Bene János (szerk.): A szabolcsi honvédek Aranykönyve 1848-1849 - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 69. (Nyíregyháza, 2013)
Kedves Gyula: A szabadságharc hadseregének szabolcsi katonái
A 6. (Württemberg) huszárezred A Württemberg-huszárok 1848 júliusában tértek haza Magyarországra 1068 fős szolgálatképes létszámmal. A hazaszökött Lenkey-századot ekkor osztották be a szenttamási szerb felkelőtábort ostromló sereghez, míg az ezred zömét a Felvidéken és a főváros közelében helyezték el. Egyik osztályuk azonban már július végén hadszíntérre vonult, s a Bánságban a szerb felkelők dúlásának megakadályozására létrehozott őrvonal biztosítását látta el, majd részt vett a perlaszi győzelemben. Damjanich hadosztályába beosztva november 7-én a strázsai, december 12-én az alibunári szerb felkelőtáborok felszámolásában vett részt, jelentős veszteségeket okozva a táborokból kivert felkelők soraiban. Míg gróf Vécsey Ágoston őrnagy (a későbbi aradi vértanú tábornok öccse) osztálya a Bánságban, Lenkey százada a Bácskában vitézkedett, addig a többi öt századot a kemecsei Répásy Mihály őrnagy vezette le Pákozdhoz. Ezek 1848 őszén a Dunántúlon és Schwechatnál harcoltak, majd a főváros feladását követően Perczel hadtestébe kerültek, s a szabadságharc végéig a 48. honvéd- és a Don Miguel 1. zászlóaljjal együtt tevékenykedtek. A II. hadtest lovasságának döntő részét alkották, majd a komáromi hadsereg lovashadosztályának a gerincét képezték 1849 nyarán. Különösen kitűntek 1849 nyarán a Vág-menti hadműveletekben. Halálmegvető bátorságukra a június 16-i zsigárdi ütközet szolgáltatott bizonyosságot, ahol a tüzérséget rohamozták meg sikeresen. Négy nap múlva a peredi csata első napján taktikai érettségüket bizonyítva áttöréses tömegrohammal szakították szét az ellenség harcrendjét Pered és Zsigárd között, kivívva ezzel a győzelmet is. A volt Lenkey-század egyik szárnya (a század fele) teljes századdá kiegészítve 1849 márciusában csatlakozott a Tisza mentén harcoló ezredzömhöz, a másik szárnya a péterváradi vár lovasságát alkotta. A Vécsey-osztály Károlyi Miksa alezredes vezetésével a piski csata alatt csatlakozott Bem erdélyi csapataihoz, ahol a győzelem egyik fontos letéteményese volt. Az egyik század parancsnoka, Herczeg Lajos másodkapitány hősi halálával adott példát önfeláldozásból. Százada mindvégig Erdélyben maradt, s 1849 nyarán felmorzsolódott a cári csapatokkal való egyenlőtlen harcban. A másik század az áprilisban dandárparancsnokká emelt Károlyival visszatért a Bánságba, s a terület megtisztítását követően területbiztosítást látott el. Az önkéntesek A 10. honvédzászlóalj Első alakulatuk, a tulajdonképpeni „vegytiszta" önkéntesség szimbóluma, a 10. honvédzászlóalj volt. Az alakulatot Debrecen központtal szervezték a 39. (Don Miguel) sorgyalogezred kiegészítő kerületéből összegyűjtött önkéntesekből. Bár 828 szabolcsi önkéntes jelentkezett ide végül is 628 szabolcsi legény vált az alakulat katonájává. A 10. honvédzászlóalj gyors felállításának országos visszhangot kiváltó sikere elsősorban a szabolcsi toborzás eredményességének volt köszönhető, s egy kitűnő alakulat kovácsolódott belőle. A zászlóaljparancsnok Szemere Pál őrnagy a kiképzés irányításában és a felszerelés megszervezésében kitűnő munkát végzett, így jól kiképzett, s megfelelő felszereléssel, fegyverzettel ellátott alakulat indulhatott el a Bánságba a szerb felkelés felszámolására összevont hadsereg erősítésére. Augusztus 8-án érkezett meg a zászlóalj Écskára és a szerb felkelőkkel folytatott mindennapos előőrsi csatározásokat szeptember 2-án jelentősebb ütközet követte. A szerb felkelők egyik legerősebb táborát Perlasznál három órás véres harc után sikerült elfoglalni, amelynek során a 10. honvédzászlóalj is kitüntette magát. Szemere Pál őrnagy zászlóalja élén sebesült meg a döntő rohamnál, s a különben nem életveszélyes lövés az orvosi ellátás gondatlansága miatt végzetesnek bizonyult, néhány nap múlva ez a kitűnő, valószínűleg szép katonai sikerekre képes törzstiszt belehalt sérülésébe. A parancsnokságot Kiss Pál őrnagy (később honvéd tábornok) vette át. A zászlóalj ezt követően Vetter Antal alezredes dandáréban vett részt a szerbek Periasz visszafoglalására irányuló támadásának visszaverésében szeptember 11-én. A hónap végétől a zászlóaljat több részre tagolva helyőrségi szolgálatra osztották be, s századonként alkalmazták kisebb akciókban. A Gergely János őrnagy vezényelte zászlóalj decemberben került nagyobb ütközetekbe a Damjanich János ezredes vezényelte hadosztály egyik alakulataként. December 12-én az alibunári szerb felkelőtábor elfoglalásában, majd a 15-i hajnali jarkováci ütközetben vett részt a zászlóalj, ahol a tomaseváci felkelőtábor harcosai a helyi szerb lakosság támogatásával meglepték a gyanútlanul pihenő honvédeket. Rettentő véres kézitusával tudtak csak a csapdába esett zászlóalj katonái kitörni a faluból, majd rendezték soraikat,
