Jakab Attila - Balázs Attila: Elrejtett kincsek titkai / Régészeti gyűjtemények Nyíregyházán 3. (Nyíregyháza, 2007)
Tyúkod-Bagolyvár Az első leletek - ahogyan az első jelentés írja - krumplikapálás közben kerültek elő 1970 őszén. Ekkor még csak pár ezüströg, valamint néhány érme került a napvilágra. Az azóta már elhunyt tyukodi lakos, dr. Szalay Zsigmond értesítette a nyíregyházi múzeumot az előkerült tárgyakról. A múzeum részéről Németh Péter régész szállt ki. További tárgyakat talált, de nyilvánvaló volt, hogy a leletegyüttes többi darabját csak fémdetektor segítségével lehet összegyűjteni. Éppen ezért a Nemzeti Múzeumból kért gépet és segítséget a további kutatásokhoz, ahonnan Gedai István és Horváth Béla ment ki a helyszínre. Az 1971ben folytatódó kutatás során újabb érmeket és ékszereket találtak. Az érméket, ezüströgöket és ezüstlepényeket később Gedai István közölte. Az ékszerek feldolgozására ekkor még nem került sor. Jómagam 2006-ban találkoztam először az anyaggal, s ekkor merült fel bennem a közlés gondolata. A leletek átnézése során feltűnt, hogy a kincslelet nem teljes; több tárgy töredékes volt, s a rendszerint párban előforduló ékszerek közt is volt olyan, amelyiknek csak egyik darabja volt meg. Éppen ezért felvettem a kapcsolatot a tyukodi Rakács Józseffel, akinek segítsége révén sikerült azonosítanom a lelőhelyet. A további műszeres kutatás során több tucatnyi érmét találnunk. így összesen közel 1400 darab gyűlt össze. Az ékszerek száma is megnőtt az újabb kutatás révén. Ezek jelentős mértékben bővítették ismereteinket a kor viselettörténetével kapcsolatban. Az előkerült ékszerek közül néhány érdekesebb darabot részletesen is bemutatunk. Először az ún. láncos-csüngős fülbevalókról néhány szót. Igen ritka tárgyak Magyarországon. Eredetük Bizáncig vezethető vissza, s balkáni közvetítéssel érkeztek hozzánk. A leletünkben előkerült láncos-csüngős fülbevalók sérültek, hiányoznak a fülbevaló karikák, és eredetileg a csüngőkön lógó láncok is hosszabbak voltak. A két egyszerűbb kivitelű, ezüstből készített darab egykor talán aranyozott lehetett. Az ugyanitt előkerült aranyból készített példány az ezüst láncos-csüngős fülbevalókhoz formailag nagyon hasonló, de jóval kvalitásosabb. Unikális lelet a Kárpát-medencében: ilyet máshonnan még nem ismerünk. 13