Szabolcsmegyének a közigazgatási ügyek rendezéséről szóló szabályrendeletei és ügyviteli szabályai. (Nyíregyháza, 1882)

f } CN V \ k^a jU+vuíi ^ is teljesíteni köteles, egyszersmind ott, hol a himlőoltást a körorvo­sok teljesitik, azok működését felülvizsgálni tartozik. A járási orvos kötelességei az 1876. évi XIV. t. czikkben van­nak szabályozva, melyeknek pontos teljesítésére, ugy nem külön­ben az emberi vagy állati járvány kiütése esetében az, alispánhoz, szolgabiróhoz és főorvoshoz jelentéstételre köteleztetik. Járása minden községében két hónaponkint egy előre tudatott napon megjelenni, s ez alkalommal az elöljáróság közbejöttével a község egészségügyi állapotát tüzetes vizsgálat tárgyává tenni, erről jegyzőkönyvet felvenni, s annak egyik példányát a községnél hagy­ni, másik példányát az alispáni hivatalhoz és harmadik példányát a szolgabiróhoz beterjeszteni köteles. Általában pedig hivatalos eljárásáról iktató-könyvet vezetni, s azt az alispán, szolgabíró vagy főorvos rendeletére, felmutatni tar­tozik ; ugy nem különben évenkint járásában működő egészségügyi és szülésznői személyzetről, kimutatást beterjeszteni köteles. Y Állatorvos. ^ / A megye területén állatorvos alkahnaztatik, kif közvetve az alispánnak, közvetlenül a főorvosnak van alárendelve, f' e területén, a házi állatok egészségét fi-„ s állati betegségek megelőzése, esetleg alispánnak és a főorvosnak haladéktalanul jelentést teszMi^.' Járvány kitörése esetében a helyszinów rkt, s a gyógykezelést önmaga eszközli.^ ftAW-v^v/V^L A főorvosnak évnegyedenként az állategészség ügyről je­lentést tesz, Az állatorvos a gyelemmel kisérni köteles" s állati betegségek terjedésének akadályozása felett intézkedik, s az * ] lŐtató. Az iktató az érkező ügyaarabokat érkezésük sorrendje szerint a megérkezés napján beiktatja, vezeti az iktató és tárgymutató könyveket, valamint a bevárt jelentések jegyzékét. Az iktató semmi beadványt vissza nem utasíthat, de feltűnő hiányok pótlására a jelenlevő felet figyelmeztetheti. Az iktató hivatalnál semmit sem lehet élő szóval bejegyez­tetni, sem valamely beadványt oly megbízással venni át, hogy az

Next

/
Thumbnails
Contents