Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)

Néprajz - RATKÓ LUJZA: A tavaszi falujáró-kapuzó játékok

A TAVASZI FALUJÁRÓ-KAPUZÓ JÁTÉKOK 485 a templomtól kifelé irányuló falujárás. A templom nem véletlenül játszik kiemelkedő szerepet ezekben a játékokban; a falu fizikai és szellemi értelemben vett centrumaként, a földrajzi és a szellemi tájékozódás „archimédeszi pontjaként" önmagában is a falu egészét jelképezi. Jól reprezentálja ezt a funkcióját a falujárás lesenceistvándi (Veszprém megye) változata, amelyben a lányok egész nap csak a templom körül kapuztak.

5 A résztvevők és a helyszín sajátosságain túlmenően az időszakkal kapcsolatos az a megfigyelésünk, hogy a nagyböjti falufeljárás feltűnően eltér a máskor szokásos, leginkább nyári vasárnapokon gyakorolt leánysétától. Míg ez ugyanis az utca szélességében összekaroló lányok egyszerű énekes, magamutogató sétálgatása - modernebb szóval „korzózása" -, addig nagyböjti változataira olyan „afunkcionálisnak" tűnő s praktikus szempontból fölöslegesnek ítélhető vonások jellemzők, mint a kapuzás, kígyózás, csigába tekeredés stb. mozzanata, vagy nem utolsósorban más böjti játéktípusokkal, például karikázóval, körjátékkal való összefonódása. Ez a tény már önmagában is bizonyítja, hogy ezek a vonulások, falusorozók a puszta játékfunkciónál mélyebb és fontosabb jelentést hordoznak, melynek lényege szoros összefüggésben van a tavasszal; e játékok a tavasz hírnökeiként téli álmából ébresztik a falut. Ezt a feltételezésünket támasztja alá, hogy a kapuzós játék gyakran a zöldágjárás nyilvánvalóan tavaszköszöntő szokásához kötődik, valamint hogy amennyiben időszakhoz kötötten, tehát nem egyszerű gyermekjátékként jelenik meg, akkor mindig a tavaszhoz kapcsolódik: sok helyen jelesebb tavaszi napokon, virágvasárnap, húsvét első vagy második napján, fehérvasárnap, majáliskor vagy pünkösdkor játszották. Különösen egyértelmű ez a szerepkör azokban a változatokban, amelyekben a tavasz tényleges jelét, a zöld ágat hordozzák meg a faluban, de - ha nem is ilyen nyilvánvalóan, hanem sokkal rejtettebb szimbolikával - az ünnepélyes, lassú vonulások, kapuzások, vagy a harsányabb, élénkebb faluhossza-futások, ostorcsapók is ugyanezt a célt szolgálják.

4 Ezek a változatos formák azonban nem pusztán vonuló, falut bejáró jellegük által töltik be ezt a funkciót, hanem elsősorban egy olyan közös tartalmi vonásuk révén, amely formai sokféleségük ellenére is minden egyes típusra jellemző: s ez a körforgás mozzanata. Természetesen nem az énekes női körtánc vagy a körjáték zárt körben történő forgó mozgásáról van itt szó, hanem egy más jellegű ciklikus mozgásról: nevezetesen a sorok és a párok állandó cserélődéséről, a sor két végének folyamatosan ismétlődő szerepcseréjéről (a vége lesz az eleje), illetve a kapuzás-bújás minduntalan visszatérő mozzanatáról. A hátulsó párok szakadatlan előrevonulása vagy bújása, a sor váltakozó kapuzása hol az egyik, hol a másik szélső játékos vezetésével, a sövényfonás vég nélküli láncolata, az utca széltében vonuló sorok bújásos helycseréje mind egyfajta hullámzó, hömpölygő jelleget kölcsönöz a falujáró vonulásoknak. Az előrehaladás alapvetően lineáris mozgása tehát egy állandóan visszatérő ciklikus mozgással ötvöződik, sőt egyes változatokban az egyenes vonalú mozgás tulajdonképpen sok kis ciklikus mozzanat összeadódásából jön létre - például a sövényfonásban vagy a sok kapun való átbújás esetében, amelyben az előrevonulás a hátsó párok folyamatos előrebújásával valósul meg. Vagyis a sokféle falufeljáró vonuló, kapuzó forma lényegét tekintve egy és ugyanaz: a folyamatosság, méghozzá nem egy mechanikus és lineáris, hanem egy élő és „hullámzó" folyamatosság mozgással kifejezett szimbóluma, világos és tiszta megfogalmazása, amely a természet minduntalan visszatérő megújulásának, az élet örök körforgásának mélyebb jelentését hordozza. Különösen jól megragadható ez a mélyebb értelem a kapuzós változatokban; ez a típus ugyanis nem más, mint egy par excellence tavaszrítus, amelyben az ének és a hozzá szorosan kapcsolódó mozgás együttesen teljesítik be a rituális funkciót. A kapuzás leggyakoribb dallama önmagában is a rügyfakadásnak, a tavaszi megújulásnak a megidézése, amelyben az archaikus szómágia nyomait ismerhetjük fel. A „Bújj, bújj, zöld ág, 3 Kerényi György: Magyar énekes népszokások. Budapest, 1982. 212. 4 A lassú, ünnepélyes vonulásokban, kapuzókban sokkal inkább tetten érhető a rituális eredet, mint a jóval vidámabb, játékosabb karakterű, nem annyira szertartásos, mint inkább szórakoztató jellegű faluhosszákban. Egyes esetekben a szokás gyakorlói maguk is tisztában voltak e játékok tavaszköszöntő, rituális jellegével: „...úgy mintha stáció lett vóna ez a vendiuszjárás meg az éneklés is ... mert jött a jó idő, [örültek] hogy mán tavasz van és ződ lesz minden". In: Erdei Sándor: Vendiuszjárás a magyar, a szlovák és az ukrán néphagyományban. 621. In: Néprajzi tanulmányok Dankó Imre tiszteletére. (Szerk.: Balassa lván-Ujváry Zoltán) Debrecen, 1982. 621-626.