincstári kezelésben maradt birtokokon a körülmények elviselhetőbbek voltak. A török uralommal kialakult új körülményekhez a mezővárosok megpróbálkoztak alkalmazkodni és a megmaradt kevés lehetőséget a maguk javára igyekeztek kihasználni.

13 Számunkra ez a kérdés azért lényeges, mert a megváltozott és megnehezedett viszonyok között Ete is az erősen korlátozott lehetőségek kiaknázására törekvő mezővárosok közé tartozott. Ete valószínűleg már az előző két században is a Sárköz egyik legjelentősebb települése volt, de városnak (ami alatt természetesen csak mezővárost érthetünk) csak a XVI. században emlegetik. Helyzete és sorsa a 229