Mikecz Dezső szerk.: Szabolcsvármegye szabályrendeletei. A vármegye területének különböző kormányzati ágak szerint való felosztását feltüntető függelékkel (Nyíregyháza, 1899)

Szabályrendelet a járványnyá fajulható ragályos betegségek ellen teendő hatósági óvintézkedések tárgyában

nyos bajban megbetegült gyermeket az iskolába ad­dig vissza ne bocsássanak, mig orvosilag nem iga­zolják azt, hogy az illető teljesen felgyógyult ós immár a ragály terjesztésére nem szolgálhat, hason­lólag haza bocsátandók az iskolából oly gyermekek, kiknek családjában ragályos betegség van és abba addig, mig a ragály mentességöket orvosilag nem igazolják, vissza nem bocsáthatók. 2 97~~ Járványos "befbgíiléseket, melyek minden községi s városi orvos, úgyszintén minden magán gyakorlatot folytató orvos gyakorlatában előfordul­nak, haladék nélkül az elöljárósághoz, polgármes­terhez bejelenteni köteles, úgyszintén köteles a ha­tóság által kivánt időszaki jelentéseket, beteg kimu­tatásokat a kivánt időre beterjeszteni. 30. Szülésznő, aki valamely járványos beteg­ségben szenvedő egyént ápolt, vagy ilyen bajban elhaltat kiterített, felöltöztetett, szóval ragályos beteg­gel érintkezett, mindaddig, mig ruházatának szabály­szerű íertőtlenitésót nem eszközölte, szülőnőnek segít­séget és ápolást nem nyújthat; figyelmetlenség, vagy ez irányban mulasztás hatósági megtorlást von ma­ga után. III. Elsőfokú egészségügyi hatósági teendők. 31. Amint a járási főszolgabíró vagy a városi polgármester, akár a községi elöljáróság, akár más egyének jelentéséből tudomására jut annak, hogy hatósága területén járványos vagy ragályos kór­esete merült fel, köteles a helyszínén vizsgálatot tar­tani s magának az ügy állásáról kimerítő tudomást szerezni, egyszersmind szakközege a járási vagy városi tiszti orvos, tiszti orvos, esetleg az egybe-

Next

/
Thumbnails
Contents