Komoróczy Iván szerk.: Szatmár vármegye szabályrendeletei és területi beosztása (Nagykároly, 1898)

SZABÁLY RENDELETEK - I. RÉSZ. A közigazgatást érintő általános szabályrendeletek - Szabályrendelet a járási főszolgabírói hivatalokra és a törvényhatóság szolgálatában álló járási tisztviselők, kezelő személyek és alkalmazottakra köte-lező eljárási-, ügy-, pénzkezelési és szolgálati szabályok megállapításáról

— 86 — A hivatalos posta-utalványokat a postaigazgatás által kiadott posta-utalvány űrlapokon kell kiállítani. Az utalványozott összeg forintjait az utalvány űrlap erre szolgáló rovatában nemcsak számokkal kiirni, de szóval is ismételni, s a pénzrovatokban a bejegyzések előtt és után üresen maradt hézagokat erős tollvoná­sokkal kitölteni kell. Az utalvány űrlapnak a levéljegyek felragasztására szolgáló helyére a feladó hivatalnak nevét, székhelyét, a vonatkozó ügy­számot, valamint a „Hivatalos" szón kivül a portómentességi záiadékot u. m. „toloncz", „ujonczozási" stb. ügy „adópénz" stb. fel kell irni és a hivatalos pecsét lenyomatával el kell látni. A mennyiben a küldendő pénzösszeg az 500 frtot meghaladja, vagy a fennforgó körülmények mellett az összegnek utalványnyal kül­dése akadályokba ütközik, az összeg pénzeslevélben továbbítandó A pénzeslevél boritékához nyomtatványt, vonalzott vagy szines papirt használni és a borítékon a czimzett, vagy a rendel­tetési hely nevét vagy egyéb feljegyzést vastagon aláhúzni, vagy pénzküldéshez szines szegélyű borítékot használni nem szabad. A pénzeslevél boritékát a 67. § ban leirt módon kell czim" irattal ellátni, de a czimiraton kivül még a levélbe elhelyezett állam- — vagy bankjegyek — esetleg érez pénzdarab számát és minőségét részletezve s ezután a főösszegben is számokkal ki kell irni és a boríték alsó balsarkán a „Hivatalos' 1 szón kivül a portómentességi záradékot u m. „igazságszolgáltatási ügy" — „adópénz" stb. — „portómentes" ki kell irni. A pénzeslevél boritékát ugyanazon egy hivatalos pecsét­nyomóval legalább öt egyszínű viasz pecsét lenyomattal kell lezárni ugy, hogy a pecsétek megsérülése nélkül a tartalomhoz hozzáférni ne lehessen. Czélszerü a viaszpecsétek mellé a levél lezárásra has znált hivatalos pecsétnyomóval egy fekete festék­lenyomatot alkalmazni. Az állam, illetve bankjegyeket a borítékba helyezés előtt külön papírba kell burkolni; az egy forinton aluli váltópénzt pedig lemezpapirra erősítve s papírba göngyölve oly módon ke 11 elhelyezni, hogy ez szállítás közben a borítékban ne mozoghasson. Váltópénzt csak egy forinton alóli összegben lehet pénzes" levélben küldeni. A pénzeslevelek suly maximuma 250 gramm> miért is 250 grammnál súlyosabb pénzküldemények, érez, vagy váltópénz fonákjával kifelé fordított viaszos vászonba csomago­landók. Az ily pénzküldeményeket göb nélkül egy darab zsineggel szorosan keresztül kötni és annyi pecsét lenyomattal kell ellátni, hogy a pecsétek megsértése nélkül a tartalomhoz hozzférni ne lehessen. A 250 grammnál súlyosabb pénzküldeményekhez irópapiron kiállított szállítólevelet kell csatolni. A szállítólevél a pénzkülde­mény czimiratának másolata s a pénzküldemény lezárására hasz­nált pecsétlenyomattal is ellátandó. Czélszerü különben a 250

Next

/
Thumbnails
Contents