Istvánovits Eszter: A Rétköz honfoglalás és Árpád- kori emlékanyaga / Régészeti gyűjtemények Nyíregyházán 2. (Nyíregyháza, 2003)
A rétközi temetőkről - Révész László: A bezdédi honfoglalás kori temető. Egy régészeti fikció nyomában
azt nem tudjuk, hogy e kutatás mekkora területet érintett. így az sem dönthető el teljes bizonyossággal, hogy a temetőt csak ez az egyetlen sírsor alkotta-e? Ritkán ugyan, de a későbbiekben valóban kerültek elő hasonló elrendezésű temetők (Tiszaeszlár-Bashalom I—II. temető, Karos-Eperjesszög III. temető), amelyeknek a sírszáma is hasonló a bezdédihez (DIENES 1956., ŐSEINKET.... 1996. 185-190 - Fodor István, RÉVÉSZ 1996. 33-38.). Arra is ismerünk azonban példát, hogy a temetőt alkotó sírsorokat, ill. sírcsoportokat 10-15 méternyi üres sáv választja el egymástól (RÉVÉSZ 1996. 193-197.), s ez óvatosságra int bennünket. A bezdédi temető leletei a Nemzeti Múzeumba kerültek, ahol 1896. október 5-én vezették be azokat a leltárkönyvbe. A leltárkönyvben olvasható bejegyzés szerint a tárgyakat Somlyódy János és Milkovich László adta el 550 Ft-ért. Ez az adat tudomásom szerint mindeddig nem került nyilvánosságra. Somlyódy Jánosról annyit sikerült kiderítenem, hogy szolgabíróként működött Vidovich László mellett, s Jósa András egy későbbi utalása szerint ő maga is részt vett a bezdédi ásatásokon (vö. JÓSA 1978. 43.). 12 6Milkovich László kilétéről semmi közelebbit nem sikerült megtudnom, s az is rejtélyes, hogy ők ketten milyen jogcímen adták el a leleteket. 127 Teljesen bizonyos azonban, hogy nem a teljes leletanyag került a Nemzeti Múzeumba. Ezt alátámasztják egyrészt Jósa András azon, mindeddig figyelmen kívül hagyott sorai, melyek szerint „a talált tárgyak túlnyomó része a Nemzeti Múzeum tulajdonát képezi" (JÓSA 1 896B. 390.), másrészt egy ugyanerre vonatkozó későbbi megjegyzése. A Nyírség honfoglalás kori emlékekben való gazdagságát alátámasztandó számba vette az addig előkerült X. századi kengyeleket, s megállapította: az egész ország területéről összesen ismert 42 honfoglalás kori magyar kengyellel szemben „...én a bezdédi honfoglaláskori temetőben 17 darabról emlékeztem meg, 2 Vidovich László főszolgabírónál van..." (JÓSA 1958. 44.) Csupán gyaníthatjuk, hogy arról a két kengyelről lehet szó, amelyek egy zablával együtt a 17. sírból láttak napvilágot, de soha sem kerültek a Nemzeti Múzeumba, sőt már Jósa sem közölte a rajzukat a publikációban. A múzeum szakértői 1896. szeptember 19-én végezték el a hozzájuk elküldött tárgyak értékbecslését, mely 349.30 Ft-ra rúgott, 12 8 s további 150 Ft költségtérítést tartottak indokoltnak. Az eddigieket röviden összefoglalva megállapíthatjuk tehát, hogy sem az ásatás, sem pedig a Nemzeti Múzeumba jutott leletanyag nem tekinthető teljesnek. Mindez alapvetően befolyásolja a lelőhely forrásértékét. Habár a leletek helyet kaptak a korszak régiségeit ismertető, a századfordulón megjelent nagy gyűjteményes munkákban (HAMPEL 1900. 591-608., HAMPEL 1905. II. 513-523.), igazi tudományos karrierjük csak jóval később kezdődött el. Időközben ugyanis még a leletegyüttes messze legkiemelkedőbb darabjának, a tarsolylemeznek a lelőhelye és kora is feledésbe merült: az 1926-ban megnyílt történeti kiállítás a balotapusztaiXII. századi női sír tarsolyaként mutatta be (VARJÚ 1929. 14-15.). A tévedést Fettich Nándor rövidesen korrigálta, s főbb vonalaiban napjainkig elfogadott módon tisztázta nemcsak a lelőhelyet, de a tárgy eredetét és szimbólumrendszerét is (FETTICH 1931. 52-72.). Eszerint a tarsolylemez közepén látható kereszt a keleti kereszténység jelképe, az azt körülfonó palmetták az ősi magyar hiedelemvilág életfáját jelenítik meg, a két mitikus állatalak (szenmurv) pedig az iráni mitológia hatását tükrözi. A tarsoly függesztő-, ill. zárószíjának niellódíszes veretei a viking fémművesség körébe vezetnek bennünket. E hatások így együttesen levédiai tartózkodásuk idején érhették a magyarságot, s ennek következtében ott, a szaltovói kultúra szomszédságában készülhetett maga a tarsolylemez is. E kérdésekhez Szabó János Győző és Nagy Árpád fűzött a későbbiek során újabb fontos megjegyzéseket. (SZABÓ 1961. 29-33., NAGY 1971. 48-49.). Maga a teljes bezdédi temető ezt követően közel másfél évtized múltán került egyszerre a figyelem középpontjába László Gyulának a korábbi hagyományokkal szakító, teljesen új szemléletű munkájának a nyomán. László Gyula abból indult ki, hogy a temetőben ez elhunytakat nem elhalálozásuk sorrendjében (mintegy véletlenszerűen) temették el, hanem minden sírt előre meghatározott helyen ástak meg. Ezt a helyet pedig az elhunytnak életében a társadalomban betöltött helye és szerepe határozta meg. A bezdédi 18 sír egyetlen félkör alakú sorba rendeződött, melynek közepén a közösség tarsolylemezzel elhantolt vezetője nyugodott. Tőle jobbra temették el meghatározott rangsor szerint a nőket, balra a férfiakat. Ez az elrendezés a jurta ülésrendjének pontosan a tükörképe, ugyanis a honfoglaló magyarok szerint a túlvilági élet elrendezése az eviláginak pontosan a fordítottja. László Gyula a honfoglaló magyaroknál általa általánosnak tartott nagycsaládi rendszert olvasta ki a sírok elrendezéséből. Úgy vélte, a rangsort az is jelezte, hogy a középen nyugvó nagycsaládfőtől a temető bal szárnyának végéig a férfiak egyre kevesebb nyilat vittek magukkal a túlvilágra. (LÁSZLÓ 1944. 128-134.) 12 6 Erre az adatra Istvánovits Eszter hívta fel a figyelmemet, szívességét ez úton is köszönöm. 12 7 Az adásvételre vonatkozó 258/1896. sz. aktának az adattárban nem sikerült a nyomára jutnom. 12 8 Csupán érdekességképpen jegyzem meg, hogy ebből egyedül a tarsolylemezt 200 Ft-ra értékelték. 433
