Istvánovits Eszter: A Rétköz honfoglalás és Árpád- kori emlékanyaga / Régészeti gyűjtemények Nyíregyházán 2. (Nyíregyháza, 2003)
A rétközi temetőkről - A temetők általános értékelése
Szükséges lenne tehát egy olyan módszeres összehasonlító vizsgálat, mely összeveti a X. század elején kezdődő temetők leletanyagát és rítusát a X-XI. századra datált temetőknek az adataival. így ki lehetne szűrni azokat a jelenségeket, tárgyakat, melyek vagy csak az egyik, vagy csak a másik csoportra jellemzőek. Ilyen adatokra az egyes tárgyak értékelésénél kitértem. Anélkül, hogy újra részletezném, csupán felsorolásszerűen álljanak itt azok az avarokra jellemző rítuselemek, melyek a Rétközben kimutathatóak voltak: ilyen a padmalyos temetkezés, a tojás sírba tétele, az állatcsont, illetve fogcsüngők megjelenése a nyakláncon. 14 4 Ugyanakkor a szláv lakosság száma minimális lehetett. 14 5 Az ő beköltözésükkel a honfoglalás (még inkább a tatárjárás) után számolhatunk inkább. A vidék szláv jellegű régészeti leleteire - a honfoglalás kori anyagi kultúrán belül - legutóbb Fodor István tért ki (ŐSEINKET... 1996. 173.). Ide sorolható a szabolcsveresmarti baltacsüngő - 172. tábla 5.), a Szabolcsveresmart-Szelérd dombi granulált díszű kis korongos függő (171. tábla), az anarcsi függődísz (3. tábla 4.). Véleménye szerint a magyar szolgálatba szegődött szláv-viking harcosok és családjuk leletei lehetnek. Erre utalna az Orosz, Oroszi helynevek elterjedése. A Rétközben azonban ilyen típusú helynevet nem tudunk kimutatni. A tárgyak száma és jellege pedig inkább kereskedelmi kapcsolatra utal, ahogyan az ún. törtezüst kör leletei is. A földrajzi nevek és a temetkezési rítus alapján kibontakozó kép arról tanúskodik, hogy a honfoglalók mellett mindenképpen számolnunk kell a Felső-Tisza-vidéken is az avarok X-XI. századi továbbélésével (természetesen a köznépi temetőkben). Egy másik lehetőség, hogy nem a helyben élő lakosság leszármazottai nyitottak új temetőket a 940-es években, hanem újonnan megjelenő avar csoportokkal kell számolnunk. Ezt a lehetőséget sem utasíthatjuk el egyértelműen. Erre utalhat a két III. századi római érem jelenléte a rétközi honfoglalás kori temetkezésekben (lásd a tárgyak értékelésénél), hiszen ezeket a tárgyakat helyben aligha találhatták. Azok nagy valószínűséggel a Dunántúlról származnak. De utalhat erre az antropológiai vizsgálatnak az az eredménye is, hogy az ibrányi X. századi népességgel rokon vonásokat mutató csoportokat a Dunántúlon lehet kimutatni (lásd Szathmáry László tanulmányát a jelen kötetben!). Ebben az esetben 940 táján egy Dunántúlról jövő népmozgással kell számolnunk. A jelenleg rendelkezésemre álló adatok mennyisége azonban egy ilyen volumenű kérdés megnyugtató megválaszolására nem elegendő. A nagyobb sírszámú, hosszabb életű temetők értékelése során ki kell térnünk még egy kérdésre. A X-XI. század fordulóján (Ibrányban valószínűleg 1010 táján) megváltozott a viselet, illetve az ékszerkészlet (a nyitott, egyszerű hajkarikákat felváltották az S végű darabok, fokozatosan eltűntek a veretek és az ékszerek többsége, amelyik megmaradt, új formát öltött), eltűntek a temetkezésekből a mellékletek (kések, edények, fegyverek stb.). A legáltalánosabb elképzelés szerint ez a jelenség a kereszténység térhódításával hozható összefüggésbe (pl. MESTERHÁZY 1997.49.). Az új ideológia elsősorban a fejedelmi központot és közvetlen környékét érintette, tehát ott tűnt el leginkább (és leghamarabb) a pogány leletanyag. Csakhogy az ékszerek aligha tekinthetők pogány leletanyagnak. És különösen nem indokolja az S végű hajkarikák hirtelen elterjedését sem. Kiss Attila szerint abból kell kiindulnunk, hogy az államalapítás során a törzsfők funkcióját egymagában a fejedelem vette át. Ezzel az ország egésze az ő, majd a király birtokává vált. A gazdag nemzetségek megtarthatták birtokaik harmadát, a köznép és a szolgaréteg helyzete változatlan maradt. Ez a kép azonban a temetőkben nem tükröződik. A XI. századi, a köznépnél (pauper aut vulgares), illetve a várjobbágynál (miles) magasabb társadalmi osztályok (comes, senior, dominus, valens) temetkezéseit több mint 100 éve keresik, mégsem sikerült megtalálni. Hiányuk nem a kutatás hiányából adódik. Kiss Attila a következő lehetőségeket vetette föl: 1. Mint keresztény temetkezések, melléklet nélküliek. 2. A korábbi középréteg és fegyveres kíséretnél kisebb a létszámúk, így sírjaikat nem találjuk meg. 3. „A XI. századi társadalom írott forrásokból megismert szerkezete nem tükröződik megfelelően a XI. századi régészeti forrásanyagban..." (Kiss 1983. 199.) Ez utóbbi megállapítás igaz, de nem magyarázza a jelenséget, csupán leírja azt. 14 4 A temetkezési rítus ezen elemei mellett nem térek itt ki a kerámia készítésének kérdésére, mely egyértelműen a honfoglalás kort megelőző időszak kézművességéből vezethető le. 14 5 A szláv temetkezéseket legutóbb Makkay János gyűjtötte csokorba (MAKKAY 2003.). Listája csak megerősíti azt a nyilvánvaló tényt, hogy tömeges szláv jelenléttel a honfoglalás idején nem számolhatunk. 448
