Takács Péter (szerk.): A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 66. (Nyíregyháza, 2010)
A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából
(gyékényszövés, nádkötés, házfedelezés, vesszőfonás, kerítésszövés, csónak- és ladikvájás, teknőfaragás) folytatni érdemes mennyiségben. A Szatmár vármegyei viszonyok Az úrbérrendezést - mint a II. József által hozott jobbágyrendeletek hatályosságát - az 1790-1991-es országgyűlés elismerte.16 Szokásos törvényhozási procedúrával azonban csak az 1832-1836-os országgyűlésen hozott törvényekkel emelte be a Magyar Királyságban mindekit kötelező „törvények tárába.”17 Tévedés lenne azonban azt feltételeznünk, hogy az úrbérrendezés valamiféle szerencsés változást eredményezett Szatmár megye szolgálónépi társadalmában. A dunántúli gazdasági és uradalmi viszonyok vizsgálata során a népi ihletésű és osztályharcos történetírásunk többnyire arra a következtetésre jutott, hogy az úrbérrendezés fékezte meg a lázongó parasztokat, s teremtette meg a földesúr-jobbágy viszony kiszámíthatóságát. Ezen ideológiai irányzat elfogadói szerint az úrbérrendezés emelt gátat a gaz nemesek kizsákmányoló törekvéseinek. A Dunántúlon ebben az időben (a fejlettebb cseh és osztrák ipari térségek, mindenekelőtt Bécs élelmiszer, bor, pálinka, kézműipari nyersanyagok és lakossági energia igénye következében) a földesurak és a parasztok már bekapcsolódtak az árutermelésbe. Az élénkülő piaci forgalom már fellendítette a pénzforgalmat, kezdte meggyökeresíteni a haszonelvűséget. Ott - a rendezést megelőző zenebonákból következtethetően - ragaszkodtak a jobbágyok a földesúri terheken könnyítő szabályozáshoz. A rendezés fő hozadéka számukra az volt - a foldesurak által követelhető szolgálatok maximalizálása mellett -, hogy fékezte vagy éppen meg is állította a paraszti használatú szántók, rétek és legelők allódiumhoz csatolását. ATiszántúlon és a Felső-Tisza-vidékén- így Szatmár megyében is -más volt a helyzet. Itt, a rendezetlen határú falvakban bőven volt szántható föld. Bécstől - az iparosodottabb osztrák és cseh városok nyersanyag és élelmiszer keresletétől - távol a foldesurak sem feltétlenül termeltettek majorságaikban eladhatatlan gabonaféléket a búzavermek rágcsálói számára. A falvak itt kisebbek, gyéren lakottak voltak. A céhes és kontár kézműipar nem szorította még hátérbe az élelmezés, az öltözködés és a szerszámkészítés terén divatozó önellátást ezen a vidéken, ezért a kereskedelem csak a legszükségesebb cikkekre - sőre, némi fűszerre, szerszámok fém alkatrészeire, s akik megengedhették maguknak, cicomás divatárura — korlátozódott. A talajviszonyok és a hagyományosan használt eketípus erős vonóerőt kívánt. E tájon nemcsak a szokás hiánya, hanem a szántáshoz és a fuvarozáshoz elengedhetetlenül szükséges vonóerő sem tette lehetővé a tehenek fogatolását. A Tiszavölgy árterületének őseredeti rendezetlensége miatt a földrajzi viszonyok is merőben másak voltak. 16 1790/91: XXXV. te. A Mária Terézia és II. jógyef által „ideiglenes intézkedés minőségében behozott és még most isfönálló úrbéri szabályzat"-át, és II. Józsefnek a jobbágyok szabad költözését kimondó rendletetét (az 1405 és 1566 között országgyűlésen alkotott 7 törvénycikkre hivatkozva) 1792-ig érvényben maradónak nyilvánította, utalva arra, hogy a regnicoláris bizottságok javaslatai alapján az 1792-ben összehívandó diétán törvénnyel rendezik majd a fóldesúr-jobbágy viszonyt. A bizottságok megalakultak, javaslataikat el is készítették, de tárgyalásukra csak 1832-1836-ban került sor. 17 Lásd az 1836: IV-VIII. törvénycikkeket. 18
