Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)

Történelem - HORVÁTH RICHÁRD: Szatmár és a Szapolyaiak

SZATMÁR ÉS A SZAPOLYAIAK 347 dásának idejére ezek az egységek inkább már időről-időre változó politikai érdekek szolgálatába szegődő zsoldoscsapatoknak tekinthetők, ám pusztításaik tekintetében politikai, vallási hovatartozásuk alapvetően mellékes. Felszámolásukra 1458-ban és 1459-ben is küldött Mátyás csapatokat, míg végül 1460-ban és 1461ben személyesen szállt táborba ellenük. A háborúhoz természetesen már a 15. században is ugyanarra a három dologra volt szükség, mint az elkövetkező évszázadokban, ennélfogva háború idején a pénzügyek mindenkori irányítójára a királyi udvarokban különös felelősség hárult, s ez Budán is így volt. Esetünkben ezt a tisztséget ebben az időben Szapolyai Imre töltötte be. A jelek szerint Mátyás tisztában lehetett Imre „pénz-előteremtési" képességeivel, továbbá nem feledve régi embere Nagybánya ostromakor játszott nem csekély katonai szerepét, a tőle később megszokott módon gyors döntést hozott. Szapolyai Imrét megtette a nem sokkal korábban, zömmel ideiglenes jelleggel működő Felső Részek kapitányának, alighanem 1459/1460 fordulóján.'

5 Először 1460 januárjában ismerjük ekként és igazolhatóan ő volt a frontterület katonai parancsnoka egészen 1463-ig (ám a kincstartóságról történt leváltását és báni, meg kormányzói kinevezését tekintve az sem vethető el, hogy egészen 1464 kora tavaszáig).'

6 Minthogy azonban Imre kincstartóként és királya bizalmasaként javarészt az udvarban vagy vidéken az országos ügyekkel volt elfoglalva, a tényleges katonai irányítást öccse, István bonyolította alkapitányi/kapitányi rangban.'

7 Katonai szolgálat, pénzügyekben való jártasság és ami a legfőbb: bizalom. Ez a hármas hamar meghozta a korabeli politikában való érvényesülés legfontosabb előfeltételét, a birtokadományokat. Ráadásul nem is akármilyeneket! Szapolyai Imre első jelentős szerzeményét, az északkeleti régió egyik nem csekély birtokegyüttesét, a tokaji uradalmat még 1459 júniusában, kevéssel kincstartói kinevezését követően nyerte el először zálogként, majd alig egy hónap múltával végleges adományul.'

8 Az átadás indoka sem érdektelen. Eszerint Mátyás az uradalmat azért a tizenkétezer forintért adja át Imrének, amivel neki és testvéreinek (Miklósnak, a későbbi erdélyi püspöknek és Istvánnak) tartozik. Az összeg döbbenetes mérete dacára - amely az egész állítás valóságalapját is megkérdőjelezhetné - nem nehéz felfedeznünk, hogy az adósság honnan is eredhet. Arról lehet szó, hogy Szapolyai az általa vezetett pénzügyigazgatási és sókamarák jövedelméből juttatott Mátyásnak a husziták elleni harcokhoz meghatározott összegeket. Ebben persze rendkívüli semmi sincs, hisz királyi megbízottként így is kellett eljárnia. A tartozás alapját nem is ebben kell látnunk. Talán inkább arról lehet szó, hogy az általa begyűjtött és kezelt pénzeken kívül Imre saját familiárisaival (zsoldosaival?) részt vett e harcokban, s ennek ki nem fizetett árát törlesztette a király birtokokkal. Még azt sem zárhatjuk ki, hogy egy része az 1458 előtti polgárháborús hónapokból, alkalmasint Nagybánya említett ostromának idejéből származik." Tokaj megszerzése valóságos váruradalmi adománylavinát indított el, amelynek eredményeképpen pár év leforgása alatt a Szapolyaiak a királyság egyik legnagyobb birtokosaivá váltak. Az 1460-1464 közötti néhány esztendőben a tokaji után további négy várral és azok tartozékaival gazdagodtak, ráadásul ezekből három épp Tokaj szűkebb régiójában feküdt. Ezek a következők: Salgó, Tállya, Regéc és Boldogkő.

2

0 Ha ehhez hozzávesszük, hogy 1464 első negyedétől Szapolyai Imre dalmát-horvát-szlavón bánként, valamint boszniai Pozsonyi gyalogosok Mátyás seregében. (Egy zsoldoscsapat fegyverzetének jegyzéke 1466-ból) In: Rex invictissimus. Hadsereg és hadszervezet a Mátyás kori Magyarországon. Szerk.: Veszprémy László. Budapest, 2008. 193-200. 15 Horváth Richárd: A Felső Részek kapitánysága a Mátyás-korban. Századok 137. (2003) 929-954. 16 Horváth: A Felső Részek 953-954. 17 Uo. 953-954. 18 Az uradalom történetének tartozékokig „lemenő" modern összefoglalását lásd: Németh Péter: A tokaji uradalom kialakulása. Századok 139. (2005) 429-448., a Szapolyaiak birtokszerzésére 434. - A zálog (1495. jún. 24.): A Balassa család levéltára 1193-1526. Fekete Nagy Antal kézirata alapján sajtó alá rendezte és szerkesztette: Borsa Iván. Budapest, 1990. (a továbbiakban: Balassa) 344. sz. (későbbi átirat alapján, eredetije: Magyar Országos Levéltár, Bp., Diplomatikai Levéltár /a továbbiakban: DL/ 15 374.) - Az adomány (1459. júl. 18.): DF 244 061. - Az első Szapolyai várbirtokokra: Horváth Richárd: Adalékok a Szapolyaiak északkelet-magyarországi felemelkedéséhez. In: Analecta Mediaevalia 1. (A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Medievisztika Tanszékének Kiadványsorozata) Tanulmányok a középkorról. Szerk.: Neumann Tibor. [Budapest-Piliscsaba], 2001., Tokajhoz: 100-101. 19 Erre haloványan utalhat az a tény, hogy az 1459 júliusában kelt tokaji adománylevél narratiojában az általánosságokon túl csupán ez a konkrét esemény szerepel. 20 Salgóhoz: Balassa 346. sz., a többi uradalomra: Horváth: Adalékok a Szapolyaiak 102-103.