Sipos Béla (szerk.): Szabolcsvármegye szabályrendeletei (Nyíregyháza, 1911)

- 45? ­megjegyeztetik azonban, hogy az épülettervező és költségvetést készitő vállalkozó az egyéb, mint a normálisnak kimondott épitő anyag használatából származó esetleges hátrányokért felelősségre nem vonható, feltéve, ha ilyeneknek a tervezésénél és költségvetés készítésénél való figyelembe vétele illetve alkalmazása az építési szerződésben ki­kötve nem volt. Jelen szabályrendelet rendelkezései csupán az épitő anyagok előállításával, üzletszerűen foglal­kozó vállalatokra s az építkezési vállalkozókra terjednek ki, ellenben azok által a házilag esz­közölt építkezések és épitő anyag előállítás nem érintetnek. 5. §. Azok, kik jelen szabályrendelet rendelkezé­sei ellen vétenek, kihágást követnek el és a 38547/880. sz. belügyminiszteri körrendeletben fel­sorolt hatóságok első fokban a főszolgabíró il­letve kapitányi hivatal, másod fokban az alispáni, harmadfokban a m. kir. belügyminiszter által is az ott körvonalozott eljárás szerint az illető község szegény alapja javára fizetendő, 50 frtig terjedhető pénzbüntetéssel, esetleg megfelelő el­zárással büntettetnek. Kelt Szabolcsvármegye közönségének Nyír­egyházán 1893-ik évi október 10-én tartott köz­gyűléséből.

Next

/
Thumbnails
Contents