Nyíregyháza rendezett tanácsú város szabályrendelete a bérkocsi és taligás iparról. (Nyíregyháza, 1902-1910)

ÉLETBELÉPTF.TÉSI ÉS VÉGREHAJTÁSI RENDELET. í az utóbbi neme csupán a törvényben megjelölt jogsérelmek orvoslására használható. Más szóval a felülvizsgálati kére­lemben nem kérhető annak vizsgálata, hogy az alsóbbfokú hatóságok által megállapított tényállás helyes és való-e, mert ezt a felülvizsgáló halóság tisztázottnak fogadja el s egyedül azt bírálja meg, hogy az eljárt hatóságok vagy ezek egyike nem volt-e illetéktelen, vagy határozata vagy ennek alapjául szolgáló eljárása nem sértett-e, azaz nem mellözött-e, vagy nem helytelenül alkalmazott-e valamely jogszabályt? A jogszabály azután, a melynek megsértése miatt felülvizsgálat kérhető, lehet akár alaki (eljárási), akár pedig anyagi szabály. Felülvizsgálati kérelemnek a törvény szerint csak másodfokú határozat ellen lehet helye; a harmadfokú hatá­rozat ellen tehát nemcsak felebbezéssel, hanem felülvizs­gálati kérelemmel sem lehet a feleknek élni. A felülvizsgálati kérelem mindig csak az illetékes ministerhez intézhető, tehát akkor is, ha egyébként (vagyis ha a másodfokú határozat eltérne az elsőfokútól), az illető ügyben harmadfokon nem a minister járna el. 4. §. A felebbviteli jog terjedelme. Úgy felebbezésnek, mint felülvizsgálati kérelemnek csak véghatározat ellen és csak érdekeltek részéről van helye. Véghatározat alatt olyan határozatot kell érteni, mely­lyel az illető első vagy másodfokú hatóság az ügyet a maga részéről véglegesen befejezi. Az ügynek ilyen befeje­zése történhetik vagy az ügynek érdemleges eldöntése által, vagy pedig úgy, hogy a hatóság az ügy tárgyalásába nem bocsátkozik s azt magától elutasítja. Véghatározat tehát másként ügydöntő vagy az ügydöntés mellőzését kimondó határozatot jelent. Ha tehát valamely első vagy másodfokú hatóság, pl. hatáskör vagy illetékesség hiánya miatt az ügy érdemében való döntést elutasítja magától, ez a határozat is — habár érdemleges döntést nem tartalmaz — a vég­határozat fogalma alá esik s mint ilyen, felebbvitellel meg­támadható. Közig, eljárás egyszerűsítése. Függelék. 2

Next

/
Thumbnails
Contents