Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)

Németh Péter köszöntése - ÁGOSTON ISTVÁN: Ahogy kezdődött

15 ÁGOSTON ISTVÁN Ahogy kezdődött Jövő héttől már jó dolgotok lesz. Nekem is! Dörzsölte a siker reményében tenyerét Hársfalvi Péter, a történelem tanszék vezetője. A főigazgató úr, Kováts József, óraadó tanárnak kinevezte a Jósa András Múzeum fiatal régészét. Csallány Dezső bácsi, a múzeum igazgatója. Mi csak így hívjuk, hogy Dezső bácsi, pedig nagy tudású ember, még az erdélyi rovásíráshoz is ért! Arról nem is beszélve, hogy a Szegedi Múzeum aranyát a háború alatt kivitte nyugatra, és a háború végén hiánytalanul vissza is hozta. Egy koszlott hátizsákban vitte ki, és ugyanabban hozta vissza. Az újgazdák nem akartak hinni a szemüknek, így aztán földönfutóvá tették. Pék lett. Éjjel kenyeret sütött, nappal a gepidák és az avarok régi lelőhelyeit vette számba. Na, de ez nem ide tartozik, de jó ha tudtok róla... Nem akármilyen emberek élnek itt a keleti végeken! Ő is örült a hírnek, hogy az egyik kollégája a honfoglalást tanítja majd az ifjú embereknek. Nem középiskolás fokon, hanem egyetemi színvonalon! Igaz, csak itt a főiskolán. Nyíregyházán. Úgy „híjják" - mondta viccesen -, hogy Németh Péter. Olyan vékony, mint a mi Pista fiúnk, mutatott rám, mert volt még két fiú a csoportban, Simányi Jóska és Kováts Árpi, és tizenegy lány. Körülbelül fele olyan magas, tehát fele olyan, szóval félbevágott Pista-gyerek, mondta nekem és mindenkinek, jókedvű mosolyával. A haja fekete, mint Petőfié, akkor is lobog, ha nem fújja a szél. A járása, meg olyan, mint ahogy a nóta mondja, tapsolt a kezével és jobb keze két ujjával, a hüvelyk és a középső ujjával csettintett egyet, és rögtön elkezdte a nótát, hogy azt mondja: „Szép a rózsám, nincs hibája, csak egy kicsit libe-libegős a járása!" Néhány pillanatig dudorászta még a dalt, kezeivel utánozta a táncot, és a ritmust, és néhány kedves történetbe kezdett. A vízügyis szakközépiskolát bérelte a minisztérium a 6o-as évek elején a Vasvári Pál utcán. Ez a Sóstói úttal volt párhuzamos, de ez nem a Sóstóra, a tóhoz vitt, hanem a Zugos-kert mellett, Nyírszőlősbe. A Sóstói úton pedig a hajdani görög katolikus püspökségtől elvett épületben is volt néhány tanterem, előtte az ÁVÓ, vagy ÁVH volt 1956-ig, majd a rendőrség valamilyen osztálya. Mi voltunk a második évfolyam, akik már nappali hallgatói voltunk a „nyíregyházi campusnak", de az első történelem-irodalom szakosok. Úttörők voltunk, és elsők, az egyenlők között. A nagyképűség ellenszolgáltatása jegyében ezt így illett mondani. Mert mi voltunk a jobbak, a nagyobbak, meg az okosabbak, de ezt nem szabad volt így, egy az egyben kimondani, mert hátha valaki megsértődik, vagy sértődött. Ez volt az az idő, amikor még mindenki ismert mindenkit. Tanárok, adminisztrátorok, diákok, portások, takarítók. Köszöntünk egymásnak az épületben, a városban, a boltban, az áruházban, a moziban, a könyvtárban, a múzeumban, a kultúrházban, a színházban, a kocsmában és a templomban. Büszkék voltunk, hogy olyan sok helyről jöttünk össze egy helyre, a nyíri városkába. Ahogy Ratkó József, a költő mondta és írta, fogadott földje volt sok-sok embernek Nyíregyháza és a megye, Szabolcs-Szatmár (akkor még Bereget nem számították hozzá). Mert itt is volt Bereg, meg ott is volt (a Szovjetunióban) Bereg, de az csak magyar, meg rutén volt. Rákóczi hűséges és kedvenc népe lakta akkor is, most is, meg mind a mai napig is. Szóval jó dolgotok lesz, és szerencsétek is van, mert nem csak régész, hanem történész is. Úgy tudja a Földalatti Magyarországot, mint Móra Ferenc, de legalább úgy ismeri a történelem egyszerű népeit, mint Kiss Lajos, a néprajzos, aki töviről-hegyire ismerte a szegény emberek és asszonyok életét, mert az alföldön, ott élt közöttük. A dátumokban, évszámokban, helyszínekben napra pontos. Biztos a királyokban, királynőkben. Az udvari családokról, katonákról, papokról, püspökökről, bíborosokról, a kastélyok lovászáig szinte mindent tud. Ismeri, sőt némelyikükről tud mondani néhány érdekes történetet. Nem azt, ami a könyvekben írva van, hanem ami nincs! Ez a nagy szó! Fiaim! - így nevezett lányt, fiút.