Szabolcsmegyének a közigazgatási ügyek rendezéséről szóló szabályrendeletei és ügyviteli szabályai. (Nyíregyháza, 1882)

18 A feleknek jogukban áll kívánni, hogy a beiktatás jelenlétük­ben történjék. Az iktató köteles az ügydarabokat a netaláni előiratokkal, az irattárban felszerelni, — az iktatókönyvből külön betűrendes muta­tókönyv készittetik, melynek első rovatába jőnek a vezérszavak, t. i. a felek vagy ilyenek nem létében az illető hatóságok, — második rovatba^ ugyarrazon ügyre vonatkozó, s az év folytában érkezett beadványok iktatói száma, beadvány rövid megnevezésével. / Ha ugyanazon vezérszóra különböző ügyben vonatkoznak, az előbbi szakasz szerint mindenik ügynek külön rovat nyittatik. Ha ugyanazon ügyben több fél van érdekelve, a beadvány min­denik fél neve alatt kiteendő. A vonatkozó számokat mindazonáltal csak az egyik fél nevénél jelezni, a többiekkél pedig arra, mint vezér­szóra hivatkozni elegendő. Ha az iktatói számok a mutatókönyv második rovatát betöltik, a következők számára uj rovat nyittatik, ugyanazon vezérszó alatt, mi az előbbinél figyelmeztetésül megjegyzendő. E szabály áll akkor is, ha ugyanazon ügyben a vezérszó változott. / j Az iktatónak kötelessége a beadványok érkeztéről, előszámairól, s az elintézés napjáról, ha a fél által kívántatnék, Írásbeli bizonyít­ványt adni. f Kiadó.) A kiadó minden átvett ügydarabra az átvétel napját azonnal feljegyzi, s az ügydarabokat a kiadókönyvbe beiktatja. A kiadókönyv következő rovatokkal vezettetik: a) az első rovatban jő a sorszám, mely egyszersmind az ügy­iratok iktatói számát képezi, az év kezdetétől végéig; b) második az átvétel napja; c) harmadik a leíró neve; d) negyedikbe a kiadás napja; e) ötödikbe a kézbesítési ív, illetőleg a postakönyv lapszáma; /) hatodikba azon nap, melyen az iratok irattárba szolgáltattak. Mihelyt az ügydarabok a kiadókönyv első és második rovatába beiktattatnak, leírás végett azonnal kiosztatnak. A kiosztás jegyzék mellett történik, melybe a kiadó az átadás napját, az ügydarabok iktatói számait, s a visszaadás időpopgyéz­irja, s az átvétel elismeréseül az illető leíró által aláirtiíogy az

Next

/
Thumbnails
Contents