Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)
Történelem - HORVÁTH RICHÁRD: Szatmár és a Szapolyaiak
SZATMÁR ÉS A SZAPOLYAIAK 349 kormányzóságának elbizonytalanodása, majd vége, valamint a szepesi örökös ispánság - legyünk őszinték: az örökös ispánságok terén ismert „előképek", Hunyadi Jánosról és Szilágyi Mihályról lévén szó, azaz mindkét esetben Szapolyai személyével meglehetősen szoros kapcsolatot jelentő előzmények után - adományozása nagyjában-egészében egybeesik. Ennélfogva az sem elvetendő megfontolás, hogy utóbbit az előbbi elvételéért cserébe, egyfajta fájdalomdíj gyanánt kreálta számára Mátyás. 2 6 Voltaképpen az általunk vizsgált korai birtokszerzések időszakát ezzel az 1465. évi szepesi adománnyal lezártnak tekinthetjük. A figyelmes és e kis dolgozat címére még emlékező olvasó azonban joggal kérdezhetné, hogy miért is kellett akkor papírra vetni a megelőző sorokat? Hiszen sem Szatmárról, sem a tágabb régiójáról eleddig egyetlen érdemi szó sem esett. Jelen sorok írójának mentségére legyen mondva, mindennek jól meghatározott „dramaturgiai" oka van. A Szapolyaiak birtokszerzéseiről beszélve ugyanis egy más típusú, a fentiekkel voltaképpen párhuzamosan folyt terjeszkedésről is említést kell tenni. Ezek azok, amikor a család tagjainak - elsődlegesen persze Imréről van szó - foglalásai, az egyes birtokokon való feltűnései bizonytalanságot, hovatovább csalárdságot engednek sejtetni a háttérben. A további bizonytalanságot kerülendő, érdemes ezen események időrendi áttekintését is megejteni, hogy Szatmár Szapolyaiak általi megszerzését és ezt követő történetének néhány mozzanatát kellő háttér alapján értékelhessük. E sorban az első lépés a régiónktól nem is oly távoli birtokcsoport, a Szabolcs megyében található Hatház, Ladány, Macs és Téglás megszerzése volt. E négy jószág, további hárommal, Böszörménnyel, Dadával és Nádudvarral együtt korábban a szerb despoták, majd 1444 után a Hunyadiak kezében volt, s ekként érték meg Mátyás trónra kerültét. Az ifjú uralkodó sok más családi birtokával együtt a jelek szerint ezeket is nagybátyja, a kormányzóvá kinevezett Szilágyi Mihály kezelésébe adta. Ugyanakkor jól ismert tény, hogy Szilágyit még 1458 októberében lefogatta a király. A kutatás jelen állása szerint valószínűnek látszik, hogy ekkor a kezében lévő Hunyadi birtokokat is lefoglaltatta Mátyás, s ezt az elősorolt négy birtok esetében Szapolyai Imre, esetleg megbízott képviselői hajthatták végre. 2 7 Mind ez idáig nem is kellene rendkívülinek tartani az eljárást, ha nem tudnánk, hogy a négy nevezett település a középkor végéig a család kezében maradt, voltaképpen megszakítás nélkül Szapolyai birtokoknak tekinthetjük őket, holott adománylevelet egyikről sem ismerünk (ami persze nem egyedülálló eset a korszakból), de még csak nem is említenek ilyet a későbbi időszak oklevelei. Még mindig a királyság keleti, északkeleti részén maradva, szót kell ejteni Nagyidáról és a Perényiek idetartozó birtokainak esetéről. A Perényiek, akik összességében e korban az ország hetedik-nyolcadik leggazdagabb famíliájának számítottak, több tagja - elsősorban János - kisebb-nagyobb mértékben „megégette" magát a huszita háborúk tüzében a királlyal ellentétes oldalon, így a Mátyás-kor elején aligha gondolhatták, hogy az ő idejük jött el. „Reményeikben" nem is kellett csalatkozniuk, számos oklevéllel igazolható, hogy valamikor 1460-ban Szapolyai Imre az oklevelek előadása szerint a király parancsából megszállta a Perényi jószágnak számító Abaúj megyei Nagyida várát és annak tartozékait. Ez a helyzet ideig-óráig azzal kecsegtetett, hogy az uradalom tartósan Imre birtoka maradhat, s egy ideig valóban így is tűnt. Ám Szapolyai pályafutása során alighanem először érdemi kudarcot könyvelhetett el, itteni jelenléte csak rövid intermezzo volt. Mátyás határozott döntésének és a család kitartó próbálkozásainak eredményeképpen Nagyidát rövid időn belül újra a Perényiek uralták. 2 8 Mindezek ellenére a Szapolyai-birtokszerzések módozatainak megismeréséhez mellőzhetetlen kiegészítésként szolgál. Néhány esztendővel később az elmondottakkal párhuzamba állítható esettel találkozunk a királyság északi határainál is. 1463-ban az akkor már országosan ismert, s fentebb elősorolt tisztségeket viselő Szapolyai Imre mellett testvére, István évek óta a Felső Részeken hadakozott a különféle időpontokban és céllal datálás tűnik a legvalószínűbbnek. Bal Jeromos: A Szapolyaiak viszonya a Szepességhez. In: Emlékkönyv a Szepesmegyei Történelmi Társulat fennállásának huszonötödik évéről 1883-1908. Szerk.: Kalmár Elek. Lőcse, 1909. 48-49. 26 Pálosfalvi Tamás: Vitovec János. Egy zsoldoskarrier a 15. századi Magyarországon. Századok 135. (2001) 463-464. 27 Az elmondottakra: C. Tóth: Egy szabolcsi összeírás 12-13. 28 A részletekre: Tringli István: Hunyadi Mátyás és a Perényiek. Levéltári Közlemények 63. (1992) 178-180., valamint az idevágó forrásokat teljes körűen lásd: A Perényi család levéltára 1222-1526. Közzéteszi: Tringli István. (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok 44.) Budapest, 2008. 492-493., 496., 498-500., 502. sz.
