Noéh Ferenc (szerk.): Szatmár, Ugocsa és Bereg … vármegyék szabályrendeletei 1924-1934 (Mátészalka, 1935)
II. SZABÁLYRENDELETEK - Első rész SZERVEZET - 5.SZABÁLYRENDELET
56 désével gondoskodni. Az esetleg felmerülő nehézségeket, akadályokat, melyek megszüntetése felsőbb vagy társhatóság közbelépését teszik indokolttá, köteles a Törvényhatósági Iskolánkivüli Népművelési Bizottságnak haladéktalanul bejelenteni, hogy az utóbbi a szükséges intézkedéseket, esetleg megtorló lépéseket idejében megtehesse. Az elnök a helyi bizottságot évente legalább kétszer hivja össze rendes ülésre és pedig szeptember és május első felében, eg/ébként akkor, amikor annak szüksége mutatkozik vagy azt a Törvényhatósági Iskolánkivüli Népművelési Bizottság elrendeli. Az elnököt akadályoztatása esetén a társ- vagy alelnök helyettesiti. 6. A helyi bizottság jegyzője az ügy érdekében csakis a tanférfiak sorából választható. A jegyző kötelessége a helyi népművelési tevékenység (3. §. 6. p.) céltudatos és tervszerű megszervezésének előkészítése és e munka megindítása. Ez ügyben tett tervei és javaslatai a helyi bizottság elnöke utján a Törvényhatósági Iskolánkivüli Népművelési Bizottsághoz terjesztendők be s az onnan nyert utasítások szerint jár el. A vármegyei titkárral állandó összeköttetést tart fent. A jegyző az elnökkel gondoskodik az előadókról, s mint előadó ő is közreműködik, továbbá esetleg vetítőgépekről, diapozitivekről, az előadás anyagáról és megtartásuk keretéről stb. gondoskodik. Ezen teendőiért méltányos tiszteletdijat élvez, amely a helyi' bizottság évi költségvetésébe az előadók tiszteletdijával és egyéb szükségletekkel együtt felveendő, s amely a 2. §. rendelkezései szerint nyer fedezetet. A részletes utasításokat a Törvényhatósági Iskolánkivüli Népművelési Bizottság évenként megadja. Ha a helyi bizottság jegyzőjének vagy előadóinak kijelölését legkésőbben minden év szeptember hó 25-ig be nem jelenti, joga- és kötelessége a Törvényhatósági Iskolánkivüli Népművelési Bizottságnak a helyi bizottság terhére jegyzőt, illetőleg előadókat megbízni. 7. A helyi bizottság a pénztáros és jegyző utján rendes számadást vezettet, amely okmányok a Törvényhatósági Iskolánkivüli Népművelési Bizottsághoz minden év junius hó l-ig jóváhagyás végett beterjesztendők. A kiadásokat a helyi bizottság elnöke utalványozza. 9. §. 1. Az iskolánkivüli népmüvelés ügyének szellemi és minden tekintetben való áttekinthetése végett a vármegyei titkár évi összesítő jelentést tartozik tenni a Törvényhatósági Iskolánkivüli Népművelési Bizottságnak minden év julius hó l ig. Ugyancsak a központi bizottság számadásait is lezárja s okmányolva a közgyűlésnek bemutatja. 2. Jelen szabályrendelet keretein belül minden helyi bizottság ügyrendjét maga készíti el (helyi szervezeti szabályzat) és jóváhagyás