Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)

Műemlékvédelem - BARTOS GYÖRGY- FÜLÖP ANDRÁS: Tiszaszentmárton gótikus temploma

TISZASZENTMÁRTON GÓTIKUS TEMPLOMA 221 és adott esetben magába foglalta a közelében kialakult települést is. A prediumon dolgozó lakosság mindenhol, így Zsurkon is szolgarendű volt.

1

2 Az oklevélből megtudhatjuk, hogy a birtok lakói magyarok voltak, mézet és deszkát szállítottak az apátságnak, elöljárójukat pedig Mihálynak hívták. Zsurk később királyi kézre került, majd Imre király Ypoch bácsi ispánnak adományozta, aki eladta azt Bánk bihari ispánnak. 1212-ben Zsurk (

terra Szurch) határait bejárták, és ekkor 11. Endre megerősítette Bánkot birtokában. A határjárásból kiderül, hogy a szóban forgó föld szomszédos volt Szentmártonnal, mely ekkoriban (Aba nembeli) Artolph birtoka (terra Artolphi, que sanctus Martinus dicitur) volt." A határjárás alapján rekonstruálható, hogy Zsurk földje egy keskeny, ám déli irányban hosszan elnyúló sávban feküdt, déli határai pedig valahol a mai Kopócsapáti (Aranyosapáti) környékén feküdtek.'

4 Mindezt azért hangsúlyozzuk, mert a szakirodalomban található olyan vélekedés is, miszerint a 11. századi Szent Márton-kápolnát nem Tiszaszentmártonban, hanem a mai Zsurkon kell keresni.'

5 A határjárás alapján azonban egyértelmű, hogy Zsurk alatt az Árpád-korban nem csak a mai falu területét, hanem egy nagy birtoktestet értettek, és ehhez tartozott a keresett kápolna. Noha a 13. század elején a Tisza-parti részek (köztük Szentmárton földje) már láthatóan nem tartoztak Zsurkhoz, a birtok - az egykori praedium, később terra - területe még így is tekintélyes maradt. Érdemes részletesebben foglalkozni a birtokhatár azon szakaszával, mely Zsurkot Szentmárton földjétől elválasztotta. A határjárók a Tiszától indultak ki, és egy abba torkolló patak mentén haladtak. Ezt követve, majd Szentmárton felé fordulva balról felbukkant egy kis hegy. Ezután eljutottak a nagy útig (magna via), melyen dél felé haladva elérték a balra feltűnő Portouwa nevű állóvizet.'

6 Az 1. katonai felmérés 1784-es térképlapján'

7 jól látható egy vízfolyás Zsurktól délkeletre; helyén ma is vizenyős lapály mutatja az egykori meder helyét. Ez volt az említett patak, mely elsőként a határt képezte. A balra feltűnő kis hegy - más közeli domb híján - csak a környezetéből ma is markánsan kiemelkedő Láp-domb lehetett, mely valóban az egykori vízfolyás mellett található (ezt a katonai felmérés nem mutatja). A nagy út megegyezhet a Zsurkról Szentmártonba vezető úttal, majd az állóvíz, ahová megérkeztek, minden bizonnyal a Tiszaszentmárton belterületén ma is meglévő tóval (Falu-tó) azonos. Az oklevél szerint tehát a szomszédos Artolph birtoka a Zsurkról Tiszaszentmártonba vezető úttól keletre eső (egészen a Tiszáig terjedő) földdarab volt. Ugyanakkor a katonai felmérésen jól látható, hogy a templomdomb ettől az úttól nyugatra emelkedik. Amennyiben a katonai felmérés által rögzített állapot egyáltalán visszavetíthető az Árpád-kori viszonyokra, úgy 1212-ben a mai templomdombnak elvileg még mindig a zsurki birtoktömbhöz kellett tartoznia. Az út túlsó oldalán fekvő Szentmárton földje akár már lakott terület is lehetett, hiszen ebben a korban a terra megnevezést nemcsak lakatlan, hanem lakott földbirtokra, azaz falura is alkalmazták. Ezért elképzelhető, hogy Szent Márton egyháza körül kialakult egy önálló település csírája, mely - egyelőre temploma nélkül - valamikor kiszakadt Zsurk prédiumból. 12 Szabó István: A prédium. Agrártörténeti Szemle 5 (1963) 1-49, 301-337., vö. még: Györffy György: A magyar falurendszer kialakulásának kérdéséhez. Ethnográfia 81. (1970) 234-243. 13 Hazai okmánytár VIII. (Szerk.: Nagy Imre) Budapest, 1891. 12-15. A falu további történetére összefoglalóan: Mező András-Németh Péter: SzabolcsSzatmár megye történeti-etimológiai helységnévtára. Nyíregyháza, 1972. 126-127., Németh Péter: A középkori Szabolcs megye települései. Nyíregyháza, 1997. 177, 209. A 13. század elején Bánk a környéken másutt is vásárolt birtokot, így pl. a Tisza túlpartján fekvő két Lónyát, ezeket utána vejének, Simon bánnak adta tovább. Simon bán ugyanekkor a Szabolcs megyei Szalókát éppen Artolphtól vásárolta meg, kialakítva ezzel a lónyai uradalmat, (vö. Árpádkori új okmánytár VIII. Közzéteszi: Wenzel Gusztáv. Pest, 1870. 259-262., Györffy 1966. 543-544.) 14 A mai Kopócsapáti területének első említése valójában ebben az oklevélben található. A határjárás logikájából következően ugyanis a körűi apátság népeinek {populi abbatis de Kureuch) földje biztosan azonos a későbbi Kopócsapátival (1329-ben: Apáti) Ennek határába lokalizálható pl. Bács, mely összefüggésben lehet az oklevélben említett Bachwa úttal (vö. még: Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. 111. Budapest, 1987. 110., Németh 1997. 24, 26.) 15 Németh 1997. 177,208. 16 Príma vero meta... incipit a Ticia determinarí in quodam rívulo qui exit de Ticia, et protenditur pereundem rivulum... inde exiens per campum dirigituraliquantulum versus sanctum Martinum usque monticulum qui remanet a sinistra parte... inde terminatur per silvam usque magnam viam..., per eandem viam protenditur usque meridiem ad stagnum quod vulgo dicitur Portouwa, quod remanens versus sinistram partem... Ezután a határ tovább folytatódott dél felé, követve az utat. 17 1. katonai felmérés Col. XXVII. Sec. VIII. Hadtörténeti intézet és Múzeum Térképtára